Az európai titkosszolgálati rendszer még nem készült fel az új típusú biztonsági fenyegetettségre, minderre egy európai hírszerzési csúcsszerv létrehozása jelentheti a megoldást. A Biztonságpiacnak Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke kifejtette: az online kommunikáció ellenőrzése komoly kihívás, de a jogállami keretek megtartása kiemelten fontos. A hazai titkosszolgálatoknak a szakértő szerint hagyományosan jó a nemzetközi megítélésük.
– A nemzetbiztonsági szolgálatok számára melyek voltak az elmúlt esztendő legnagyobb kihívásai?
– Az elmúlt évről beszélve egy kicsit távolabbról kell kezdeni: a 2015-ben kezdődött terrorhullám új típusú kihívást jelentett. Bár a terrorizmus már régen megjelent az európai történelemben, de az a formája, ahogy 2015-ben elkezdődött és 2016-ban folytatódott, a magyar szolgálatoknak is nagy kihívást jelentett, még akkor is, ha hazánk egyelőre nem célpontja a terrortámadásoknak. Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, a térségben betöltött szerepünkből és a logisztikai lehetőségekből adódóan azonban a hazai szolgálatoknak is volt feladatuk az elmúlt évben. Fontos szempont e tekintetben az európai szolgálatok együttműködése, ami egyébként komoly fejlesztésre szorul. Mindazonáltal az európai uniós hírszerzés még mindig azt az állapotot tükrözi, amely az 1990-es, illetve a 2000-es években kialakult, még nem reflektál kellőképpen a 2014-ben megindult menekülthullámra és az azzal részben összefüggő terrorfenyegetettségre. Másfelől a 2015-ös folyamatok, amelyek a schengeni rendszerre nehezedtek, az elmúlt évben is kihívást jelentettek a szolgálatok számára. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek között csak részben van összefüggés, noha mindkét szempont hosszú távú problémának tűnik. Ezeket önállóan kell kezelni, a határvédelem rendőrségi, rendészeti feladat, de azt nagyon komoly titkosszolgálati háttérrel kell támogatni mind belföldről, mind a Balkánról és Kis-Ázsiából. Mindez rendkívüli mértékben felértékeli a külföldi információs hivatali munkát és a felderítő tevékenységet.
– Belpolitikai szempontból milyen feladatokat jelentett az elmúlt év a titkosszolgálatok számára?
– A belpolitikában kissé talán szokatlan módon a szélsőséges mozgalmak magyarországi jelenléte volt a meghatározó. Míg korábban a Magyar Gárda volt az a szervezet, amely látható nemzetbiztonsági kockázatot rejtett magában, most pedig megjelent a bőnyi gyilkosság kapcsán a Magyar Nemzeti Arcvonal és ennek különböző leágazásai. Amellett, hogy tragikus rendőrhalálhoz is vezetett, a szervezet által felhalmozott fegyverkészletek és robbanóanyagok igen komoly nemzetbiztonsági kihívást jelentettek, még akkor is, ha ennek a magyar társadalomra nincs jelentősebb hatása, hiszen egy elhalóban lévő szervezetről van szó. A fegyverarzenál azonban nemzetbiztonsági szempontból nem elhanyagolható.
– A magyarországi szolgálatok nemzetközi együttműködése hogyan jellemezhető?
– Úgy vélem, Európa titkosszolgálatait felkészületlenül érte az a típusú, öngyilkos terrorizmus, amelyet a gyors mozgások és az úgymond céltalan, tehát a nem katonai, rendőri célpontokra irányuló, hanem civilek elleni, jól koordinált merényletek jelentettek. Ezek ebben a formában újszerűek voltak. Persze ennek Európában voltak előzményei, elég, ha az ETA vagy az IRA támadásaira gondolunk, ezek azonban a titkosszolgálatok által jobban körülírható céllal és területen történtek. Az új típusú, irracionális támadások elkövetőinek viszont nincs jól lekövethető múltjuk. Más szempontból problémát jelent az is, hogy ezek az elkövetők vagy szervezők nagyrészt az Európai Unió állampolgárai. Ami megnehezíti a titkosszolgálatok munkáját az az, hogy nem valamely Európán kívüli területről érkező támadókat kellett lekövetni, hanem hely- és nyelvismerettel rendelkező uniós állampolgárokról van szó. A nemzetállami titkosszolgálatok nem arra vannak felkészülve, hogy tűt keressenek a szénakazalban… A fékek és ellensúlyok rendszere miatt rendkívül bonyolult, ahogy felépül egy nemzetállami titkosszolgálati rendszer, hiszen a rendészeti kérdések mellett terrorelhárításról, valamint klasszikus hírszerzési munkáról beszélünk. Egy országon belül is több ilyen szervezet működik. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az EU tagállamaiban mintegy száz olyan szervezet van, amely valamilyen módon részt vesz a terrorelhárításban, így ez a munka nem lehet eredményes. Ha hasonló léptékű országokat nézünk, például az Egyesült Államokat vagy Oroszországot, mindenütt egy integrált rendszer működik, amely a rendészeti feladatoktól elkülönített, önálló hírszerzési csúcsszervezetet hozott létre. Európában is elkerülhetetlen, hogy létrejöjjön egy ilyen szervezet. Ez persze nem jelenti a szuverenitás részét képező nemzeti titkosszolgálatok végét, erre szükség van, de az országok idegenkedése ellenére is be kell látni, hogy kényszerű helyzet állt elő. Az információszerzést, -elemzést és -átadást magában foglaló rendszer működése lassúbb, mint ahogy a terrorcselekményeket megszervezik és végrehajtják. A jövőben létrejövő uniós titkosszolgálati csúcsszerv számára valamennyi nemzetállami információt át kell adni, de még akkor is kérdés, hogy miként lehet ezt továbbfejleszteni egy beavatkozó egység létrehozásával. Ez már hatásköri kérdéseket is felvet. A közös adatbázis létrehozása azonban az együttműködés szakmai minimumát jelenti.
– Milyen mértékű nehézséget jelent ebben a munkában a schengeni rendszer?
– A tisztességes és jogkövető emberek szempontjából Schengen egy nagyon komoly vívmány Európában. Azt azonban tudjuk, hogy minden vívmánynak vannak árnyoldalai. Schengennek az, hogy Horgostól Gibraltárig egy kávészünettel el lehet jutni autópályán vagy vasúton. Az azonnali információátadás rendszerét mindenképpen fel kell gyorsítani, amíg ez nem történik meg, addig a terroristák lépéselőnyben lesznek.
– Milyen fejlesztési lehetőségek állnak a hazai titkosszolgálatok előtt addig, amíg esetleg feláll egy egységes európai hírszerzési csúcsszervezet?
– A legnagyobb kihívást a digitális, internetalapú kommunikáció ellenőrzése jelenti. A schengeni rendszerhez hasonlóan egy nagyon pozitív történetről van szó, hiszen a digitális-információs társadalom nagymértékben megkönnyíti az emberek életét. Ezzel együtt jár azonban az, hogy sokkal nehezebb az ellenőrzés, hiszen a SIM-kártyák, a különböző internetes fiókok folyamatos cseréje megkönnyíti a szervezett bűnözés és a terroristák kommunikációját. A technikai eszközök sokfélesége miatt a kommunikáció ellenőrzése jogállami eszközökkel rendkívül nehéz. Ugyanúgy igaz mindez az utasbiztonságra is, ahol a vonaton, repülőn vagy buszon való utazás ellenőrzésének nem szabad zaklató jellegűvé válnia, mint egy orwelli államban. Meg kell azonban érteni, hogy egy tömegközlekedési eszköz potens célpont lehet, a biztonsági szigorításokra pedig szükség van.
– A feltöltős (pre-paid) SIM-kártyákkal kapcsolatban az elmúlt év végén született új szabályozás elégségesnek mondható nemzetbiztonsági szempontból? A digitális ellenőrzés lehet a következő fokozat?
– Nagyon fontos, hogy az ellenőrzéshez technikai fejlesztések kellenek. Eközben a jogrendszer nehezen tart lépést a technológiai fejlődéssel – egy titkosszolgálatnak vagy a rendőrségnek, egyébként nagyon helyesen, annyi lehetősége van az ellenőrzésre, amennyit a jogrendszer megenged. A jogalkotók mellett azonban a szakmai szervezeteknek lépést kell tudni tartaniuk a rohamosan fejlődő digitális világgal. A SIM-kártyák használatának újraszabályozása egy késve adott válasz erre a problémára, bár jobb, mint az azt megelőző szabályozás volt, de az ellenőrzési rendszer dacára is kijátszható. Amíg nem lesz Európában – nemcsak az EU-tagállamokban, hanem az egész kontinensen – egységes szabályozás, addig ez így is marad. Ez persze nem jelenti azt, hogy a totális korlátozás a végső megoldás, de a jogállamiság és a terrorizmus elleni küzdelemben helyzeti előnyhöz jutottak az öngyilkos merénylők.
– Milyen ma Magyarország biztonságpolitikai megítélése?
– Ha csak a titkosszolgálati munka szakmai részét tekintjük, hagyományosan jó hazánk megítélése. Ennek oka, hogy Magyarországnak egyrészt nagyon jó kapcsolatrendszere van a titkosszolgálati munkában mind arab, mind szláv területeken. Másrészt a titkosszolgálatok szakmai háttere rendkívül elkötelezett, jó az együttműködésünk az Interpollal, az Europollal, az FBI-jal. A problémát az jelenti, ahol a magyar kormánynak a politikai mozgástere is belép a képbe, ez természetszerűen árnyalja a szakmai munka megítélését.
(N.CS.)
(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)