Tömeges pályaelhagyás, munkaerőhiány, felhíguló személyi állomány – mindez csak néhány a magyarországi vagyonvédelmi ágazat kihívásai közül. A trendek értékelésére Gyenes Istvánt, az Atalian Global Services & Security ügyvezető igazgatóját kértük fel.
– A jogelődöket is beleértve immár negyed évszázada vannak jelen a magyarországi vagyonvédelmi piacon. Ugyanakkor talán nem túlzás azt állítani, hogy sohasem látott kihívásokkal szembesültek 2016 végén?
– Kihívásokban nem szűkölködünk. Tekintettel a francia tulajdonosi háttérre és a naptáritól eltérő pénzügyi évre, az Atalian tavaly novemberben zárta első pénzügyi negyedévét, amelynek értékelése még tart. Az azonban világosan látszik, hogy a helyzet korántsem mondható rózsásnak.
– A piaci helyzetet érti ezen?
– Ez egyben piaci és egyben társadalmi helyzet is. Arról van szó, hogy eltűntek az emberek a munkaerőpiacról, és egyes ágazatokban ennek speciális hatásai érzékelhetők. A vagyonvédelemben például a „három generáció” problémakörét említhetném. A 65 éven felüli, a nyugdíj mellett munkát vállalók – jellemzően volt rendőrök és egyéb fegyveres testületek tagjai – jelentik az első csoportot, a második csoportba a mai negyvenesek tartoznak, akik lényegében elhagyták a pályát, a leszerelő rendészeti dolgozók pedig nem húznak újra formaruhát. A fiatal korosztályok pedig nem jönnek, az esetleges érdeklődők közül sokan túl „macerásnak” érzik azt a követelményrendszert, aminek meg kellene felelniük a vagyonvédelemben. Tovább nehezíti a helyzetet a hosszadalmas és drága képzés és vizsga.
– A munkaerőhiány mindeddig ismeretlen jelenség volt a vagyonvédelmi piacon.
– Két éve, az „első” rezsióradíj kihirdetésekor voltak olyan aggodalmaink, hogy az állami megbízásoknál emelkedésnek indulnak a vállalási árak, amely trendet a magánszektor nem tudja majd követni, és mindennek lesz egyfajta elszívó hatása. Ennek eredményeként sokan válaszút elé kerülnek: vagy vagyonőri munkát vállalnak, vagy mondjuk egy autógyár beszállítójánál helyezkednek el, esetleg visszatérnek az eredeti szakmájukhoz, hiszen most szobafestőkre, asztalosokra és villanyszerelőkre is nagy szükség van. Súlyos munkaerőhiány alakult ki a vagyonvédelemben.
– Ezzel párhuzamosan jogos-e a feltételezés, hogy minőségi szempontból is felhígul a munkaerő?
– Abszolút így van, már most is érzékelhető, hogy a cégek a munkaerőhiány miatt már mindenkit bevetnek, aki elérhető. Korábban tudtak válogatni, hogy a megfelelő fizikai felépítésű, a szükséges tapasztalatokkal rendelkező, jó kiállású vagyonőröket vegyék fel. Ma már erre nincs lehetőség, sőt a potenciális dolgozók egy adott bérszint alatt nem is vállalnak munkát.
– Mi lehet minderre a megoldás?
– A megrendelések száma csökkenni fog. Már sok helyen tapasztalható, hogy a vagyonőrök nem kimondottan biztonsági tevékenységet végeznek, hanem raktárosi vagy éppen áruellenőri feladatokat látnak el. Jellemző lesz a szolgáltatási helyszíneken, hogy csökken a vagyonőrök száma, de erősödik a biztonságtechnikai megoldások alkalmazása.
– A technika azonban csak részben lehet képes kiváltani az élőerős őrzést…
– Míg Magyarországon két éve egy pláza szinte minden butikjában állt egy őr, ma már csak az üzletek felében láthatunk vagyonőrt. Nyugat-Európában ezzel szemben általános, hogy az üzletközpont bejáratánál áll két ember, illetve a diszpécserközpontban ülnek néhányan – hacsak nincs valamilyen prémium óraüzlet vagy ékszerbolt a plázában, mert ott még mindig jellemző az élőerős jelenlét. Az élőerős őrzés csak részben váltható ki technikai megoldásokkal, mert vannak olyan területek, ahol ha bekövetkezik egy esemény, a személyzetnek be kell avatkoznia.
– A 2017 januárjától megemelt garantált bérminimum jelentősen növeli a munkára rakódó járulékterhek összegét is. Mit tehet ilyenkor egy vagyonvédelmi cég: lenyeli a különbözetet, vagy továbbhárítja a megbízókra?
– Nem tehetünk mást, mint hogy továbbhárítjuk ezeket a költségeket. Az élőerős szolgáltatásnál a vagyonvédelmi cég költségeinek nagyjából 85 százalékát a munkabér, illetve az erre rakódó közterhek teszik ki. Sok esetben ehhez jönnek a beruházási költségek, hiszen egyes szolgáltatások ellátásához például fegyverre, rádiós eszközökre vagy speciális védőruházatra is szükség van. A mostani bérminimum-emeléssel együtt azt mondhatjuk, hogy a humán költség már önmagában meghaladja az eredeti vállalási díjakat, így a jelenlegi szinten ezt lehetetlen kigazdálkodni.
– Mindezek nyomán csökkenhet a magyarországi vagyonvédelmi vállalkozások száma?
– Jelenleg legfeljebb százra tehető azon cégek száma, amelyek a közbeszerzési eljárásokon, nagyobb tendereken rendszeresen részt vesznek. A megbízások egy ekkora vállalati körrel is lefedhetők volnának. Sosem titkoltuk, hogy véleményünk szerint nálunk túl sok cég van jelen a vagyonvédelmi piacon. Ráadásul Magyarország egy különleges hely, ahol az generálhat versenyt, hogy egy kötelezően előírt összegből (értsd: minimális rezsióradíj – a szerk.) – eladói oldalon – ki mennyit hajlandó engedni.
– A megbízói oldalon hogyan fogadják, hogy a megemelkedett munkaerőköltségekből adódóan újra kell tárgyalni a szerződéseket?
– Nagyon vegyes a kép: vannak rendkívül pozitív élményeink is, hiszen számtalan megbízó számára világos lett, hogy a helyzet őket is érinti. Sokan a létszám és a technikai megoldások optimalizálásával igyekeznek lefaragni a költségeket – ennek érdekében egyébként mi is szívesen vállalunk beruházásokat. Az pedig már a mi üzletpolitikánk, hogy egy bizonyos árszint alatt nem vállalunk el megbízást. Meg kell tartanunk azt, hogy professzionális biztonsági cégként valódi hozzáadott értéket képviseljen a szolgáltatásunk.
(N.CS.)
(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
Szomorú hogy egy olyan ember véleményére kíváncsi a szakma aki miatt is van ilyen helyzetbe a vagyonvédelmi. https://alfahir.hu/2017/11/14/gyenes_istvan_gyenes_levente_nav