Esetkocsinak látszó járművet ellenőriztek a hatóságok Budapesten; a vizsgálatkor kiderült, hogy az autó közúti közlekedésre alkalmatlan volt, és a személyzet tagjai nem rendelkeztek a tevékenységhez szükséges egészségügyi végzettséggel. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) beszámolója szerint: mentősöktől és betegektől is több panasz érkezett korábban a szolgálat főigazgatójához az egyik alternatív (magán) mentőszolgálatra, amelynek dolgozói megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítanak betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával. Az OMSZ főigazgatója akkor felmondta a megállapodást a betegszállító céggel, és megvonta a vállalkozástól a rendezvénybiztosítás lehetőségét…
Read MoreKategória: Mentőszolgálat
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz – közölte a VMSZ. A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van. A közlemény idézi Bagyó Sándort, a VMSZ elnökét, aki elmondta, hogy Balatonlellén van az első olyan állvány, amit nem strandon, hanem kikötőben helyeztek el. A kikötő…
Read MoreÉletmentő pontokat adtak át a debreceni közlekedési társaságnál
Három telephelyén alakított ki úgynevezett Élet Mentő Pontot a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetével együttműködve. A társaság nyolcvan dolgozója el is végezte az életmentő képzést – hangzott el a Petőfi téri pont átadásán. Az Országos Mentőszolgálat 2018-ban hozta létre az Élet Mentő Pont márkanevet, azzal a céllal, hogy ha a csatlakozó cégek, üzletek, sportlétesítmények vállalják egy defibrillátor beszerzését és működtetését, akkor a mentőszolgálat biztosítja az ehhez szükséges oktatást – mondta az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója. Hangsúlyozta,…
Read MoreAz OMSZ elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Az OMSZ pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is. A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött,…
Read MoreNVSZ: hetvenezer forintot lopott egy mentőápoló egy „betegtől”
Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentőápoló, aki hetvenezer forintot lopott egy „betegtől” – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). Az NVSZ honlapján olvasható információ szerint: a szolgálat szerdán végzett megbízhatósági vizsgálatot két egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott budapesti mentőápolónál, ennek során a szolgálat magát betegnek kiadó, kórházba szállított munkatársától egyikük hetvenezer forintot lopott el. A kórházban a mentőápolók a rendőrségnek tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénzt önként nem adták át, azt azonban egyikük nadrágzsebében megtalálták – írta az NVSZ. A mentőápolót ezután lopás miatt előállították, gyanúsítotti kihallgatásán…
Read MoreSzilveszteri statisztika: tűzoltók 137 beavatkozás, mentők 3608 eset
Az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 eset igényelt tűzoltói beavatkozást – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel tájékoztatása szerint 48 alkalommal tűz miatt, 89 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat, tűzijátékok miatt 37 tűz keletkezett az éjjel. A legtöbbször kigyulladt tujákhoz, kukákhoz és égő tűzijátékmaradványokhoz riasztották a tűzoltókat, de volt ahol autó, vagy épület gyulladt ki a pirotechnikai termékek miatt – tette hozzá. Este fél nyolc körül feltehetőleg egy erkélyre esett tűzijáték miatt kigyulladt és lakhatatlanná vált egy tízemeletes…
Read MoreÁtadták a szekszárdi légimentőbázist
Átadták a mintegy 650 millió forintból épült légimentőbázist Szekszárdon. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen azt mondta: az a cél, hogy mindenki biztonságban legyen Magyarországon, bárkinek bárhol van szüksége orvosi segítségre, 15 percen belül odaérjen hozzá a mentőautó vagy a mentőhelikopter. „Ezért fejlesztettük a magyar légimentést, ezért épült ez a bázis is, amely 1350 négyzetkilométerrel növeli az országnak a légimentők számára elérhető részét” – tette hozzá. Az államtitkár felidézte, Magyarország korábban „nem állt a saját lábán” a légimentés terén, a mentőhelikoptereket külföldi cégtől bérelték. A rendszer azonban néhány évvel ezelőtt…
Read MoreTöbbezer emberen segítettek nyáron a vízimentők
Az idei szezonban 3531 esetben láttak el embereket strandokon, 34 embert mentettek ki a vízből, 180-szor riasztották a mentőhajóikat, és 74 vízi vagy vízparti rendezvényt biztosítottak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai. A szakszolgálat a közleményében beszámolt arról is, hogy 2022-ben 64 strandon teljesítettek szolgálatot; 51 balatoni, tíz vidéki és három budapesti helyszínen. Egy átlagos nyári napon 120 vízimentőjük dolgozott napi 10-12 órában. Mint írják, összeségében 435 munkatársuk vett részt az idei szezon strandi és mélyvízi mentési feladatainak ellátásban. Nyolc vízimentő tanfolyamot tartottak, aminek köszönhetően 77 új vízimentő lépett szolgálatba…
Read MoreÉlet Mentő Pont védjegyet kapott három debreceni intézmény
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Élet Mentő Pont védjegyét kapta meg három debreceni intézmény: a Déri múzeum, az Aquaticum termál és wellness szálló, valamint a HBZ zárcentrum . Képviselőik hétfőn a múzeum Munkácsy-termében rendezett ünnepségen vették át a tanúsítványt. Korcsmáros Ferenc, az OMSZ észak-alföldi regionális igazgatója azt mondta, a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a márkához csatlakozó cégek, vendéglátóhelyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott kerül hirtelen életveszélybe, például szívmegállás miatt újraélesztésre szorul. Az Élet Mentő Pont minősítés feltétele, hogy az…
Read More