Published On: szo, okt 21st, 2017

Megduplázta magyarországi bevételeit az Axis Communications

Jelentős növekedést produkált az Axis Communications az idei első félévben az egy évvel korábbi eredményekhez képest, hazánkban épp úgy, mint világviszonylatban – hangzott el az IP-alapú megfigyelőeszközök és megoldások globális piacvezetőjének idei, budapesti nyílt napján. Az Axis az év első nyolc hónapjában megduplázta magyarországi értékesítését.

Mint azt Jakub Lukasik, az Axis kelet-európai marketingvezetője elmondta: az idei első hat hónapban negyedével nőttek a társaság globális bevételei, mialatt Európában 30, Magyarországon pedig az év első nyolc hónapjában 200 százalékos bevétel-növekedést ért el az Axis éves összevetésben. Mindezek mellett az Axis kiemelkedő ügyfél-elégedettségről számolt be: a legfrissebb felmérések szerint Magyarországon az Axis ügyfeleinek 91 százaléka rendkívül elégedett a társaság megoldásaival és szolgáltatásaival.

Pelyák Norbert, az Axis Communications magyarországi képviselője a rendezvényen kifejtette: a vállalat portfóliója számos megoldással bővült az intelligens szoftveres megoldásokkal foglalkozó Cognimatics, valamint 2N felvásárlását követően, így sorra jelenhetnek meg a különböző speciális és innovatív analitikai, illetve informatikai megoldások az olyan fókuszágazatokban, mint az ipar, a kiskereskedelem, a kritikus infrastruktúrák vagy éppen a köztéri megfigyelés.

Hazánkban egyébként az ipari szegmens számít az egyik legfontosabb húzóágazatnak az Axis számára – e területen pedig a cég olyan fejlesztéseket jelentett be az utóbbi időszakban, mint az 5MP, valamint 4K felbontások az ipari kamerákban, a robbanásbiztos kialakítás, amely már hőkamerákkal is elérhető a végfelhasználók számára. A felbontás dinamikus növekedését mindazonáltal az ügyféligények is indokolják, ezek eredményeként pedig egyre gyakoribb a 6 és a 12MP-s képfelbontás a társaság kínálatában.

Az Axis a kamerafejlesztések mellett a teljes körű megoldások kialakítására továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet, így szinte valamennyi rendszerében jelentős újításokat jelentett be. „Az innováció komoly versenyelőnyt biztosít az Axis számára” – mondta Pelyák, rámutatva, hogy a kiterjedt partnerprogram és képzési-technikai támogatás mellett az Axis a konkrét projektek szintjén is elmélyült támogatást biztosít partnerei számára.

Az Axis idei rendezvényén kiemelt hangsúlyt kapott a kiber-, valamint az adatvédelem is. A nyílt napon Szvorényi Imre és Hentes Sándor, a Deloitte magyarországi kibervédelmi szakértői előadásukban rávilágítottak: nagy jelentősége van az ip-alapú megfigyelésben a megfelelő informatikai felkészültségnek és jogosultságkezelésnek, az eszközök gondos kiválasztásának éppúgy, mint a kamerákhoz tartozó firmware-ek naprakész frissítésének.

Pavel Rozhkov, az Axis regionális vezető mérnöke hangsúlyozta: a megfigyelőrendszereket üzemeltető operátoroknak nagy felelősségük és szerepük van abban, hogy a megfelelő jelszókezeléssel, illetve a biztonsági frissítések telepítésével hozzájáruljanak a biztonságtechnikai rendszer védelméhez.

A budapesti rendezvényen tartott előadását összefoglalva Osztopáni Krisztián, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szakértője elmondta: az EU új, már hatályba lépett, de 2018. május 25-től alkalmazandó általános adatvédelmi rendelkezése (GDPR) kapcsán a kamerát üzemeltető végfelhasználók felelőssége lesz, hogy minden tekintetben megfeleljenek a megfigyelőrendszerekkel kapcsolatos adatvédelmi szabályoknak.

Az Axis idei nyílt napján – a hagyományokhoz híven – ismét átadták az elmúlt esztendő legjobban teljesítő partnereinek járó elismeréseket. A legnagyobb értékesítési volumenért járó elismerést a G4S Biztonságtechnikai Zrt. vehette át, az év új partnere díjat az Intelligent Power Solutions Kft. kapta. A TVT Vagyonvédelmi Zrt. volt az Axis legaktívabb magyarországi partnere, a legnagyobb növekedést pedig a Serverside Kft. mutatta fel.

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu