Published On: csü, dec 14th, 2017

Biztonságpiac évkönyv 2017: A biztonsági őrök kilencven százaléka alkalmatlan a mi munkánkra

Kevés a munka, nincs jó szakképzés, rossz a szabályozás. A Biztonságpiacnak név nélkül nyilatkozó éjszakai „főportás” szerint az is gond, hogy a szórakozóhelyek vezetői nem akarják elfogadni, hogy több ember kellene, és azt sem, ha a hely tele van. Lenne min változtatni az éjszakában.

– Mióta dolgozik „portásként”?

– 1989-ben kezdtem el dolgozni az éjszakában, még a Fortuna diszkóban.

– Akkor mindenkit ismer…

– Igen. Bár a többség sportoló volt, félcsibész portások is dolgoztak közöttünk, akik börtönből szabadultak és ismerték az alvilágot. Én hivatásos katona voltam, aztán 2007-ben nyugdíjba vonultam, közben bérkiegészítésként álltam be „kidobónak”, mert nagyon jó pénz volt benne, bár katonaként nem lehetett legálisan ezzel foglalkozni. Tizenegyezer forint volt a havi fizetésem a seregben, a Fortunában egy este megkerestem ezt a pénzt. A kilencvenes években sokkal jobban kerestem, mint most. Ezt a pénzt megkaptuk akkor is, csak akkor lényegesen többet ért.

– Pedig sokan úgy gondolhatják, hogy önök jobban keresnek más biztonsági őröknél.

– Az éjszakai „portások” órabére valóban magasabb, mint egy vagyonőré. Körülbelül harminc százalékkal több a pénzünk. A gond az, hogy nagyon kevés az olyan szórakozóhely, amely mindennap nyitva van. Általában csütörtök, péntek, szombat jelenti a munkanapot. Ebből a tevékenységből nem lehet megélni, ezért nálunk mindenkinek van valamilyen kiegészítő foglalkozása.

– Megtisztult mára a portások világa, vagy most is vannak „félcsibész” kidobók?

– A régi klasszikus, a kilencvenes évek „portása”, akit „kidobónak” neveztek, ma már nem igazán van, én sem vagyok az. A mi munkánk annyiban különbözik az egyszerű biztonsági őrökétől, hogy nekünk általában konfliktushelyzetben kell intézkednünk. Amíg más egy tolvajt vagy illetéktelen behatolót akar megfogni, nekem ittas, részeg, drogos emberekkel kell küzdenem. Egyébként a kilencvenes évekhez képest az is változás, hogy ma már a „főportások”, a biztonsági vezetők többségében diplomás emberek. Valamelyiknek kettő is van, mint nekem: én biztonságtechnikai mérnök és védelemigazgatási szakmérnök vagyok, és kizárólag sportolókkal vagy rendvédelmi szervezettől leszerelt, nyugdíjba vonult srácokkal dolgozom, akik fegyelmezettek.

– Milyen sportolókkal, bokszolókkal például?

– Ők pont nem a legalkalmasabbak erre a feladatra, ugyanis ha eljár a kezük, általában sérülést okoznak, mert olyan helyre ütnek. Egyébként eleve ütni sem szabad.

– Akkor ki a legalkalmasabb?

– Birkózó, cselgáncsozó, dzsiudzsicus, kempós. Azok, akik a kényszerítő intézkedésnél különféle elvezetésekkel tudják kivinni az utcára a balhést.

– Ön került már bajba?

– Nálunk a konfliktushelyzetek mindennaposak. Velem nem történt komolyabb dolog, de az egyik ismerősömet fejbe lőtték a Római-parton. Olyan „portásokat” is ismerek, akiket megszúrtak, megvágtak – ilyesmi előfordul.

– Önöknek tehát a megélhetési gondok jelentik a legnagyobb problémát?

– Nem. Az lenne a legfontosabb, hogy a jogalkotók fejében rögzüljön, az éjszakai szórakozóhelyek biztonsági szolgálata merőben más, mint a többi biztonsági őré. Ez egy specifikus tevékenység, egy másik szakma. A biztonsági őrök 90 százaléka alkalmatlan a mi munkánkra, pedig ugyanazt a vizsgát teszik le, mint mi.

– Mert testfelépítés kell hozzá?

– Nagyon komoly empatikus alkatnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy előre lássa, ha valamibe belemegy, abból hogyan fog kijönni. Jó kommunikatív készség kell hozzá. Verbálisan ugyanis sok mindent meg lehet oldani. Mi ezt úgy hívjuk: „megyünk túsztárgyalni”. Az esetek nagy részében a megfelelő verbális kontakttal mindent le lehet csendesíteni. Vannak speciális konfliktuskezelő tréningek, de véleményem szerint a pszichológusok saját magukat ámítják. Erre vagy alkalmas valaki, vagy nem, ami bizonyos szituációkban elég hamar kiderül. Ez csapatmunka. A „főportás” hamar látja, hogy illeszkedik-e valaki a csapatba, vagy sem. Ha nem, akkor meg kell válni tőle, mert morálisan rombolja a többiek hozzáállását, és komoly problémát okozhat, ha nem úgy reagál, ahogy a csapat szeretné.

– Mivel tudják meggátolni egy szórakozóhely tulajdonosai az önök munkáját?

– Azzal, hogy nagyon nehéz átütni rajtuk a rendezvényhez szükséges létszámot. Amikor odamegyünk, megmondjuk, mennyi fővel tudjuk ellátni a munkát, és higgye el, nem a profit érdekel. Nekik viszont egész más számok vannak a fejükben. Emellett rendszeres konfliktushelyzetek alakulnak ki az ajtóban abból, hogy véleményem szerint megtelt a hely, a tulajdonos szerint meg nem.

– Gondolom, a rendőrökkel is változott a viszonyuk, ha már nincsenek önök között „félcsibészek”.

– Ne gondolja! A kilencvenes évekből kiindulva a nyomozó hatóság ma olyan szinten elutasító a mi munkánkkal kapcsolatban, hogy bármilyen konfliktushelyzetben hendikeppel indulunk, amikor be kell bizonyítanunk az igazunkat.

– Mert azt gondolják önökről, hogy bűnözők?

– Szerintem azt gondolják, hogy nem feltétlenül nekünk van igazunk, pedig mi vagyunk józanok. Nekünk könnyebb helyesen felmérni a helyzetet, mint a részeg balhézónak. A gond az, hogy ma, ha tudom, hogy bűnöző a srác, és úgy kezelem, ahogy kellene, még le sem ér a feneke, már hívja a 112-t. Ha megérkeznek a zsaruk, és nincs aknára léptetve a vendég, aki megcsinálta a műsort, akkor is nehezen tudom megmagyarázni, miért nem engedem be vagy miért kellett kihoznom. Egyébként az esetek hetven százalékában az az ember hívja ki a rendőröket, akit én kivettem. Ha akkor intézkednének ellene garázdaság miatt, és útjára bocsátanák egy szabálysértési eljárással, minden rendben lenne.

– Min kellene változtatni a portások világában?

– Azon, hogy bizonyos cégek, akárcsak egy falunapon, egy egyszerű biztonsági őr kollégával vagy polgárőrökkel kiállnak portázni az éjszakába, mert a jogszabályok szerint megtehetik. Ez így nem jó. Ezek az emberek nem értenek ehhez, hiszen a buliknál előre fel kell mérni a helyzetet. Nyugaton ahhoz, hogy éjszakai szórakozóhelyen szolgálatot teljesítsen valaki, speciális tanfolyamot kell elvégeznie. Néhányan alakítottunk egy szövetséget, hogy ezen a helyzeten változtassunk, de akár hiszi, akár nem, mindenhol falakba ütközünk. Bárhova mentünk ezzel a problémával, egyszerűen nem tudtuk átütni ezeket a falakat.

– Mármint azt, hogy legyen itthon is egy ilyen tanfolyam?

– Igen. Akár kamarához is köthetően lehetne, akárhogy, de nem ment.

– Hol próbálkoztak ezzel?

– A belügyben meg a kamaránál. Megkerestük a vendéglátósok országos szövetségét is. Akkor jöttünk rá, hogy Magyarországon még nem épült be a köztudatba, hogy ez egy merőben más szakma. Nem volt fogadókészség iránta. Mindenesetre ez a meglévő tanfolyamra épülne, ami nyilván több pénzbe kerülne. Úgy képzeltük el, hogy OKJ-s képzést adna, és egy licencet állítanánk ki a végén, ami meghatározott időre vonatkozik. Akárcsak a mostani vagyonőri igazolványnak, ennek is lenne egy lejárati dátuma. Ilyen a rendszer Nyugaton, amit szerintem érdemes lenne itthon is bevezetni.

(K.N.)

(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu