Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak kedden az izraeli parlament, a kneszet éjjel első olvasatban elfogadott, az ésszerűség jogi elvét korlátozó törvénye ellen, amellyel megakadályoznák, hogy az izraeli bíróságok az „ésszerűségre” hivatkozva felülbírálhassanak választott tisztségviselők által hozott döntéseket. Kedd reggelre a jogrend átalakítása ellen tiltakozó „Káplán-erők” – vagyis a tel-avivi Káplán úton a kormány ellen rendszeresen tüntetők parancsnoksága – polgári engedetlenséget hirdetett, melynek részeként izraeli zászlót lobogtatók tízezrei tartották fel a forgalmat az ország számos fontos főútján. A rendőrség őrizetbe vett 42 tüntetőt, számos helyen összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők…
Read MoreCímke: bíróságok
Európa Tanács: emléknap létrehozásával kell megemlékezni a srebrenicai népirtás áldozatairól
A srebrenicai népirtás áldozatainak emlékére hivatalos nemzetközi emléknappá kell nyilvánítani július 11-ét – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa. Közleményében Dunja Mijatovic kiemelte, „sötét fejezet Európa történelmében”, amikor 1995-ben, a délszláv háború során 8372 bosnyákot, főként férfiakat és fiatal fiúkat öltek meg Srebenicában. „Srebrenicában népirtást követtek el, ami nem vélemény kérdése, hanem nemzetközi bíróságok által jogilag megalapozott történelmi tény” – fogalmazott. Véleménye szerint az, hogy sokan tagadják a népirtás tényét, sérti az áldozatok emlékét, és komoly veszélyt jelent az igazságosságra és…
Read MoreVarga: Magyarország tiszteli a bírói függetlenséget
Magyarország tiszteli a hatalommegosztás elvét, ezáltal a bírói függetlenséget, amelynek garanciáit az Alaptörvény is rögzíti – mondta az igazságügyi miniszter. Varga Judit a Háromszáz éves a Kúria címmel rendezett jogtörténeti konferencián mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarországon a bírák függetlenek, tevékenységükben nem utasíthatók, tisztségükből csak a törvényben meghatározott eljárás keretében mozdíthatók el. A bírákat a köztársasági elnök nevezi ki, a szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett függetlenségüket az is biztosítja, hogy nem lehetnek tagjai pártnak és nem folytathatnak politikai tevékenységet. A magyar igazságszolgáltatást az elmúlt években ért igaztalan támadásoknak nagy szerepe van abban a bizalmi…
Read MoreAz OBT megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét
Az Országos Bírói Tanács (OBT) Matusik Tamás bírót választotta elnökévé, míg a testület elnökhelyettese Csontos Katalin bíró lett – tudatta az OBT. A testület a június 7-i ülésén 13 igen és egy nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül választotta meg a két jelöltet. Az OBT honlapja szerint Matusik 2015-től a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának vezetője, továbbá tagja a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának. Csontos 2011 óta a Salgótarjáni Járásbíróság polgári ügyszakos bírája, továbbá a Balassagyarmati Törvényszék Bírói Tanácsának tagja. A honlapon megjelent közleményben azt írták hogy „a 2018. január 30-án…
Read MoreOBH: megalapozottan, időszerűen és tisztességesen végezte munkáját tavaly a Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Törvényszék és helyi bíróságai időszerűen, megalapozottan és tisztességesen végezte ítélkezési munkáját — jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese. Csillám Katalin arról beszélt, 2022-ben országosan körülbelül 1 millió 150 ezer ügy érkezett a bíróságokra, az országos adat csökkenése pedig a törvényszéknél is megjelent, 13,6 százalékkal kevesebb ügy érkezett, mint két évvel ezelőtt. A bírák 64 577 ügyet befejeztek, ezen felül pedig több mint ezer üggyel, 11,3 százalékkal sikerült csökkentenie az ügyhátralékot – ismertette az OBH elnökhelyettes. Kifejtette, a tavaly a büntető ügyszakban ténybelileg és jogilag is „nehéz” gazdasági…
Read MoreAz adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben
Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…
Read MoreFellebbeztek a hivatalával visszaélő ügyész ügyében
Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint az ügyész kollégái háta mögött adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatban a rendőrségen folyó bűnügyekben. Ez az ember egy közösségi oldalon még dicsekedett is „befolyásos ügyészségi ismerősével” – tették hozzá. A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.…
Read MoreAz SZTNH is csatlakozott a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs programhoz
Kibővült a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs program: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is csatlakozott a tavaly ősszel elindított kezdeményezéshez – jelentették be a program alapítói hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A Kiberpajzs oktatási-kommunikációs programot az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben indította el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Ehhez később csatlakozott az Igazságügyi Minisztérium is, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi feladatkörében támogatja az együttműködést. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a…
Read MoreHúsz holland veszítette el állampolgárságát terrorizmus és nemzetbiztonsági aggályok miatt az elmúlt években
Hollandia eddig húsz személyt fosztott meg jogerősen az állampolgárságától terrorizmus vagy nemzetbiztonsági aggályok miatt egy 2017-ben életbe lépett közigazgatási jogszabály alapján – számolt be Dilan Yesilgöz holland igazságügyi miniszter a parlamentnek írott keddi jelentésében. A miniszter szerint ez a szám valószínűleg emelkedni fog, mert jelenleg további 24 ügy van a bíróságok, és a legfelsőbb közigazgatási törvényszék szerepét betöltő államtanács előtt. Hollandia 2017-ben hozta létre az állampolgárság megvonhatóságára vonatkozó szabályozást. A belső biztonság erősítését célzó törvény akkor is lehetővé teszi az állampolgárság visszavonását, ha az érintettel szemben indított jogi eljárás még…
Read More