Orosz agresszió: Az ukrán ellentámadás előkészületei a végső szakaszban vannak

Olekszij Reznyikov, Ukrajna védelmi minisztere

Az utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján. „Befejezzük a kiképzést, hiszen a kapott fegyverek és a katonai felszerelések kezelését a katonáinknak el kell sajátítania. Nagyon modern rendszereket kaptunk” – mondta a vezető. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajna már kapott nyugati országoktól Leopard-2 és Challenger típusú harckocsikat, továbbá vár még Leopard-1 és Abrams típusú tankokat. „Úgy gondolom, hogy Abrams harckocsik még nem vesznek majd részt ebben az ellentámadásban, de katonáik már kiutaztak a gyakorlatokra” – jegyezte meg…

Read More

Austin: „Putyin háborúja” miatt kell bővíteni a NATO-t

Mark Milley

Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított, „Putyin háborúja” miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin. Az amerikai védelmi miniszter az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) 11. miniszteri tanácskozása után, a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy Finnország immár NATO-tagként vesz részt a csoport munkájában. „Arra számítok, hogy hamarosan Svédország is követi” – tette hozzá. Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a tájékoztatón ismertette, hogy heteken belül megérkeznek Németországba az…

Read More

Morawiecki: Lengyelország az Abrams harckocsik karbantartóközpontja lenne

Mateusz Morawiecki és Kamala Harris

Lengyelország az amerikai Abrams harckocsik európai karbantartó- és szolgáltatóközpontja szeretne lenni, amire jó esély mutatkozik – jelentette ki egyesült államokbeli hivatalos látogatásán a lengyel miniszterelnök. Mateusz Morawiecki az Alabama állambeli Annistonban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy „Lengyelországban kapjon helyet az Abrams harckocsik európai kiszolgálóközpontja, amely képes fenntartani az eszközök harcképességét”. A lengyel miniszterelnök látogatása során tárgyalt Kamala Harris alelnökkel, valamint különböző amerikai hadiipari vállalkozások képviselőivel is találkozott. Az alelnökkel folytatott megbeszélése előtt Morawiecki emlékeztetett, hogy Lengyelország új, korszerű Abrams harckocsikat és F-35-ös vadászrepülőgépeket, valamint HIMARS önjáró rakétatüzérségi eszközöket vásárol…

Read More

Orosz agresszió: Az Egyesült Államok felgyorsítja az Abrams harckocsik eljuttatását Ukrajnába

M1A2 Abrams SEPv3

Az Egyesült Államok felgyorsítja az Abrams harckocsik szállítását Ukrajna számára – közölte az amerikai védelmi minisztérium. A Pentagon illetékese közölte, hogy a cél a korszerű harci járművek eljuttatása az ukrajnai hadszíntérre nyolc-tíz hónapon belül, részleteket később ígértek. A szállítások felgyorsítása azáltal valósulhat meg a védelmi minisztérium szerint, hogy az Abrams harkocsinak nem az újabb, M1A2-es típusát, hanem a korábbi, M1A1 modellt szállítják, amely az amerikai hadsereg készleteiből lehívható, így az év vége előtt eljuttatható Ukrajnába, valamint könnyebben elsajátítható az eszközök kezelése az ukrán hadsereg tagjai számára. Az eredeti januári bejelentés…

Read More

A román védelmi minisztérium amerikai Abrams harckocsik beszerzését tervezi

M1A2 Abrams SEPv3

A román védelmi minisztérium (MAPN) amerikai Abrams típusú harckocsik beszerzéséhez kéri a parlament előzetes jóváhagyását, ugyanakkor a haditengerészet harci képességeit is fejleszteni akarja – jelentette be Teodor Incicas altábornagy, a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője egy interjúban. Az altábornagy nem pontosította, hány tankot akarnak vásárolni, de megjegyezte: mivel „egy egész zászlóaljról van szó”, nem a gyártóval kell szerződni, a beszerzést az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő kormányközi egyezmény révén lehet csak megvalósítani. Megelőlegezve a MAPN választását érő esetleges kritikákat, Incicas hozzátette: sokan azt képzelik, hogy az Abrams egy idejétmúlt harckocsi, anélkül,…

Read More

Orosz agresszió: Nagy-Britannia nem szállít harci repülőgépeket Ukrajnának

Rishi Sunak

Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez nem lenne „praktikus” a kiképzési idő hosszúsága miatt – közölte Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője. A Downing Street illetékese napi tájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a brit királyi légierő, illetve a haditengerészet kötelekében hadrendbe állított Typhoon és F-35-ös harci repülőgépek technológiája rendkívül fejlett, és hónapokig tartó képzés szükséges működtetésük elsajátításához. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője úgy fogalmazott: ennek figyelembevételével a brit kormány „nem tartja praktikus megoldásnak” e harci repülőgépek átadását Ukrajnának. Az illetékes szerint London folytatja, sőt gyorsítja Ukrajna katonai…

Read More

Ukrajnai háború: Zelenszkij szerint nincs értelme Putyinnal tárgyalni

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Az ukrán elnök szerint már érzékelhetők élénkebb orosz támadó hadműveletek Ukrajna déli és keleti térségeiben. Volodimir Zelenszkij a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette azt is, hogy Oroszország részéről nem mutatkozik tárgyalási hajlandóság, de ő sem kíván tárgyalni Putyinnal. Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor várható újabb orosz offenzíva és Ukrajna mennyire felkészült erre, Zelenszkij elmondta: az elmúlt hat napban Dél-Ukrajnában, Zaporizzsja környékén és a keleti országrészben máris észlelhetők intenzívebbé váló orosz támadások. Hozzátette, hogy ezekben a műveletekben az orosz fegyveres erők nagyon sok embert veszítenek. „Rendkívüliek a…

Read More

Orosz agresszió: Varsó szerint legalább egy dandárnyi tankot kell adni Ukrajnának

Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter

Varsó azt javasolja, hogy a nyugati államok szélesebb koalíciója legalább egy páncélos dandárnyi tankot adjon Ukrajnának — jelentette ki Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter. Blaszczak azután nyilatkozott újságíróknak, hogy videokonferencia formájában a brit, észt, lett és litván hivatali partnerével, valamint a cseh és szlovák védelmi miniszterhelyettessel az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásról egyeztetett. A nyugati szövetségeseknek a németországi Ramstein légi támaszponton pénteken rendezendő találkozóját megelőző konzultáción Blaszczak megerősítette Andrzej Duda elnök múlt heti bejelentését, miszerint Lengyelország kész arra, hogy szélesebb nemzetközi koalíció keretében 14 Leopard-2 harckocsit adjon át Ukrajnának. Ukrajnát…

Read More

Lengyelországban megkezdődött a V4-ek fegyveres erőinek közös hadgyakorlata

lengyel katonák

Megkezdődött pénteken a visegrádi csoport (V4) fegyveres erőinek közös, Puma-22 fedőnevű hadgyakorlata a délkelet-lengyelországi Nowa Deba melletti gyakorlóterepen – közölte a lengyel sajtó. A november 9-ig tartó gyakorlaton közel 2 ezer katona vesz részt. A csehek, a lengyelek, a magyarok és a szlovákok mellett az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szövetséges katonái is jelen vannak a Puma-22-n. Az amerikaiak és a britek a Lengyelország keleti szomszédságában kialakult helyzet miatt tartózkodnak a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságban – mondta el a PAP hírügynökségnek Przemyslaw Lipczynski, aki a manőverek lengyel résztvevőjének, a 18.…

Read More