Published On: pén, okt 14th, 2016

A biztonságos bulizás a színvonalas vendéglátás elengedhetetlen feltétele

bp-park-001

A biztonság nem pusztán önmagában értelmezett vagy létező fogalom Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, sokkal inkább a magas színvonalú vendéglátás szerves részének és alapvető feltételének számít. A hamarosan ötödik nyári szezonját záró Budapest Park vezetői ugyanis komplexen közelítik meg a minőségi szórakoztatást.

A maga tizenkétezer négyzetméteres területével a Budapest Park a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének számít. Ugyan az üzemeltető Kultúrpark Kft. számára kiadott tűzoltósági engedély alapján a Park 13,1 ezer vendéget tudna egyszerre fogadni, azonban Rimóczi Imre művészeti vezető szerint a Budapest Park befogadóképességét 11,5 ezernél maximálták. A Budapest Park a legnagyobb buliknál is erre a létszámra igényli a hatósági engedélyeket.

A biztonság kiemelt szempont volt már a tervezési fázisban is: a Budapest Parkot ugyanis építészetileg is úgy alkották meg az akkor még üres ingatlanon, hogy a tulajdonosok és a szervezők folyamatosan egyeztettek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felügyelete alá tartozó tűzoltókkal, és tűzoltó szakértőkkel a létesítmény elrendezéséről, a kiürítési útvonalairól, kiüríthetőségéről, valamint az érkező vendégeket segítő puffer-területek létrehozásáról.

Rimóczi elmondása szerint olyanra volt már példa az öt év alatt két alkalommal is , hogy szélsőséges időjárási körülmények miatt teljesen ki kellett üríteni a Parkot, és bár az a rendezvény nem telt házzal ment, így is sikerült több ezer embernek a meghatározott rövid idő alatt elhagynia a vendégteret. Az egy rendkívül fontos szempont, hogy az üzemeltetők tisztában vannak a Park különböző építményeinek „strapabíró képességével”: a színpad szerkezete például akár óránként száz kilométer sebességű szél nyomásának is ellenáll.

A Park vendégei számára valamennyi menekülési kijáratot, és kaput beszámozták, az In-Kal Security Event Kft. által biztosított biztonsági szolgálat helyszíni vezetője pedig úgy állít fel posztokat az operatív műszakban, hogy minden őrt egy adott területhez rendelnek ki, aki egy esetleges veszélyhelyzet esetén képes irányítani a menekítést a saját területén. A biztonsági személyzet tagjai között – a nagy fesztiválokon megszokott gyakorlathoz hasonlóan – folyamatos rádiókapcsolat biztosítja az élő kommunikációt.

A rádiókommunikációt egyébként a Park egyéb stábjai is használják, így például a szervezők, az operatív vezetés, a kiszolgáló személyzet és a helyszíni mentőszolgálat is. Természetesen valamennyien külön csatornákon kommunikálnak, hogy minden stáb a maga szolgáltatási területét érintő információkat kapja meg.

bp-park-002

Bár az elmúlt időszakban számos szolgáltatási elemmel egészült ki a beléptetési rendszer, némileg lassítva ezzel a bejutást, azonban Rimóczi elmondása szerint a nemzetközi biztonságpolitikai helyzet olyannyira „benne van a fejekben”, hogy a vendégkör abszolút türelemmel áll a biztonsági szolgálat munkájához. A Parkba való belépésnél a mára megszokottá vált csomagátvizsgálás mellett detektorkapun kell áthaladniuk a vendégeknek, amelyet szükség esetén a kézi detektoros vizsgálat egészít ki.

Meglehet, az avatatlan szemnek nem feltétlenül tűnik fel, de már a Park főbejárata előtti tér kialakítása is betölt bizonyos biztonsági funkciókat. A jegykiadás után a vendégek az első pufferzónába lépnek be, ahol a biztonsági őrök az „első szűrést” látják el,erre a területre csak érvényes jeggyel lehet belépni, de itt ellenőrzik a behozható csomagméretet is, ami a megadott méretnél nagyobb azt, le kell rakni még belépés előtt a külső ruhatárakba. Ezt követően a főkapukhoz jutnak a vendégek, ahol már – a csomag-, illetve ruházatátvizsgálás után – a detektoros kapukon keresztül haladva beléphetnek a Park területén lévő belső, második pufferzónába. Ez után következik a harmadik ellenőrzési pont a jegykezelésssel, amin áthaladva a közönségtérbe lépnek a vendégek: ezen a területen egy több mint ötven kamerából álló hálózat segítségével az aznapi biztonsági szolgálat, és a vendéglátást felügyelő operatív irányító személyzet lényegében a teljes rendezvényt figyelemmel tudja kísérni. Ezzel a megoldással, valamint a folyamatos rádiókapcsolatnak köszönhetően, nem fordulhat elő olyan incidens sem a színpad előtti „küzdőtéren”, sem a pultok előtt, amely elkerülné a biztonsági szolgálat, illetve a működtetést végző operatív vezetők figyelmét. Ez igaz a Parkot körülvevő területekre is, beleértve a bejárati puffertereket,valamint a külső kerítés körüli közterületet is, ezeket is folyamatosan kamerák figyelik.

A Budapest Park szinte valamennyi rendezvénye ezer fő feletti vendégszámmal fut, ilyenkor pedig a rendeletben előírt mentőtisztet is magába foglaló gyalogőrség mellett esetkocsik, és mentőkocsik is szolgálatba állnak. Egy defibrillátorral is felszerelt – esetkocsival egyenértékű – ambulancia konténer van kialakítva a létesítményben, de ha a közönség száma indokolja, újabb esetkocsik érkeznek a rendelet szerint. A tízezer főnél nagyobb rendezvényeken a kialakított ambulancián túl, két esetkocsi és két mentőkocsi, valamint nyolc-tíz fős mentős stáb teljesít szolgálatot a Parkban.

Egy ekkora méretű szórakozóhelynél nagy létszámú stáb dolgozik azon, hogy mindenki az elvárt színvonalú szolgáltatás kapja. Egy telt házas rendezvény esetén száz fő feletti stáb dolgozik a pultokban,és a vendégtérben, a biztonsági szolgálat létszámát pedig az In-Kal Security szakemberei számolják ki az adott rendezvény méretéhez, és létszámához igazodva. A Park rendezvényein általában harminc-ötven fős biztonsági gárda teljesít szolgálatot.

bp-park-003

A Park művészeti vezetője ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni a közönség megfelelő tájékoztatását is, ezt a védelemtudatosságot ugyanis a biztonság megteremtésének egyik kiemelt eszközének tartják. Eszerint például már a rendezvényeket megelőzően felhívják a figyelmet bizonyos biztonsági előírásokra, szabályokra. Mivel mostanra már a Park látogatói túlnyomórészt online vásárolják meg jegyeiket, az internetes rendszer előnyeit kihasználva a szervezők már a rendezvények előtt elküldik a vendégeknek azokat a praktikus információkat, amelyek megkönnyítik, illetve meggyorsítják a belépést a helyszínen. (Felhívják például a vendégek figyelmét arra, hogy esernyőt semmilyen esetben nem vihetnek magukkal, de rossz idő esetén eldobható egyszer használatos esőkabátot is biztosítanak számukra. A Parkban egy meghatározott csomagméret felett táskákat, bőröndöket sem engednek bevinni a vendégtérre – e tekintetben a repülőtereken megszokott csomagméretek az irányadók. Azoknak, akiknek mindenképp muszáj magukkal vinni az esti programra is táskájukat, a helyszíni csomagmegőrző jelenthet megoldást.)

Mint arra Rimóczi Imre rámutatott: az online foglalás legnagyobb előnye a Park számára az, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából százas-kétszázas pontossággal előre meg tudják becsülni az adott rendezvényre érkezők számát, így tervezhetővé válik az ehhez a létszámhoz szükséges biztonsági szolgáltatás is. Mindezzel azt is el tudják kerülni,hogy a szokott elővigyázatosságon túl, jelentősen túlbiztosítsanak egy-egy eseményt.

Arról, hogy az egyes, biztonsági kihívást jelentő esetekre milyen mértékben lehet felkészülni, Rimóczi elmondta: hogy annak ellenére, hogy mindig előre gondolkodnak, és a lehető legkörültekintőbben járnak el,  az elmúlt öt esztendőben sok olyan helyzettel találták szembe magukat, amelyek „sehol nem tanulhatók, ezeket egyszerűen meg kell élni, meg kell jól oldani”. A gyakorlatban a Budapest Park operatív vezetői, és személyzete mindig jól vizsgáztak, ennek köszönhetően a Park tapasztalt vezetői gárdája szinte a kezdetek óta változatlan.

A Park dolgozóinak mindegyike kiemelten ügyel a vendégek biztonságára, így főként az alkoholfogyasztással járó helyzetekre, állapotokra. Ha egy pultos, vagy poharas például azt látja, hogy valaki „túlitta magát”, akkor megkérdezi a társaságát, hogy együtt vannak-e, az illető ismeri-e azokat, akik körülveszik, illetve szükséges esetben a helyszínen szolgálatot teljesítő mentős stábtól kér rádión segítséget. Mint a Park vezetője fogalmazott: sosem legyintünk egyetlen földön fekvő emberre sem, mert annak bármilyen problémája lehet. A Park ötéves történetében volt már példa arra, hogy valamilyen az aznap estétől független,a vendég által sem felismert betegség – epilepszia vagy akár szívbetegség – itt került felszínre. Nem példa nélkül álló az sem, hogy a Park mentősei szálltak ki a Soroksári úti autóbalesethez, vagy a szemközti villamosmegállóba, ahol egy ember rosszul lett, a szívmegállás után pedig ők élesztették újra.

 

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu