Published On: pén, dec 22nd, 2017

Két új katonasportoló neve került fel a szentendrei emléktáblára

Rédli András párbajtőrvívó és Decker Attila vízilabdázó neve került fel kedden a szentendrei MH Altiszti Akadémián lévő sportolói emlékfalra.

A honvédségi létesítménynek helyet adó Görgey laktanya sportcsarnokának falán a kiemelkedő sportsikereket elért katonasportolókat tisztelik meg 2015 óta ezzel a “kitüntetéssel”.

Az MH Altiszti Akadémia tájékoztatója emlékeztet rá, hogy idén Rédli András százados bronzérmet nyert a lipcsei világbajnokságon, Decker Attila törzsőrmester pedig ezüstöt a vízilabda-válogatottal a hazai rendezésű vizes vb-n.

A márványtábla avatásán Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka emléktárgyat adott át a két sportolónak és edzőiknek.

Az alakulat parancsnoka a vízilabda-válogatott és a vívósport érdemeit emelte ki beszédében, majd példaként állította a két sportolót a felsorakozott honvéd altisztjelöltek előtt. “Küzdeni, erősen. A sportolók jó példák önök előtt, hogyan lehet kimagasló eredményeket elérni. A katonának is kiválónak kell lennie, hiszen a hazaszeretetnek mindig nagyon magas lángon kell lobognia. A sport pedig kiváló lehetőség, hogy fizikailag felkészüljenek a haza védelmére” – idézte őt a közlemény.

“Ezek az emléktáblák visszajelzések arról, hogy jó úton járok. A laktanya állománya is büszkén tekint rám, bármerre járok, mindig pozitív visszajelzéseket kapok” – mondta Rédli András.

“Nagy dolog azok közé a katonasportolók közé tartozni, akik itt szolgáltak Szentendrén. Különösen jó érzés látni az emléktáblát a sportcsarnok falán, ahova a tavalyi alapkiképzésem során rengetegszer jöttem edzeni és testnevelés foglalkozásokra” – fogalmazott a közlemény szerint Decker Attila.

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu