Bűnügyi felügyelet alatt álló férfi követett el újabb bűncselekményt

rendőrségi nyomkövetőMeg akarta erőszakolni mostohatestvérét, majd megszúrta a nőt védő apósát egy gyilkosság gyanúsítottjaként bűnügyi felügyelet alatt álló férfi – közölte a rendőrség.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 34 éves férfi csütörtök este bement mostohatestvére otthonába, majd kiráncigálta az udvarra, és azt mondta, meg fogja erőszakolni. A nő sikítozott, segélykiáltásait a szomszédban lakó, 65 éves apósa hallotta meg. Miközben közéjük állva próbálta védeni, a férfi egy késsel fejen szúrta, majd elszaladt.

A nő apósát könnyű sérüléssel vitték kórházba. Az érdi járőrök előállították az elkövetőt, aki kihallgatásán panaszt tett a gyanúsítás ellen. Vallomást nem tett, mindössze annyit mondott, nem követte el a cselekményt. Az őrizetbe vett férfi bokáján nyomkövető technikai eszközt viselt, ezt a bíróság a bűnügyi felügyelet biztosításáért rendelte el, mivel egy 2009-ben elkövetett emberölés gyanúsítottja.

A férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint szexuális erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják és kezdeményezték a letartóztatását – olvasható a rendőrségi közleményben.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment