Ganz: Iránt ma könnyebb megállítani, mint egy év múlva

Beni Ganz védelmi miniszter

Beni Ganz izraeli védelmi miniszter kijelentése szerint az iráni atomprogramot, amelynek keretében újabb ezer modern centrifugát helyeznek üzembe, jelenleg kisebb erőfeszítéssel lehetne megállítani, mint egy év múlva – jelentette a Jediót Ahronót című újság. “Irán jelenleg ezer modern, IR6 típusú urándúsító centrifuga legyártásán és felszerelésén dolgozik mások mellett Natanz közelében, egy föld alatti létesítményben”- mondta Ganz a Reichman Egyetem Politikai és Stratégiai Intézetének konferenciáján kedden, egy nappal az Egyesült Államokba tervezett utazása előtt, ahol Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel találkozik. “Irán továbbra is rendületlenül tudást és tapasztalatot halmoz fel a…

Read More

Orosz agresszió: Romániában elhalasztották a jódtabletták kiosztását

jódtabletta

Április második feléig elhalasztják Romániában a “nukleáris incidens” esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztását – erősítette meg hétfői sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, miután a családorvosok elutasították, hogy részt vegyenek egy ilyen “bürokratikus” akcióban. A tárcavezető szerint a hatóságok előbb tájékoztató kampányt indítanak, szórólapokat készítenek elő, mert “nem is szabad” szétosztani a tablettákat, amíg meg nem értetik az érintettekkel, hogy a jódtablettákat szigorúan csak hatósági javaslatra, a megfelelő pillanatban szabad bevenni, megelőzésszerű alkalmazásuk értelmetlen és veszélyes, mert pajzsmirigybetegséget okozhat. Másfelől fontos, hogy ne keltsenek pánikot és az emberek megértsék, hogy csak…

Read More

Németország F-35-ös vadászgépeket vásárolhat

F-35

A legmodernebbnek számító harci repülőgépre, az amerikai Lockheed Martin F-35-ös modelljére cserélhetik a német légierő (Luftwaffe) Tornado típusú gépeit hétfői német sajtóértesülések szerint. A szövetségi kormány terve szerint legfeljebb 35 darabot vásárolhatnak az atomfegyverek célba juttatására is alkalmas harci repülőgépből a több mint negyven éve bevezetett Tornado modell lecseréléséről szóló programban, amelynek végrehajtását a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós szerződése is előírja. Az egyre inkább elöregedő harcigép-flotta cseréjét évek óta tervezik. Az F-35-ös beszerzése ellen korábban azzal érveltek a kormányzaton belüli vitákban, hogy hátráltathatja az európai…

Read More

Az Egyesült Államok és Japán fokozza az együttműködést

Biden és Kisida

Az Egyesült Államok és Japán fokozza az együttműködést az olyan sürgető gazdasági és biztonsági kérdésekben, mint Kína növekvő befolyása, Észak-Korea rakétafenyegetései és az orosz-ukrán konfliktus – ebben állapodott meg egymással pénteki virtuális találkozóján Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök. A 80 perces online értekezlet után Kisida úgy fogalmazott: “Megállapodtunk abban, hogy együttműködünk a hasonló gondolkodású országok közötti kooperáció előmozdításában a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség megvalósítása érdekében”. A japán miniszterelnök kijelentette, hogy ő és Biden elnök mindent megtesznek, hogy megakadályozzanak egy esetleges orosz inváziót Ukrajnában. Ezenkívül –…

Read More

Német külügyminiszter: új lendületet kell adni a nukleáris leszerelésnek

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Új lendületet kell adni az atomfegyverek leszerelési folyamatának – jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy Németország vezető szerepet vállal ebben. Annalena Baerbock stockholmi látogatása előtt tett nyilatkozatában a tárca közleménye szerint kiemelte: az egész nemzetközi közösség közös felelőssége, hogy soha többé ne használjanak atomfegyvereket. Baerbock kijelentette: az utóbbi években a leszerelés folyamata megakadt, és a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezmény, valamint a katonai létesítmények felett megfigyelő repüléseket engedélyező Nyitott Égbolt szerződés ellehetetlenülésével “a fegyverzetellenőrzési struktúra fontos elemei összeomlottak”. Ezen változtatni kell, “a…

Read More

Bennett “iráni nukleáris zsarolásra” figyelmeztet

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök “iráni nukleáris zsarolásra” figyelmeztetett a Teherán és a nagyhatalmak közötti nukleáris tárgyalások újrakezdésekor a Twitter fiókjában is közzétett videóüzenetben. “Ne engedjenek Irán nukleáris zsarolásának” – üzente az izraeli kormányfő az Irán és a nagyhatalmak közötti nukleáris tárgyalások újrakezdése nyomán a nemzetközi közösségnek. “Irán a jogsértései és a nukleáris ellenőrzés aláaknázása ellenére tárgyalóasztalhoz fog ülni Bécsben, és vannak, akik szerint megérdemli a szankciók eltörlését, és a korhadt rendszerükbe befolyó több százmilliárd dollárt. Ők tévednek” – hangsúlyozta Bennett. Az izraeli miniszterelnök szerint Iránnak az a célja, hogy a tárgyalásokon…

Read More

Stoltenberg: a NATO célja a béke megőrzése és az agresszió megakadályozása

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár

A globális biztonság folyamatosan romlik, a NATO célja azonban továbbra is a béke megőrzése és az agresszió megakadályozása – jelentette a NATO főtitkára a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően. Jens Stoltenberg hangsúlyozta, a szakminiszterek fontos tanácskozást folytattak a Nukleáris Tervezési Csoport keretében, és elkötelezték magukat a szövetség megerősítése mellett a közös biztonság megőrzése érdekében. A csoport konzultációi elengedhetetlenek ahhoz, hogy a NATO hiteles nukleáris szövetség maradjon mindaddig, amíg az atomfegyverek léteznek – jelentette ki. Elmondta, a tagországok fontos lépéseket tettek a NATO védelmi kapacitásának javítása érdekében egy új innovációs alap…

Read More

Peking tagadja a hiperszonikus rakétával végzett kísérletről szóló sajtóértesülést

Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője

Tagadta a kínai külügyminisztérium hétfőn a Financial Times értesülését, miszerint augusztusban hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő elmondta: a londoni lap által említett kísérlet valójában egy űrhajó újrahasználhatóságát biztosító technológia rutinszerű tesztelése volt. Hozzátette: a teszt kulcsfontosságú az űrhajóhasználatból fakadó költségek csökkentése szempontjából, amivel az űr békés célú használatához kívánnak kényelmes és költségkímélő módot biztosítani. A Financial Times hétvégi jelentésében meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Kína az atomfegyverek hordozására is alkalmas hiperszonikus hadászati rakéták fejlesztésében előrébb tart, mint ahogyan azt Washingtonban gondolták. A hiperszonikus…

Read More

Izrael,Irán,fegyverekIzrael szerint egy iráni katonai bázison dróntámadásokra készítik fel Teherán szövetségeseit

iráni drón

Izrael szerint egy iráni katonai bázison dróntámadásokra készítik fel Teherán szövetségeseit, hogy a légi terrorizmust elterjesszék a térségben – tudatta a Háárec című újság. Beni Ganz védelmi miniszter vasárnap kijelentette, hogy az Iszfahántól északra fekvő Kásán város légi bázisát Irán arra használja, hogy jemeni, iraki, szíriai és libanoni terroristákat képezzen ki az Iránban gyártott drónok bevetésére a közel-keleti térségben. “Kásán irányítja az iráni légi terrorizmus exportját a régióban” – mondta Ganz a Tel-Avivtól északra, Herzliján lévő Reichman Egyetemen tartott konferencián, és Iránnal szembeni szankciók meghirdetésére szólította fel a 2015-ben Iránnal…

Read More