Az egyik portugáliai víztározóban kezdenek kutatást keddtől a tizenhat éve Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó brit és portugál hatóságok. A Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió hétfői beszámolója szerint a kutatást az Arade folyón gáttal kialakított tározónál végzik, 50 kilométerre Madeleine McCann eltűnésének helyszínétől. A kislány a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A gyermek – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti…
Read MoreCímke: apa
Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után
Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített. Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút…
Read MoreLetartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…
Read MoreOrosz agresszió: újabb támadások Zaporizzsja megye ellen
Az orosz erők támadásokat hajtottak végre szombaton a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régió több települése, köztük a megyeszékhely ellen, ezekben három helyi lakos életét vesztette, további öt megsebesült. Zaporizzsja megye kormányzói hivatala azt közölte, hogy a megyeszékhelyt, Zaporizzsja várost az éjjel érte orosz rakétatámadás. Egy lövedék egy családi házba csapódott be, az apa és 11 éves gyermeke életét vesztette, az anyát sikerült kimenteni a romok alól. A megyei kormányzói hivatal közlése szerint Zaporizzsján kívül még 17 települést ért az elmúlt napon orosz támadás. Az orosz erők egy rakéta-, négy légicsapást és öt…
Read MoreMár megint rendőrre támadtak, letartóztatásban az elkövető
Letartóztattak egy férfit, aki rendőrökre támadt, miközben azok gyermekei nevelőszülői elhelyezését biztosították egy gyámügyi eljárás alapján – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint írták, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal egyik járási hivatala március 20-án két kiskorú gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél rendelt elhelyezni. A gyámhivatal előzetes eljárása során felmerült, hogy az apa a határozat végrehajtása során agresszíven léphet fel, ezért rendőri segítséget kértek. A kormányhivatal felkérésére a polgármesteri hivatalnál megjelenő három rendőr és a kormánytisztviselők a közelben lévő presszónál meglátták az egyik gyermeket és az anyját, akinek kézbesíteni akarták a határozatot. Amikor…
Read MoreHét év börtönre ítélték a férfit, aki ásóval támadt rendőrökre
Hét év börtönbüntetésre ítélte felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2021. szeptember 14-én ásóval támadt intézkedő rendőrökre – tájékoztatott a törvényszék. Az ítélet tényállása szerint egy szabolcsi településre vonult ki bejelentést követően a Nyírbátori Rendőrkapitányság egyik főtörzsőrmestere és törzszászlósa, akik az intézkedés alatt meg akarták bilincselni a vádlott testvérét. Látva ezt, a vádlott arrébb lökte testvérét a rendőröktől, majd magához vett egy ásót, amellyel először a szolgálati autó, majd a járőrök felé indult. A támadó először…
Read MoreVádat alatt a marokkói gyilkos, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek. Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét – írták. A…
Read MoreVasvillával támadt a rendőrökre előállítása közben egy körözött férfi
Elfogtak a rendőrök egy körözés alatt álló férfit, aki vasvillával támadt rájuk egy Pest megyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyomoz a férfi ellen. A rendőröket november 27-én arról értesítették, hogy egy Pest megyei település vasútállomásán egy tíz év körüli kislány a vasúti síneken sétál. A rendőrök hazavitték a gyermeket, és amikor átadták a szülőknek, ellenőrizték az apa adatait. Megállapították, hogy a férfi körözés alatt áll, ezért…
Read MoreEgyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak
Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy műsorban, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében. Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges. A kisbusz előtt egyébként egy „felvezető” autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és – Rétvári megfogalmazása szerint – egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót…
Read More