Oroszország félezer amerikaitól vonta meg a beutazás jogát, nemkívánatosnak nyilvánította a Greenpeace tevékenységét és körözést adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze ellen. Ötszáz amerikai állampolgártól, köztük Barack Obama volt amerikai elnöktől tagadta meg a beutazás jogát Oroszország pénteken, válaszul az ellene rendszeresen bevezetett amerikai szankciókra – közölte az orosz külügyminisztérium. „Válaszul a Joe Biden kormánya által rendszeresen bevezetett oroszellenes szankciókra, amelyek Washington szándéka szerint arra irányulnak, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozzák, személyesen érintve országunk tisztviselőit és egyszerű állampolgárait, ellenintézkedésként 500 amerikai számára záratik le a belépés az Oroszországi…
Read MoreCímke: büntető
OBH: megalapozott és időszerű ítélkezést folytatott a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla tavaly
Megalapozott és időszerű volt az ítélkezés tavaly a Győri Törvényszékhez tartozó bíróságokon és a Győri Ítélőtáblán – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Senyei György a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy tavaly kevesebb ügy érkezett az ország bíróságaira, ez alól a Győri Törvényszék sem volt kivétel. 2021-hez képest az országos átlaggal egyező mértékben, 2,8 százalékkal kevesebb ügy érkezett a törvényszékre és a járásbíróságokra. A Győri Ítélőtábla ebben nem követte az országos trendet, mert nőtt az érkezett ügyek száma, 1,3 százalékkal –…
Read MoreSzerbia: Elfogták a nyolc embert lelövő tömeggyilkost
Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken, majd azt is közölte, hogy a férfi nyaralójában egy egész fegyverarzenált találtak. A húsz éves Uros Blazic-ot a tett helyszínétől mintegy hatvan kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolcórányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint hatszáz tagja vett részt. Aleksandar Vucic szerb elnök terrorcselekménynek minősítette az esetet, és a fegyvertartásra vonatkozó törvények drákói szigorítását jelentette be. A rendőrség…
Read MoreÉletfogytiglanra szigorították a hazaárulásért kiszabható büntetést Oroszországban
Húsz évről életfogytiglanra emelkedik a hazaárulás címén kiszabható szabadságvesztés mértéke Oroszországban egy Putyin által aláírt, pénteken közzétett törvénymódosítás értelmében. A módosítások a büntető törvénykönyv 275., a hazaárulás büntetését tárgyaló cikkét érintik, amely ebbe a kategóriába a kémkedést, az államtitkok külföldieknek való kiadását, az ellenséghez való átállást, valamint az Oroszország elleni tevékenységhez nyújtott pénzügyi, logisztikai, tanácsadói vagy egyéb segítségnyújtást sorolja. Korábban ezek a bűncselekmények 20 évig terjedő börtönbüntetéssel voltak büntethetők. Putyin jóváhagyása nyomán szigorodik a felforgató és a terrorcselekmények miatti büntetőjogi felelősségre vonás is. A diverzió szervezésért mostantól 15 helyett akár…
Read MoreKara-Murzát 25 évi szabadságvesztésre ítélték
Huszonöt évi fegyházbüntetésre ítélte a moszkvai városi bíróság ifjabb Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. A tárgyalást titkosnak minősítették, és zárt ajtók mögött tartották meg. Az ítélet súlyossága megegyezik az ügyész kérelmével. Az ítélet nem jogerős, Vagyim Prohorov, Kara-Murza ügyvédje közölte, hogy fellebbezést fognak benyújtani ellene. A nyomozás az orosz hírügynökségek által idézett hivatalos iratok szerint megállapította, hogy a politikus az egyesült államokbeli Arizona állam képviselőházában „politikai gyűlöletből” fakadóan 2022 márciusában „szándékosan hamis információkat hangoztatott arról, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajnában…
Read MoreA katonai ügyészséghez fordulnak a marosvásárhelyi felvonulás szervezői
A katonai ügyészséghez fordulnak a székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás szervezői, akik hivatali visszaéléssel vádolják a román csendőrséget – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Ebben azt írják: a Maros megyei csendőrség alapvető emberi jogokat, a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot sértette meg azáltal, „hogy önkényesen törvénytelennek, sőt egyenesen alkotmányellenesnek minősítette” a március 10-i, székely szabadság napi rendezvényt. Miközben ezt 2022. december 7-én hivatalosan bejelentették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban – emlékeztetnek. „Ezzel a minősítéssel, amelyet március 8-án szóban közöltek, és amelyet a marosszentgyörgyi székhelyű készenléti csendőrség jegyzőkönyve is…
Read MoreBűnösnek vallotta magát felségárulásban a Windsorban elfogott számszeríjas betörő
Bűnösnek vallotta magát pénteken a terhére rótt felségárulás vádjában az a fiatal férfi, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal felfegyverkezve behatolt a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő windsori rezidenciájának parkjába. A 21 éves Jaswant Singh Chail elfogása után közölte, hogy a királynőt akarta megölni. Chail a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – bírói tanácsa előtt pénteken kezdődött büntető perben elismerte az életveszélyes fenyegetés és a töltött fegyver viselése címén ellene megfogalmazott vádakat is. Négy évtizede ő az első, akit felségárulás vádjával állítottak bíróság elé az Egyesült…
Read MoreUniós biztos: ez idáig 17,4 milliárd euró értékű orosz vagyont sikerült befagyasztani az EU-ban
Ez idáig 17,4 milliárd euró értékű, szankciós intézkedés alatt álló orosz vagyont sikerült befagyasztani az Európai Unióban az Ukrajna elleni orosz háború miatt, ami jelentős összeg, de a lefoglalások kilencven százalékát mindössze hét tagállam hajtotta végre – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja. Az uniós tagállamok igazságügyi minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón a belga biztos elmondta, hogy minden tagállamnak végre kell hajtania a szankciós intézkedéseket, és ezekről jelentést kell tenniük az Európai Bizottságnak. Mint mondta, az Európai Bizottság és az európai főügyész is felvetette az Európai Ügyészség…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna körözést adott ki Dmitrij Medvegyev és más orosz politikusok ellen
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) körözést adott ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, volt orosz államfő ellen – számolt be az Ukrajinszka Pravda az ukrán belügyminisztérium keresett személyeket tartalmazó adatbázisára hivatkozva. Ukrajna Medvegyevet a büntető törvénykönyv 110. cikkelye alapján az ország területi épségének megsértésével gyanúsítja, amelyet mint a hatalom képviselője követett el – derült ki az adatbázisban szereplő dokumentumból. Az említett cikkely öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést ír elő, vagyonelkobzással vagy anélkül. Az adatbázis szerint Medvegyev március 1-jén „tűnt el”. Az SZBU felvette a körözött személyek listájára Marija…
Read More