Published On: szo, ápr 29th, 2017

NGM: mindenkinek joga van a biztonságos munkakörülményekhez

Minden dolgozónak joga van a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkakörülményekhez, ahogyan az Magyarország alaptörvényében szerepel, a biztonságos foglalkoztatás mindenki közös ügye – mondta Simon Attila István.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az Egészséges munkahelyet minden életkorban! című kampány megnyitóján elmondta, ezen a héten, április 28-án van a Munkavédelem világnapja, amelyet a kormány 2012-ben a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává nyilvánított.

Véleménye szerint a foglalkoztatottak száma 2016-ban elérte a 4,4 milliót Magyarországon. Tavaly 23 027 munkabalesetet és nyolcvan halálos munkabaleset történt, miközben tíz éve még 3,9 millió ember foglalkoztatása mellett volt ugyanennyi munkabaleset és 123 halálos munkabaleset.

Mint elmondta, a munkabaleseti ráta tíz éves viszonylatban csökkent az ipari termelés bővülése mellett, ahol magasabbak a baleseti kockázatok. Hangsúlyozta, egy halálos munkabaleset megtörténte is elfogadhatatlan.

Simon szerint a megelőzés érdekében rengeteg feladat van, több terv még végrehajtásra vár. Ezek közül kiemelte, mivel a munkabaleseti adatok alapján az építőiparban történik a halálos munkabalesetek harmada, ezért májusban indul az építőipari tevékenység országos célvizsgálata. Szintén egyharmadát adja a halálos munkabaleseteknek a mezőgazdasági ágazat, amelynek veszélyeire, ártalmaira való figyelemfelkeltés és a megelőzés céljából kétéves kampányt terveznek indítani a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Szent István Egyetemmel közösen.

Hangsúlyozta, hogy a biztonságos foglalkoztatás közös ügy, a siker kulcsa az együttműködésben van. Az NGM-nek munkavédelmi szakmai irányítóként segítenie kell a helyes gyakorlatok kialakítását, de a munkáltatóknak, a munkavédelmi szaktevékenységet végző szakembereknek, a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a munkavállalóknak és a munkavédelmi képviselőknek is mindent meg kell tenniük a biztonságos munkavégzés érdekében.

Kitért arra, hogy az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND) ötévente végzett legutóbbi, 2015-ös felmérése szerint pozitív fejlemény, hogy tíz munkavállaló közül kilenc jól vagy nagyon jól tájékozott a munkakörével kapcsolatos egészségi és biztonsági kockázatokról. A kisebb vállalatoknál dolgozó munkavállalók azonban ritkábban kapnak tájékoztatást arról, hogy munkavégzésük során mi veszélyeztetheti őket, és a fiatal munkavállalók nagyobb mértékben ki vannak téve az intenzív munkavégzésnek, a többműszakos munkának, az ártalmas társas viselkedésformáknak és az állás bizonytalanságának. A kutatás szerint a problémás területek között szerepel, hogy 2010 és 2015 között 15 százalékról 17 százalékra emelkedett a vegyi anyagok, és 11 százalékról 13 százalékra a fertőző anyagok hatásainak kitett munkavállalók aránya.

Az Egészséges munkahelyet minden életkorban! kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az idősödő munkavállalók munkahelyi védelmének fontosságára és gazdasági előnyeire, illetve, hogy támogassa a biztonságosabb és eredményesebb munkavégzést minden korosztály számára függetlenül attól, hogy karrierjük elején vagy a munkával töltött éveik végén járnak.

Leave a comment

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

autoalkatreszek24.hu