Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón. Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk…
Read MoreKategória: Terrorelhárítás
Terrorcselekményre készülő norvégot fogott el a TEK
A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogott a múlt héten egy Budapesten élő norvég férfit, aki terrorcselekményre készült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A tájékoztatás szerint a KR NNI-t a TEK értesítette arról, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót tett közzé egy videómegosztó portálon, amelyek szerint emberek megölését tervezi. A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett bűncselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését – írták.…
Read MoreÁtadták Belgiumnak a brazil „drogbárót” a magyar hatóságok
Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el – tudatta a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót”; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés…
Read MoreMagyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában
Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásáról, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése. „Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést……
Read MoreEmléksarkot alakítanak ki a TEK területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére
Emléksarkot alakítanak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója vasárnap, a hajó kiemelésének negyedik évfordulóján, a Margit-híd pesti hídfőjénél tartott megemlékezésen. A tragédia helyszíne közelében felállított emlékműnél immár harmadik alkalommal tartottak koszorúzást a TEK vezetői. Hajdu mellett ott volt – mások mellett – Kovács András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes, Szabó Zoltán rendőr dandártábornok, főigazgató-helyettes, Horváth András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes és Terjék Gábor rendőr ezredes, hivatalvezető is. A főigazgató a megemlékezésen beszámolt arról, hogy a hajó vizsgálati eljárása véget ért, megkezdődött a bontása,…
Read MoreA Macron ellen merényletet tervezők közül négyet elítéltek, kilencet felmentettek
A párizsi büntetőbíróság börtönbüntetésre ítélte pénteken annak az „ultrajobboldali nézeteket valló” csoportnak a négy tagját, amelyet, azzal vádoltak, hogy mások között Emmanuel Macron francia államfő ellen tervezett merényletet 2018 novemberében. Másik kilenc embert viszont felmentettek a vádak alól. A Barjols-csoport tagjai közül hárman terrorista bűnszövetkezet miatt három év szabadságvesztést kaptak, egy negyedik gyanúsítottat hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték tiltott fegyvertartás miatt. „A Barjols-csoport tagjai által tervezett erőszakos cselekmények a közrend súlyos megzavarására irányultak megfélemlítés vagy terror útján”. Ezen belül az „államfő és a kormánytagok elleni erőszakcselekmények az intézményrendszer megdöntését célozták,…
Read MoreA TEK irányításával keresik a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két munkatársa utáni kutatást
Egyelőre nem vezetett eredményre a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két hivatásos állományú munkatársa utáni kutatás – közölte kedden az MTI-vel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely a belügyminiszter kijelölése alapján a kutatást irányítja. A közlemény szerint a speciális eszközök – a drón- és a szonártechnika – sem mutattak emberi életre utaló körülményt, ezért a víz alatti kutatást felfüggesztették. A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a felszínen és a part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a 29 és a 34 éves szakembert. A TEK közlése szerint Rácalmáson, a…
Read MoreKorrupció gyanúja miatt vettek őrizetbe három pénzügyőrt
Bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vettek három, a tompai közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrt és öt társukat — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevonásával, csaknem 150 ember részvételével tartott bűnügyi akciót. A megalapozott gyanú lényege szerint a tompai átkelőn szolgálatot teljesítő három pénzügyőr olyan átalakított személygépjárműveket engedett át az országhatáron, amelyekben nagy mennyiségű zárjegy nélküli dohányterméket rejtettek el. Emellett azt is lehetővé tették, hogy szerb állampolgárok klímagázt csempésszenek…
Read MoreRálőttek egy osztrák határőrre a Szentpéterfa-Eberau határátkelőnél
Rálőttek egy osztrák határőrre hétfő délelőtt a magyar-osztrák határon, a Szentpéterfa-Eberau határátkelőhely közvetlen közelében. A burgenlandi hatóságok által megerősített osztrák lapértesülések szerint a feltételezett embercsempész által vezetett furgon áttört a határon, majd amikor a határőrizetet ellátó osztrák katonák megállították, kikerülte az ellenőrzést és Magyarország felé elmenekült. Közben a határon át rövid tűzharc alakult ki, amelynek során nem sérült meg senki. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: az osztrák hatóságok jelzésére a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával jelentős erőket mozgósítottak az embercsempész elfogására, a kutatás azonban egyelőre nem vezetett eredményre. Seffer Lilla…
Read More