Published On: szo, feb 10th, 2018

BM-HM: megkapták az idei első emelt fizetést a hivatásos állomány tagjai

A napokban érkezett meg az idei első emelt fizetés a hivatásos állomány tagjainak bankszámlájára – jelentette be a belügyi és a honvédelmi tárca államtitkára.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára elmondta: 2015 júliusában új illetmény- és előmeneteli rendszer lépett életbe a hivatásosoknál, ez 2019-ig átlagosan ötven százalékos illetményemelést irányzott elő az állomány számára.

Mint mondta, január 1-jén az illetményemelés negyedik üteméhez érkeztek, újabb 5 százalékkal emelkedett a hivatásos állomány tagjainak fizetése, ezzel a 2015-ös “bázisévhez” képest már 45 százalékkal nőtt az illetményük.

Hangsúlyozta: a kormány és a BM határozott szándéka, hogy értékelje és elismerje azt a szolgálatot, amelyet a hivatásos állomány végez a magyar emberek biztonsága érdekében. Az illetményemelés érinti a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjait.

Az államtitkár példaként elmondta: egy tízéves szolgálati viszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű főnyomozó 2015-ben, az életpályaprogram előtt 302 ezer forintot keresett havonta, idén január 1-jétől azonban illetménye már meghaladja a 449 ezer forintot. Egy 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkező, középfokú végzettségű tiszthelyettes illetménye 2015-ben 215 ezer forint volt, ez most 320 ezer forintra emelkedett.

Kontrát hozzátette: az illetményemelésen túl teljesítménytől függően is kapnak juttatást a hivatásosok, erre idén 12 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez személyenként 100-300 ezer forintot jelent. Ezeken túl szólt a fizetési fokozatban történő előresorolásról is, amely 27 ezer munkavállalót érinthet, és havi 7-19 ezer forintos keresetnövekedést jelenthet. Mint mondta, Magyarországon rend és biztonság van, Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa, a kormány pedig elismerését és köszönetét fejezi ki ezért a hivatásosoknak.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára arról beszélt, januártól a katonák illetménye is emelkedett öt százalékkal. Ez a katonáknál is a 2015 óta tartó illetményemelés negyedik üteme, 2019. január 1-jén a következő emeléssel a 2015-ös bázishoz képest ötven százalékkal emelkedik majd a katonák illetménye is.

Példaként említette, hogy egy szakaszvezetői rendfokozatban szolgáló katona 2010-ben 138 ezer forintot keresett, ez 2018-ban már 215 ezer forintra emelkedett. Egy pályakezdő, felsőfokú végzettségű tiszt hadnagyi rendfokozatban 2010-ben 260 ezer forintot keresett, idén már 363 ezret. Az államtitkár szólt arról is, hogy január 1-jétől a béren kívüli juttatásokban is változások lesznek a katonáknál, emelkedik a gyermeknevelési támogatás és a tanévkezdési támogatás mértéke is.

Vargha hangsúlyozta, eltökéltek abban, hogy nagyobb megbecsülést és kiszámíthatóbb életpályát biztosítsanak a katonai pályát választóknak, mert a katonáknak is köszönhető, hogy rend és biztonság van Magyarországon. Mint mondta, a katonák a határon a rendőrökkel együtt szolgálnak, emellett mintegy ezren a különböző missziókban teljesítenek szolgálatot, a többi között a migráció forrásországainak tekintett Irakban, Afganisztánban, illetve a Nyugat-Balkánon.

Vargha jelezte: fontos, hogy megtartsák a katonaságnál szolgálókat, illetve, hogy a Zrínyi2026 programban 2026-ra 30 ezer fős legyen a honvédség aktív állománya és 20 ezer legyen az önkéntes tartalékosok száma.

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu