Családbarát munkahely a HM EI

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (háttal) átadja az elismerést Váradi Ibolyának, a HM El Zrt., Humánpolitikai divízióigazgatójának (Foto: honvedelem.hu)Már több mint 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program minősítését. Legutóbb -mások mellett- a HM EI Zrt. vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.

Az elismerést 2023. április 18-án, ünnepélyes keretek között Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a védjegy által tanúsított fejlesztések, valamint az elért eredmények a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését szolgálják.

Váradi Ibolya, az idén harminc éves HM El Zrt. Humánpolitikai divízióigazgatója beszédében elmondta: a munkaerő- és bérpiaci környezet szükségessé teszi, hogy folyamatosan vizsgálják a piaci szintű juttatások lehetőségeit, munkavállalóik megtartása érdekében. Hozzátette, hogy „A sokszínű és szerteágazó tevékenységi körünk mellett az országos jelenlét, földrajzi tagoltság miatt társaságunk különleges helyzetben van, minden munkavállalóval meg kell találnunk a közös hangot és módszert, amely mindenki számára megtartó erővel bír. A tulajdonosi elvárások fontos eleme a családbarát munkahely megteremtése, a családbarát attitűd kialakítása és az ezt célzó juttatások bevezetése”. Kiemelte: a HM EI Zrt. számára az egyik legfontosabb eszköz a családbarát munkahely programban a munkavállalói elégedettség növelése és a vállalathoz történő kötődés erősítése.

A Családbarát Magyarország Központ a Védjegy Program keretében a feltételrendszer teljesítéséhez ingyenes tanácsadói szolgáltatást is kínál, továbbá a Védjegyhez kapcsolódó képzéseket, tréningeket szervez a tanúsításra jelentkező vállalatok, szervezetek számára.

A Családbarát Hely védjegy program eddigi eredményei

  • Családbarát Munkahely kategóriában a tanúsított szervezetek száma mintegy 950.
  • Családbarát Szolgáltatóhely kategóriában 1250 a tanúsított szervezetek száma;
  • Összesen 2200 szervezetet auditáltak sikerrel, köztük kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket. A minősített munkahelyek családbarát intézkedéseinek előnyeit e szervezeteknél összesen már több mint 300 ezer munkavállaló élvezheti.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment