Orosz agresszió: súlyos harcok folynak a Donyeck megyei Kliscsijivkánál

Stridsvagn 122 harckocsi

Ádáz harcok dúlnak a Donyecki megyei Bahmuttól délre lévő, az ukrán erők által szeptember 17-én visszafoglalt Kliscsijivka településnél — közölte az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője. Illja Jevlas szavai szerint különösen a helyi vasút mentén zajlanak harcok annak megszerzéséért, a területet mindkét oldal ágyúzza. A szóvivő előző nap számolt be arról, hogy a Bahmut és Horlivka közötti autópályát már az ukrán erők tartják tűzellenőrzés alatt, így az orosz egységek ellátása ebben az irányban jelentősen megnehezült. A vasúti vonalakat azonban továbbra is az orosz csapatok tartják ellenőrzésük alatt. A sínek Kliscsijivka és…

Read More

Felvette a betiltott terrorszervezetek listájára a Wagner csoportot a brit kormány

Wagner Csoport

Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány. A londoni belügyminisztérium hivatalos pénteki tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszak-cselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen. A tárca indoklása szerint a Wagner csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol, ellenfelei megfélemlítése végett. A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban,…

Read More

Az ukrán csapatok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes

Az ukrán csapatok áttörték az orosz erők első védelmi vonalát Zaporizzsjánál – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló ukrán csapatok parancsnoka a The Observer című brit lapnak adott interjújában. „Véleményem szerint az oroszok azt hitték, hogy az ukránok nem fogják áttörni ezt a védelmi vonalat. Az elmúlt több mint egy évben mindent megtettek azért, hogy ez a terület jól védett legyen” — jegyezte meg a parancsnok. Kifejtette, hogy az orosz erők idejük és erőforrásaik hatvan százalékát az első védelmi vonal kiépítésére fordították, és csak húsz százalékát a második…

Read More

Százezer amerikai katona állomásozik Európában, a létszám növelése nincs napirenden

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője

Százezer amerikai katona állomásozik Európában, ami a hidegháború óta nem látott létszám, és ha igény jelentkezik további csapatok érkezésére, akkor arról hajlandó egyeztetésekre Washington – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője. John Kirby a Washingtonban tartott sajtóértekezletén arról, hogy a közelmúltban Fehéroroszország felől katonai légijárművek megsértették a lengyel légteret, és más balti országokban is történtek incidensek, azt mondta: állandó kapcsolatban vannak a NATO-szövetségesekkel, különös tekintettel a keleti szárnyra. Az Egyesült Államok érti, és osztja az aggodalmat a provokatív cselekmények miatt – tette hozzá, kiemelve: nagyon nagy figyelemmel…

Read More

A szankciós politika egyeztetéséről kezdett párbeszédet az amerikai és a brit kormány

USA - nagy Britania zászló

A szankciós politika összehangolásáról indult amerikai-brit kormányközi párbeszédsorozat Washingtonban – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a brit kormány magas szintű delegációjával ültek tárgyalóasztalhoz a külügyminisztérium vezető tisztségviselői szerdán, az első Egyesült Államok-Egyesült Királyság stratégiai szankciós párbeszéd fórum keretében. A párbeszéd a két ország között idén megszületett Atlanti nyilatkozat alapján indult meg, aminek célja az együttműködés erősítése a szankciós stratégiákat illetően, valamint az intézkedések kiszabását, célzottságát, végrehajtását, kikényszerítését és a hozzájuk való alkalmazkodást tekintve. A két delegáció tárgyalt a célzott büntetőintézkedések alkalmazásáról a rosszindulatú tevékenységek megelőzésére, és…

Read More

Pert indított a brit kormány ellen egy orosz milliárdos

Jevgenyij Svidler orosz milliárdos

Pert indított a brit kormány ellen egy orosz milliárdos az ellene hozott brit szankciók feloldása érdekében. Jevgenyij Svidler a napokban nyújtotta be keresetét a londoni felsőbírósághoz. Svidler, akinek vagyonát a brit külügyminisztérium 1,2 milliárd fontra (526 milliárd forintra) becsüli, oroszországi olaj- és acélipari vállalatok privatizációjában vett részt, és üzleti kapcsolatban volt Roman Abramovics nagybefektetővel, az angol Premier League-ben játszó Chelsea labdarúgóklub egykori tulajdonosával, akit a brit kormány ugyancsak szankciókkal sújtott. A brit külügyminisztérium szerint Svidler az orosz kormányzattal fenntartott kapcsolataiból húzott anyagi hasznot. A szankciókkal sújtott orosz milliárdosok egyik vezető…

Read More

Brexit: Meghosszabbítják az EU-állampolgárok végleges letelepedett engedélyének megszerzési idejét

Brexit

Meghosszabbítja brit kormány az előzetes letelepedett státus alapján Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a végleges letelepedési jogosultság megszerzésére rendelkezésre álló időt, és az átminősítés is várhatóan automatikussá válik. A bevándorlási törvény erről szóló módosítási javaslatát hétfőn terjesztette a brit belügyminisztérium a londoni alsóház elé. Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért –…

Read More

A britek együttműködésre biztatják a háborúból kiábrándult oroszokat

Richard Moore, MI6

A brit külső hírszerzés (MI6) főnöke azt javasolta szerdán az ukrajnai háborúból kiábrándult oroszoknak, hogy dolgozzanak a brit szakszolgálatnak. Richard Moore alig burkolt utalást tett arra, hogy a háború kitörése óta eltelt másfél évben már sok orosz elszánta magát erre. Az MI6 – hivatalos nevén Secret Intelligence Service (SIS) – által ismertetett prágai beszédében Moore kijelentette: már 1968-ban, a Varsói Szerződés csehszlovákiai katonai beavatkozásának idején is sok orosz felismerte a történtek morális abszurditását, és nem kívántak a történelem rossz oldalára kerülni. Moore szerint ma is sok orosz csendben, de elborzadva…

Read More

Brit kormány: ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabb a terrorveszély

Scotland Yard

Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély – áll a brit kormány éves helyzetértékelésében. A 74 oldalas tanulmány szerint Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést: a 2018 óta elkövetett hazai terrortámadások 67 százalékát ilyen indíttatással hajtották végre. A brit belső elhárítás (MI5) által vizsgált, terrorizmushoz kötődő ügyek háromnegyedét iszlamista indíttatású fenyegetések teszik ki, és a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával őrizetben lévők 64 százalékát ilyen jellegű terrorcselekmények miatt tartják fogva – áll a brit belügyminisztérium által összeállított éves jelentésben. A tanulmány…

Read More