Published On: sze, dec 13th, 2017

Biztonságpiac évkönyv 2017: Sok jól képzett, a munkáját szerető biztonsági őrre lenne szükség

Emelni kellene a megbízási díjakat, hogy képzettebbek legyenek a biztonsági őrök, ugyanakkor a képzés minőségére is érdemes lenne jobban figyelni – mondta a Biztonságpiacnak Járja János. A Hori-Zone őrzés-védelmi üzletágvezetője szerint ma már nehéz betörni erre a piacra, és a jelenleginél több biztonsági őrre lenne szükség.

– A szakma képe nagyon sokat változott a rendszerváltás óta?

– Tény, hogy 1989 előtt nem volt annyi magáncég, mint most, de akkor is volt őrzés-védelem. A kilencvenes években nagyon sok vezető a hivatásos szférából érkezett – rendőrök, vámosok, katonák voltak, ők alakítottak cégeket. Van köztük olyan, aki korábban is őrzés-védelemmel foglalkozott, tehát régóta ért a területhez. Nagy a fluktuáció: alakulnak és meg is szűnnek vállalkozások, a legnagyobbaknak viszont most is több megbízásuk van. Ma már nehéz betörni erre a piacra úgy, hogy sikeres és üzletileg is rentábilis legyen a vállalkozás, éppen azért, mert sokan vagyunk. Van néhány, a hivatásos szférából érkező kolléga, aki elindított egy kis vállalkozást, de a többiekkel szemben már nem tud megélni.

– Ha sok vállalkozás van, ugyanakkor a megrendelők száma is magas, akkor ezzel nem lehet gond.

– Nagyon nagy a kereslet, az biztos. A megrendelők viszont kizárólag azokat a cégeket keresik, amelyeknek nevük van, amelyek megbízhatók. Az a vállalkozás, amelyet nem ismernek, és még alvállalkozóként sem tud betörni az őrzés-védelmi ágazatba, csődbe fog menni.

– A rendőrökkel vagy a közterület-felügyelőkkel kapcsolatban nem mindig vannak jó érzéseik az embereknek. És talán a biztonsági őrökkel kapcsolatban sem igazán pozitív a társadalom megítélése.

– Szerintem ez jellemző, de arra törekszünk, hogy ez a megítélés megszűnjön. Ezért is kell kvalifikált őröket felvenni. Mi ezt tartjuk szem előtt, ezért van az, hogy több ütemben felvételiztetünk. Fontos például, hogyan nyilvánul meg a jelölt. Ha már velünk normálisan tud beszélgetni, az ügyfelekkel is fog tudni. Ha velünk sem tud, megválunk tőle, mert olyanokkal szeretnénk együtt dolgozni, akik számunkra és a megbízó számára is megfelelők, méghozzá hosszú távon.

– Az a legnagyobb probléma a jelentkezőknél, hogy nem tudnak kommunikálni?

– Az nagy probléma. Persze egy építkezésen nem nagyon kell kommunikálni. Nyilvántartásba kell venni az érkező és távozó járműveket, de egy bankban például vagy egy hajónál, esetleg egy üzletben már szükség van a kommunikációs képességekre. Ott az őr a mi cégünket és a megbízót is képviseli. Nem fog odamenni a vásárló, ha olyan biztonsági őr védi, aki nem szépen szól hozzá, mert adott esetben az embert azonosítja az üzlettel.

– Azt is megnézik, hogy a jelölt hogyan öltözött fel?

– Természetesen. Amellett, hogy cégünk formaruháját viseli, amellyel minket képvisel, fontos, hogy megborotválkozott-e vagy ha szakállas, ápoltan viseli-e, ahogy például a haját is. Olyan helyeken is dolgozunk, ahol ez kiemelten fontos. Egy Vörösmarty téren álló őr nagyon sok turistával találkozik, ott sűrűbben ellenőrzünk.

– A kínálat kielégíti a keresletet ezen a piacon vagy a kereslet nagyobb?

– A kereslet nagyobb, főleg a nyári időszakban, ami hangsúlyosan érinti az őrző-védő vállalkozásokat. Olyankor ugyanis sokkal több a rendezvény, amit védeni kell. A megbízók pedig megpróbálnak mindenhová magasan képzett kollégákat hívni és ez pont a nyári szabadságok időszakában kihívást jelent.

– Ön milyen változásokat látna szívesen az őrzés-védelmi ágazatban?

– A megbízási díjakat mindenképpen emelni kellene ahhoz, hogy olyan kvalifikált embereket tudjunk felvenni, akiknek megéri biztonsági őrként dolgozni. Ha több pénzt kap a kolléga, nem megy el egy hónap múlva azzal, hogy mégsem akar ebben a szektorban dolgozni. Egyébként a megbízók is egyre inkább rájönnek arra, hogy csak úgy tudnak kvalifikált munkaerőt szerezni, ha emelik a megbízási díjak összegét. A kötelező rezsióradíjat meg kell fizetni, emellett be kell fizetni a kötelező terheket, adókat, járulékokat, amelyeket a megbízási díjból lehet kikalkulálni. Az emelésre tehát szükség lenne, de ezt úgy kellene megoldani, hogy a munkavállaló is jól járjon és a munkaadónak is jó legyen. Emellett nagyon fontos a jó kapcsolat a vállalkozás és a megbízó között. Szerencsére e tekintetben mi jó irányba haladunk. A képzés minőségét is meg kellene tartani, sőt emelni is lehetne rajta, mert sok olyan jól képzett biztonsági őrre lenne szükség, aki szereti a munkáját.

(K.N.)

(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu