Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában – írta a The Guardian. A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban vásárolta fel az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel. Hitler a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben. Az épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítanák át. Ennek költségei a várakozások szerint mintegy húszmillió euróra rúgnak. A munkálatok ősszel fognak megkezdődni – tájékoztattak a helyi hatóságok. A döntést – amelyet…
Read MoreCímke: belpolitika
Terrorizmus címén új eljárást indítottak Navalnij ellen
Terrorizmus címén új eljárás indult Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen – ezt maga az érintett jelentette be szerdán a moszkvai Baszmannij kerület bíróságának tárgyalásán. „Abszurd vádakat emeltek ellenem, amelyek alapján harminc évi börtönbüntetés fenyeget. Vigyukov nyomozó tegnap azt mondta, hogy ettől az ügytől (amelyet szélsőséges szervezet alapítása címén indítottak) elkülönítettek egy terroristaügyet arról, hogy miközben börtönben ülök, terrortámadásokat követek el. Ezt az ügyet külön katonai bíróság fogja tárgyalni” – mondta Navalnij, aki a Meduza ellenzéki portál helyszíni jelentése szerint videokapcsolaton keresztül szólalt fel a bíróságon. „Ebben az ügyben harminc…
Read MoreBarthel-Rúzsa a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élén
Államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot (KNBSZ) május 1-jétől – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A minisztérium közleménye szerint, a jelenlegi háborús helyzetben jelentősen felértékelődött a hazánk kiber- és fizikai biztonsága ellen irányuló törekvésekkel szembeni hatékony fellépés, amelyben kulcsfontosságú a KNBSZ szerepe. Annak érdekében, hogy a szolgálat ebben a feladatban megfelelő súllyal vehessen részt, szervezeti átalakításra volt szükség. Ennek megfelelően, 2023. május 1-től a HM keretein belül államtitkár irányítja a KNBSZ működését – jegyezték meg. Az átalakítás tovább erősíti a szolgálat fő célkitűzéseit, a politikai és katonai döntéshozatal és a…
Read MoreHivatalosan szélsőjobboldalinak minősítették a német AfD ifjúsági szervezetét
Hivatalosan szélsőjobboldalinak minősül az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt ifjúsági szervezete, az Ifjú Alternatíva (Junge Alternative – JA) – közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV). A szövetségi parlamentben (Bundestag) képviselettel rendelkező AfD ifjúsági szervezetéről több mint három évig tartó vizsgálat után állapította meg az alkotmányvédelem, hogy „kétségtelenül szélsőjobboldali”, és törekvései több ponton ellentétesek az alaptörvény elveivel. A BfV 2019 januárjában sorolta az alkotmányvédelmi szempontból gyanús esetek közé a szervezetet. Ez a besorolás azt jelenti, hogy vizsgálata során a tevékenységével kapcsolatos nyilvános adatok gyűjtése és elemzése mellett hírszerzési…
Read MoreLemondott Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes
Lemondott pénteken Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, akit számos volt munkatársa zaklató bánásmóddal vádolt. A tisztségre Oliver Dowdent, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetőjét nevezte ki Rishi Sunak miniszterelnök. Raab az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte Sunak konzervatív párti kormányában. Ezt a tisztséget most leválasztották a kormányfői posztról, és péntektől Alex Chalk vezeti a tárcát. Dowden és Chalk kinevezését III. Károly király formálisan jóváhagyta és kihirdette. Raab lemondásának közvetlen előzményeként vizsgálati jelentés készült azokról a régóta hallható vádakról, amelyek szerint a volt miniszterelnök-helyettes erőszakos, összeférhetetlen magatartást tanúsított kormányzati kollégáival szemben. A 47 oldalas…
Read MoreKara-Murzát 25 évi szabadságvesztésre ítélték
Huszonöt évi fegyházbüntetésre ítélte a moszkvai városi bíróság ifjabb Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. A tárgyalást titkosnak minősítették, és zárt ajtók mögött tartották meg. Az ítélet súlyossága megegyezik az ügyész kérelmével. Az ítélet nem jogerős, Vagyim Prohorov, Kara-Murza ügyvédje közölte, hogy fellebbezést fognak benyújtani ellene. A nyomozás az orosz hírügynökségek által idézett hivatalos iratok szerint megállapította, hogy a politikus az egyesült államokbeli Arizona állam képviselőházában „politikai gyűlöletből” fakadóan 2022 márciusában „szándékosan hamis információkat hangoztatott arról, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajnában…
Read MoreCsaknem tucatnyi bűncselekmény esetében megszűnt a kötelező halálos ítélet Malajziában
Több mint 1300 halálraítélt menekült meg a legsúlyosabb büntetés végrehajtása alól Malajziában, miután az ország törvényhozása úgy döntött, megszünteti a 11 meghatározott bűncselekményre vonatkozó kötelező halálbüntetést. A halálbüntetést életfogytig tartó szabadságvesztéssel váltják fel, ami 30-40 év közötti börtönt jelent. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés lehetősége is kimaradt az új szövegből. Viszont a bírók egyes esetekben, „belátásuk szerint” a jövőben is megítélhetik a halált. A legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik például a hazaárulás, a király hatalmának megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, a terrorizmus, a lőfegyverek birtoklása és a túszejtés. Mindazonáltal a Malajziában halálra ítéltek…
Read MoreBelgium nemzeti biztost nevez ki a drogbandák felszámolása érdekében
Belgium nemzeti biztost nevez ki a drogbandák elleni harc élére, akinek az lesz a feladata, hogy koordinálja a kábítószer-kereskedelem elleni műveletek hatékony végrehajtását – jelentette be Alexander de Croo belga kormányfő a nemzetbiztonsági tanáccsal folytatott egyeztetését követően. A kinevezés része annak a hét intézkedésből álló csomagnak, amelyről a nemzetbiztonsági tanács csütörtökön döntött. A biztos személyéről a főügyészek kollégiuma fog dönteni, a feladattal várhatóan egy bírót bíznak meg. A belga hírügynökség jelentése szerint a kormány mintegy duplájára – 116-ról – 312 főre – kívánja növelni a tengeri és partvédelmi őrség létszámát,…
Read MoreBabis nem küldene katonákat Lengyelország és a balti országok megsegítésére külső támadás esetén, aztán rájött, hogy mégis
Andrej Babis cseh elnökjelölt nem küldene cseh katonákat a balti államok vagy Lengyelország megsegítésére, amennyiben támadás érné őket – ezt válaszolta a volt kormányfő a cseh közszolgálati televízió vasárnap esti vitaműsorában a műsorvezető kérdésre. „Nem, biztosan nem. Én békét akarok, nem háborút. Semmi esetre sem küldeném gyermekeinket és asszonyaink gyermekeit háborúba” – jelentette ki Babis a műsorvezető által hipotetikusnak nevezett kérdésre válaszolva. Tisztán elméleti kérdésről van szó, a legfontosabb dolog megakadályozni a háborút – tette hozzá a volt kormányfő. Petr Pavel nyugalmazott tábornok, aki korábban a NATO Katonai Bizottságának az elnöke…
Read More