Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha „eltakarodnának az ördögbe” a Közel-Keletről – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója egy Moszkva közelében tartott biztonsági tanácskozáson. „Az angolszászoknak azt lehet tanácsolni, hogy foglalkozzanak inkább a saját belső polgári konfliktusaikkal. Vagy még jobb lenne, ha eltakarodnának régi cimborájukhoz, az ördöghöz” – fogalmazott. Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendkívül rossz néven vette a Kína közvetítésével Szaúd-Arábia és Irán között létrejött megállapodást. Mint mondta, az orosz hírszerzés szerint London…
Read MoreCímke: bizalom
Tokió és Peking katonai forródrótot létesített
Kína és Japán katonai forródrót létrehozásáról döntött az esetleges tengeri és légi konfliktusok megelőzése céljából. A közvetlen kapcsolat megvalósítását immár tényként közlő illetékesek szerint a vonalat a két ország magas rangú vezetői fogják szükség szerint használni. Tokió és Peking már 2018 júniusában megkezdte olyan kommunikációs csatornák kialakítását, amelyek a véletlen tengeri és légi összeütközések elkerülését szolgálják – emlékeztetett az NHK japán közmédia portálja. Ennek szellemében éves találkozókat tartottak, de a forródrót megvalósítása mindeddig elmaradt. Kisida Fumio japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberben megegyeztek a folyamat felgyorsításán. A…
Read MoreNincs katonai szövetség Oroszország és Kína között
Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és senkit sem fenyeget, a Nyugat viszont új, globális tengelyeket alakít ki – jelentette ki Putyin egy televíziós műsorban. „Van közöttünk haditechnikai együttműködés (Kínával), nem titkoljuk. Minden átlátható, nincs ebben semmi titok. Katonai együttműködés is van közöttünk, gyakorlatokat tartunk. (…) Mindezt folytatjuk, minden átlátható, de ez nem katonai szövetség” – mondta Putyin. Putyin, meg nem nevezett nyugati elemzőkre és politológusokra hivatkozva kifogásolta, hogy a Nyugat ezzel szemben „új tengelyeket épít”, hasonlóan ahhoz, ahogy azt „Németország és Olaszország fasiszta rezsimje, illetve a militarista…
Read MoreSojgu a kapcsolatok erősítését szorgalmazta Kínával
Az Oroszország és Kína közötti kétoldalú kapcsolatok a globális stabilitás tartóoszlopává váltak a világban növekvő geopolitikai feszültségek közepette – írta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Csang Ju-hszia vezérezredesnek, a kínai Központi Katonai Tanács elnökhelyettesének a tisztségére való újbóli kinevezése alkalmából küldött üdvözlő táviratában. A moszkvai katonai tárca tájékoztatása szerint Sojgu bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a két ország közötti katonai és haditechnikai együttműködés tovább fejlődik, jelentősen hozzájárulva az orosz-kínai kapcsolatok teljes rendszerének megerősítéséhez. A tárcavezető He Vej-tung vezérezredesnek a kínai Központi Katonai Tanács elnökhelyettesévé való kinevezéséhez szóló gratulációjában azt…
Read MoreOrosz agresszió: Putyin nem tudja elvágni Ukrajnát Európától egy esetleges offenzívával
Az orosz elnök környezetének kijelentései arról, hogy Oroszország nagy háborúra készül, megtámadhatja akár Lemberget is (Lviv), és általában elvághatja Ukrajnát Európától, nem más, mint információs háború, az ukrán fegyveres erők pedig készen állnak minden ténylegesen lehetséges forgatókönyvre – jelentette ki Vadim Szkibickij dandártábornok, az ukrán katonai hírszerzés vezetőjének helyettese. „Tapasztalhatják, hány orosz elemző, aki jelenleg külföldön dolgozik, beszél 220 ezres orosz erőcsoportosulásról Fehéroroszország területén, miközben nemrég azt mondták, hogy 150 ezret telepítettek oda. (…) Valójában nincsenek ott. A most létező csoportosulást nem lehet összehasonlítani a tavaly februárival” – jelentette ki…
Read MoreIllegális bevándorlás: a Frontex tavaly 25 ezer migránst telepített vissza hazájába
Az Európai Unió határ-és partvédelmi ügynöksége, a Frontex tavaly mintegy 25 ezer, nemzetközi védelemre nem jogosult személyt telepített vissza a származási országokba – jelentette ki Ylva Johansson, a belügyekért felelős uniós biztos az ügynökség új igazgatójával, Hans Leijtenssel tartott közös sajtótájékoztatóján. Egyre több illegális bevándorló érkezik az EU-ba olyan országokból, amelyeknek az állampolgárai valószínűleg nem szorulnak nemzetközi védelemre. Azoknak, akiknek a menekültstátuszát elutasították, vissza kell térniük hazájukba – szögezte le Johansson. Véleménye szerint, a migráció rendezett, uniós szintű kezelése végett az EU-tagállamoknak el kell fogadniuk a brüsszeli bizottság javasolta migrációs és…
Read MoreFelmentették a német informatikai biztonsági hivatal vezetőjét
Felmentették és fegyelmi eljárás alá vonták a német szövetségi információtechnológiai biztonsági hivatal (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik – BSI) vezetőjét. Német hírportálok jelentései szerint a szövetségi belügyminisztérium szóvivője megerősítette a Der Spiegel című hírportál értesülését, amely szerint a tárca vezetője, Nancy Faeser azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Arne Schönbohmot és fegyelmi eljárást indított ellene. A nemzeti kiberbiztonsági hatóság szerepét betöltő BSI vezetőjének menesztését sajtóbeszámolók előzték meg, amelyek arra utalnak, hogy Schönbohm nemigen tart távolságot orosz hírszerzési köröktől. A kapcsolatot egy egyesületi formában működő szerveződés jelentheti, amely a Német Kiberbiztonsági Tanács…
Read MoreÚj főparancsnok a Scotland Yard élén
Sir Mark Rawley személyében új főparancsnok áll péntektől a londoni rendőrség, a Scotland Yard élén. Sir Mark 2014 és 2018 között a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka volt, távozása után az üzleti szektorban dolgozott, most pedig az eddigi főparancsnok, Cressida Dick utódjaként került a londoni rendőrség főparancsnoki tisztségébe. A Scotland Yard a világ egyik leghíresebb, számos irodalmi alkotásban és filmben is megörökített rendőrsége, mindenkori vezetője hagyományosan a legmagasabb rangú rendőrtiszt Nagy-Britanniában. Rawley-t II. Erzsébet királynő nevezte ki a Scotland Yard – hivatalos nevén a Metropolitan Police – élére Priti Patel belügyminiszter…
Read MoreA Vörös Brigádok ügye negyven éve mérgezi Franciaország és Olaszország kapcsolatát
A francia igazságszolgáltatás nem engedélyezte szerdán a Vörös Brigádok egykori olasz terrorszervezet azon tíz tagjának kiadását Olaszországnak, akiket az 1970-80-as években elkövetett terrorcselekményekért már elítéltek Olaszországban. Az ügy negyven éve mérgezi a két ország kapcsolatát. Olaszország kérése eredetileg kétszáz emberre vonatkozott, közülük tíz ember átadásáról az igazságszolgáltatásnak személyesen Emmanuel Macron államfő döntött 2021 áprilisában. Az Elysée-palota akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az elnöki döntés szigorúan követi a Francois Mitterrand néhai szocialista államfő által bevezetett francia doktrínát, amely menedéket biztosít a Vörös Brigádok volt tagjainak, kivéve, ha vér tapad…
Read More