Lezárták a nyomozást a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Gál Sándor BRFK

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében és vádemelési javaslattal átadta a nyomozati anyagot az ügyészségnek – jelentette be a BRFK életvédelmi osztályának vezetője sajttájékoztatón, Budapesten. Gál Sándor emlékeztetett: 2020. május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. Az akkor 18 éves Cs. Krisztián késsel többször megszúrt – vesén, szíven és tüdőn – két sértettet, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal – az egyikük 16 éves, a másik 21 éves volt –…

Read More

Pintér: Magyarország biztos partner a kiberbűnözés elleni harcban

Pintér Sándor belügyminiszter

Magyarország biztos partner a kiberbűnözés elleni harcban – jelentette ki a belügyminiszter egy kiberbűnözéssel foglalkozó konferencia megnyitóján. Az online közvetített rendezvényen Pintér Sándor felidézte: húsz évvel ezelőtt, 2001. november 23-án harminc ország minisztere látogatott el Budapestre, hogy az Európa Tanács (ET) számítástechnikai bűnözésről szóló egyezményének aláírásával elkötelezze magát a kiberbűnözés elleni harc iránt. Az úgynevezett Budapest Egyezményt azóta már 66 állam ratifikálta, ami bizonyítja a dokumentum hatékonyságát, egyben időtállóságát is – értékelt a miniszter. Elmondta, hogy hamarosan ratifikálhatják az egyezmény új, második kiegészítő jegyzőkönyét is, amely hatékony eszközt nyújt majd…

Read More

Tűzoltó szövetség: a legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető

lakástűz

A legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető lenne – hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség. Azt írták: a hűvösebb idő kezdetével, jellemzően ősztől egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb otthoni tűzesetek, hiszen a sütés-főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei. A Magyar Tűzoltó Szövetséget a tűzmegelőzési és az ezt elősegítő társadalmi tájékoztatási küldetésében a Philip Morris Magyarország is támogatja. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentéssel – első sorban a leszokás fontosságával – összefüggő tájékoztatásra, illetve a füst nélküli technológiákról szóló hiteles információk elérhetővé tételére,…

Read More

Lengyel menekültválság: Putyin és Lukasenka már negyedszer tárgyalt a rendezésről

Vlagyimir Putyin óva inti Aljakszandr Lukasenkát

Negyedszer tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a Lengyelország és Fehéroroszország közötti határon kialakult migrációs válság folyamán. A Kreml közleménye szerint a két vezető Lukasenkának az Angela Merkel ügyvezető német kancellárral hétfőn lezajlott, 50 perces telefonbeszélgetésén elhangzottak figyelembevételével folytatott eszmecserét. Az orosz és a fehérorosz elnök egyeztetéséről további részleteket Moszkva nem közölt, és Minszk is csak annyit mondott, hogy a felek a migrációs válság mellett az orosz határok közelében tartott, nem tervezett ukrán-amerikai hadgyakorlatól is beszéltek. Korábban Putyin is tárgyalt Merkellel, hétfőn pedig Emmanuel Macron…

Read More

Sojgu: az új orosz rendszer pontosan és biztonságosan semmisített meg egy régi műholdat

műhold

A fejlesztés alatt álló orosz védelmi rendszer pontosan és biztonságosan semmisített meg egy régi orosz műholdat – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. “Valóban sikerrel próbáltunk ki egy fejlesztés alatt álló rendszert, amely sebészi pontossággal semmisített meg egy régi műholdat. A keletkezett szilánkok az űrtevékenységre semmilyen veszélyt nem jelentenek” – hangoztatta Sojgu. Az orosz katonai tárca vezetője arra reagált, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn azzal vádolta meg Oroszországot, hogy “felelőtlen” rakétateszttel veszélyeztette a Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak életét, valamint hogy az űrelhárító fegyverek fejlesztésével veszélyezteti a hadászati stabilitást és…

Read More

Oroszország Ukrajna elleni támadásra készülne?

Az orosz támadás terve, avagy az ukrán hadsereg értékelése arra vonatkozóan, hogy egy lehetséges orosz támadás hogyan fog lezajlani.

Oroszország több mint 92 ezer katonát vont össze az ukrán határok közelében, és támadást készít elő Ukrajna ellen január végére, február elejére – állította Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője a Military Times című kiadványnak adott interjújában, amelyből vasárnap ukrán hírportálok idéztek. A katonai hírszerzés főnöke kifejtette, hogy a támadásban valószínűleg légicsapások, tüzérségi és páncélos támadások is szerepelnek, majd deszanttámadások következnek az ország keleti részében, valamint Dél-Ukrajnában Odessza és Mariupol ellen, továbbá egy kisebb invázió Fehéroroszországon keresztül. Kiemelte: a szeptemberben megtartott Zapad-2021 elnevezésű, nagyszabású orosz hadgyakorlat megmutatta,…

Read More

A Hamász elítélte, Izrael üdvözölte, hogy London terrorszervezetté nyilvánította a Hamászt

Hamasz

Izrael üdvözölte, a Hamász elítélte a brit kormánynak a Hamászt terrorszervezetté nyilvánító lépését – jelentette a helyi média a londoni döntés bejelentése után. A 13-as kereskedelmi televízió jelentése szerint az Egyesült Királyság pénteki, a Hamász egészét terrorszervezetté nyilvánító és a szervezet támogatását betiltó határozata komoly csapást mér az iszlamista csoportra, elsősorban pénzügyi szempontból. Az Egyesült Királyság már 2001-ben törvényen kívül helyezte a Hamász katonai szárnyát, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádokat, de politikai vezetése nem esett hasonló megítélés alá, és ez lehetővé tette a Hamásznak, hogy pénzeszközöket gyűjtsön, amelyeket olyan intézményekhez irányítottak,…

Read More