Török és iraki menekülteket Románián keresztül illegálisan Nyugat-Európába szállító embercsempész-hálózatra csaptak le szerdán a hatóságok Romániában, Szerbiában és Németországban – közölte a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A török és szíriai állampolgárok által tavaly szervezett, Németországból, Szerbiából és Törökországból irányított bűnszövetkezet romániai tagjainak feladata az volt, hogy Temesváron és Aradon bérelt szállásokon elbújtassák a bolgár vagy szerb határon keresztül illegálisan hozzájuk irányított menekülteket, valamint megszervezzék átszöktetésüket a román-magyar határon. Erre a célra hivatásos gépkocsivezetőket szerveztek be, akik a határátkelésnél a rakomány közé bújtatták a bevándorlókat, vagy a…
Read MoreCímke: bűnözés
Az adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben
Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…
Read MoreÖt év csökkenés után tavaly ismét emelkedett a bűncselekmények száma Németországban
Ötévi folyamatos csökkenés után tavaly ismét emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. A szövetségi belügyminisztérium bűnügyi statisztikája szerint Németországban 2022-ben 5 628 584 bűncselekményt regisztráltak, 11,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 5 047 860-nál. A koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló szabályok miatt az adatok összehasonlíthatósága korlátozott. Azonban az esetek száma a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest is nőtt, 3,5 százalékkal. Ugyanakkor Németország továbbra is „erős jogállam és biztonságos ország” – emelte ki Nancy Faeser belügyminiszter. Mint mondta, nem akarja „szépíteni” az adatokat, de a fejlemények értékeléséhez azt is…
Read MoreBandák garázdálkodnak Brazília északkeleti városaiban
Már harmadik éjszaka bandák garázdálkodnak Brazília északkeleti Rio Grande do Norte államának több városában, leállt a tömegközlekedés, bezártak az iskolák – közölte a BBC. A bűnszervezetek tagjai buszokat gyújtottak fel és fegyveres támadásokat hajtottak végre épületek ellen lakott területeken. Úgy tudni a zavargások kiváltó oka a börtönökben raboskodó bandatagok fogva tartási körülményeire vezethető vissza. A brazil kormány a szövetségi biztonsági erők több száz tagját küldte a térségbe rendteremtésre a héten. Flavio Dino igazságügyi és biztonsági miniszter szerint a napokban a karhatalmi erők további több száz tagját is oda fogják vezényelni.…
Read MoreEgyre gyakoribbak az online csalások
Egyre gyakoribbak az online térben elkövetett csalások, és az elkövetők módszerei is folyamatosan változnak – hívták fel a figyelmet szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője emlékeztetett: az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben az ORFK, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet oktatási-kommunikációs programot indított Kiberpajzs elnevezéssel. A kampány segít felismerni a kiberbiztonsági kockázatokat és az azok elleni fellépés…
Read MoreHollandiában nyolcezerre teszik a szökésben lévő elítéltek számát
Közel nyolcezer Hollandiában elítélt bűnöző szökött meg börtönbüntetés elől, legtöbbjüket szinte lehetetlen felkutatni, mert külföldre menekültek. A Dutchnews hírportál a holland igazságügyi minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva azt írta, hogy a börtönt elkerülő elítéltek közül mintegy hatszáz súlyos, erőszakos bűncselekményt követett el. A lap emlékeztetett, hogy Sherwin Windster, aki 2015-ben egy rablás során agyonlőtt egy férfit, tavaly megszökött egy nijmegeni klinikáról, és holléte azóta is ismeretlen. Peter Homminga, a rotterdami rendőrség munkatársa, az Eltűnt Elítéltek projekt vezetője azt nyilatkozta, hogy a börtön elől menekülő bűnözőket 2017 óta fokozott erővel keresi…
Read MoreKimagasló eredményt ért el a rendőrség a maffia-leszámolások felderítésében
Kimagasló szakmai eredményt ért el a rendőrség a maffia-leszámolások felderítésében – hangsúlyozta Balogh János országos rendőrfőkapitány a kilencvenes évek maffia-leszámolásos ügyeiről tartott pénteki budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón, amelynek témája az 1999-ben megölt Döcher György ügye és a tíz halálos áldozattal járó dunaszerdahelyi mészárlás felderítése volt. A rendőrfőkapitány hangsúlyozta, a „fáradságos, sokszor zsákutcába torkolló, néha reménytelennek látszó nyomozások” meghozták az áttörést a magyar és szlovák rendőrség együttműködésének köszönhetően. „A bűnözés nem ismer határokat, így a bűnüldöző szervek sem állnak meg azoknál” – húzta alá, kiemelve: évtizedek távlatából sikerült felderíteni a szóban forgó…
Read MoreAz Európai Unió két évvel meghosszabbította Maliban szolgálatot teljesítő missziójának mandátumát
Az Európai Unió újabb két évvel meghosszabbította a Maliban szolgálatot teljesítő missziójának jelenlétét, és arról döntött, hogy 73 millió euró (mintegy 30 milliárd forint) költségvetést biztosít számára 2025. január 31-ig – közölte az Európai Unió Tanácsa. Az Európai Unió civil missziója (EUCAP Sahel Mali) a Száhel-övezeti ország belső biztonságának és a békéjének fenntartásához nyújt segítséget. Az uniós szakértőkkel működő szolgálat tanácsadás, kiképzés és mentorálás révén erősíti a mali fegyveres erők képességeit, emellett stratégiai tanácsadást nyújt az ország érintett minisztériumainak a biztonsági ágazat reformja érdekében. A mali misszió 2014 áprilisa közepén…
Read MoreGenovai hídomlás: a maffia keresett egy lezuhant droggal tömött kamiont, amelynek roncsai végül el is tűnt…
A Genovában 2018-ban összeomlott Morandi-hídon egy kilencszáz kilogramm hasist szállító kamion is lezuhant, amelyet a dél-olaszországi szervezett bűnözés bandái azóta is keresnek – hozta nyilvánosságra Reggio Calabria ügyészsége december közepén. Harmincöt gépjármű haladt a Morandi-hídon, amikor egy része 2018. augusztus 14-én délelőtt leomlott. Az autók a híd roncsaival együtt a híd alatti Pontedera-völgybe zuhantak. A helyszíni vizsgálatot követően az összezúzott autókat egy genovai hatósági roncstelepre szállították. A járművek egy része a mai napig ott áll. A lezuhant járművek között egy kisebb, sárga színű hűtőkamion is volt, amely a híd összeomlását…
Read More