Khmm… a „testüregébe” rejtette a mobiltelefont egy fogvatartott

Tököli börtön

Testüregébe rejtett egy mobiltelefont egy fogvatartott a tököli büntetés-végrehajtási intézetben. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a közleményében azt írta: a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben egy illegális mobiltelefont találtak a felügyelők, a fogvatartott a testüregébe rejtette a tiltott tárgyat. A fogvatartottat fegyelmi eljárásban vonják felelősségre és szabálysértési eljárást is kezdeményeznek ellene, és ezek után a fogvatartottra vonatkozó biztonsági szabályok szigorítása, valamint a kapcsolattartás részleges korlátozása is lehetséges – tették hozzá. Közölték azt is, kiemelt figyelmet fordítanak a tiltott tárgyak bejutásának megakadályozására, ezért új szakmai módszereket vezetnek be és technikai újdonságokat alkalmaznak, amelyekkel…

Read More

Csaknem tucatnyi bűncselekmény esetében megszűnt a kötelező halálos ítélet Malajziában

Ramkarpal Singh

Több mint 1300 halálraítélt menekült meg a legsúlyosabb büntetés végrehajtása alól Malajziában, miután az ország törvényhozása úgy döntött, megszünteti a 11 meghatározott bűncselekményre vonatkozó kötelező halálbüntetést. A halálbüntetést életfogytig tartó szabadságvesztéssel váltják fel, ami 30-40 év közötti börtönt jelent. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés lehetősége is kimaradt az új szövegből. Viszont a bírók egyes esetekben, „belátásuk szerint” a jövőben is megítélhetik a halált. A legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik például a hazaárulás, a király hatalmának megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, a terrorizmus, a lőfegyverek birtoklása és a túszejtés. Mindazonáltal a Malajziában halálra ítéltek…

Read More

Tizenöt évet ülhetett ártatlanul

Roman Zadorov

Izraelben tizenöt év börtön után mentették fel egy gyilkosság vádlottját. Az ítélet – amelyről a katonai rádió számolt be csütörtökön – két bíró többségi véleménye alapján született egy, a vádat továbbra is fenntartó bírónővel szemben. Az orosz származású Roman Zadorovot tizenhét évvel azután mentették fel, hogy a 14 éves Tair Radát brutálisan meggyilkolták egy iskola mellékhelyiségében. A bírók többsége szerint Zadorov bűnösségét nem igazolták a lány megölésének helyszínén talált bűnjelek, vallomását pedig pszichológiai nyomás és a rendőrség manipulációjának hatására tette. A vádlott bűnösségét igazoló legfőbb bizonyíték a beismerő vallomása volt, amelyet…

Read More

Továbbra is probléma az olasz börtönök zsúfoltsága

Olasz börtön

Továbbra is problémát jelent az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága, a fogvatartottak közötti erőszak és a megfélemlítés. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen bánásmód elleni szakbizottsága (CPT) jelentése szerint az olaszországi börtönviszonyokat vizsgáló, 2022-es ad hoc látogatásának eredményeit összegző jelentése szerint a koronavírus-járványt követően ismét emelkedni kezdett a fogvatartottak száma, jóval meghaladva a börtönök befogadóképességét. A kihasználtsági szint közel van a 114, néhány esetben a 140 százalékhoz. A CPT hangsúlyozta, hogy a problémát átfogó startégiával kell kezelni, azt a célt szem előtt tartva, hogy a börtönbüntetést csakis a végső…

Read More

Mégsem épül börtön Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón

büntetés-végrehajtás, BVOP

A korábban bejelentett tervekkel ellentétben Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón nem épül börtön — közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Az érintett önkormányzatokat levélben értesítették az építkezések meghiúsulásáról, „támogatva egyúttal, hogy a területek visszakerüljenek az önkormányzatok tulajdonába”. Az erre vonatkozó háromoldalú szerződéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. mint a magyar állam tulajdonosi jogait képviselő társaság készíti elő. A szerződések aláírására a zrt. igazgatósági döntése után kerül sor – tették hozzá. Békésen ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épült volna az eredeti tervek szerint. A békési önkormányzat 2019. április 11-én kötött…

Read More

Jogellenesnek ítélték a brüsszeli merényletsorozat vádlottjainak rendszeres testmotozását

Salah Abdeslam (háttal)

A brüsszeli fellebbviteli bíróság hétfőn jogszerűtlennek minősítette az 2016-os brüsszeli robbantásos merényletsorozat vádlottjaival szemben elrendelt, napi rendszerességgel végzett testmotozást, és felszólította az illetékes hatóságokat, hogy szüntessék meg ezt az emberi jogokkal szembemenő gyakorlatot – írta a Le Soir című belga napilap a bíróság határozatát idézve. A fellebbviteli bíróság az elsőfokú bíróság december végi ítéletét erősítette meg, amelyhez korábban a vádlottak azzal a panasszal fordultak, hogy megalázó bánásmódot alkalmaznak velük szemben, mivel naponta ruhátlanul le kell térdelniük, hogy a hatóságok megbizonyosodjanak afelől, hogy nem rejtegetnek-e veszélyes tárgyakat a testükben. A jogszerűtlen…

Read More

Hollandiában nyolcezerre teszik a szökésben lévő elítéltek számát

holland rendőr

Közel nyolcezer Hollandiában elítélt bűnöző szökött meg börtönbüntetés elől, legtöbbjüket szinte lehetetlen felkutatni, mert külföldre menekültek. A Dutchnews hírportál a holland igazságügyi minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva azt írta, hogy a börtönt elkerülő elítéltek közül mintegy hatszáz súlyos, erőszakos bűncselekményt követett el. A lap emlékeztetett, hogy Sherwin Windster, aki 2015-ben egy rablás során agyonlőtt egy férfit, tavaly megszökött egy nijmegeni klinikáról, és holléte azóta is ismeretlen. Peter Homminga, a rotterdami rendőrség munkatársa, az Eltűnt Elítéltek projekt vezetője azt nyilatkozta, hogy a börtön elől menekülő bűnözőket 2017 óta fokozott erővel keresi…

Read More

Fenyő-gyilkosság: Elítélték első fokon a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi főügyészt

Ihász Sándor egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész

Bűnösnek mondta ki a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi főügyészt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken. Ihász Sándort egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet nem jogerős. Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a gyilkosság miatt felbújtóként vádolta meg Gyárfás Tamást azzal, hogy Fenyővel fennálló üzleti, elszámolási viták miatt megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő megölésével. A vád szerint Portik megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra a szlovák Rohácot.…

Read More

Tíz év börtönt kapott a feleségét megfojtó ököritófülpösi férfit

szegedi csillag börtön

Nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2022-ben családi házukban megfojtotta a feleségét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ököritófülpösön. A törvényszék a közleményében azt írta, a bírói tanács a vádlottat emberölésben mondta ki bűnösnek, és kizárta feltételes szabadságra bocsátásásának lehetőségét. Az ítéleti tényállás szerint a férfi és a nála huszonegy évvel fiatalabb nő házassága 2021 nyarán a vádlott irracionális féltékenysége miatt megromlott. 2022. január 1-jére virradóra szóváltásba keveredtek, amelynek során a vádlott olyan erővel szorította meg a már ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony…

Read More