Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két ukrán adathalászt a fővárosban, akik bankkártyák adataival éltek vissza, és ezzel több mint tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy bank feljelentése szerint 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek érkezett adathalász linket tartalmazó SMS. Az ügyben a fővárosi rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók három napon belül azonosították, majd elfogták a két adathalászt. A feljelentés adatai szerint az egyik csaló egy dán országhívójú telefonszámot használva a bank 60…
Read MoreCímke: csaló
Újra őrizetbe vették a visszaeső álrendőrt
Újra őrizetbe vettek egy csalás miatt korábban elítélt férfit, aki rendőrnek adta ki magát, hogy megtévessze áldozatait – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a férfit a Fővárosi Törvényszék január 27-én hozott jogerős ítéletében csalás és közokirat-hamisítás bűntett miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, melynek letöltését még nem kezdte meg. A XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozati adatai szerint a 49 éves férfi a lebukása után tovább folytatta a hasonló bűncselekmények elkövetését: többnyire idős embereket szólított meg, magát rendőrnek kiadva. Volt, hogy pénzt vett át tőlük azzal, hogy az hamis, máskor…
Read MoreNőgyógyásznak és ügyvédnek adta ki magát egy férfi, vádat emeltek ellene
Kuruzslás és csalás emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitől. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta: a férfi 2021 őszétől kezdve kozmetikai kezelésekre járt egy nőhöz, akit már a kezdetektől tévedésbe ejtett, magáról azt állítva, hogy nőgyógyász. Amikor néhány hónappal később a kozmetikus munka közben rosszul lett, a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van. A vádlott – hol saját…
Read MoreEgyre gyakoribbak az online csalások
Egyre gyakoribbak az online térben elkövetett csalások, és az elkövetők módszerei is folyamatosan változnak – hívták fel a figyelmet szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője emlékeztetett: az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben az ORFK, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet oktatási-kommunikációs programot indított Kiberpajzs elnevezéssel. A kampány segít felismerni a kiberbiztonsági kockázatokat és az azok elleni fellépés…
Read MoreRaliautók reklámjaival csaló vállalkozó ellen emeltek vádat Tatabányán
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy vállalkozó ellen, aki raliautókon helyezett el hirdetéseket, majd fiktív számlákkal 135 millió forint adó befizetését akarta elkerülni – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. Borbély Veronika tájékoztatása szerint a komáromi gazdasági társaság több száz millió forintos bevételének csökkentésére hat alvállalkozótól szerzett be fiktív költségszámlákat. A főügyészség a gazdasági társaság ügyvezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg. Vádat emeltek további három férfi ellen, akik közül ketten részt vettek a fiktív számlák kibocsátásában, egyikük pedig névleg…
Read MoreMNB-alelnök: egyre több a digitális pénzügyi támadás
Felerősödtek a digitális pénzügyi támadások az utóbbi időben, a csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket célozzák meg a pszichológiai manipuláció és a megtévesztés szándékával – mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke sajtótájékoztatón. Kiemelte: az ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése és a kiberkockázatok hatékony kezelése érdekében az MNB oktatási és kommunikációs kampányt indít partnereivel. Az együttműködésben részt vesz a Magyar Bankszövetség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság. A kifinomult technikák révén a…
Read MoreEgyházi szervezetek mögé rejtőző bűnbandára csapott le a NAV
Egyházi szervezetek mögé rejtőző, az állami költségvetésnek nyolcmilliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben. A vámhivatal azt közölte, hogy a főügyészség külföldön nyitott bankszámlákról is zárolta a népkonyhával és a fiktív szerződésekkel csaló bűnbanda vagyonát, a szervezet irányítói pedig letartóztatásban vannak. A Magyarországon bejegyzett egyház alá tartozó egyes szervezetek Békés, Csongrád-Csanád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szociális konyhákat működtetnek, időseket gondoznak, fogyatékkal élőket és pszichiátriai betegeket látnak el, de irányítóik a szervezet vagyonát nemcsak ezen célokra, hanem „tetemes összegben” saját vagyonuk…
Read MoreIdőseket átverő csaló bűnszövetség tagjait vette őrizetbe a rendőrség
Engedélyek nélkül üzemeltetett idősek otthonába felvett, ápolásra szoruló emberek vagyonát kicsaló bűnszövetség hat kecskeméti és egy kiskunhalasi tagját vették őrizetbe a rendőrök. Horváth Erika, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének szerdai tájékoztatása szerint a kecskeméti idősek otthonát egy négy főből álló család üzemeltette. Az otthon lakóinak egy részét a csapat szociális munkásként dolgozó tagja, egy 59 éves kiskunhalasi nő kutatta fel. Az ápolásra szoruló betegeket összehozta az otthon üzemeltetőivel, akik később különböző megtévesztő módszerekkel megszerezték a náluk lakó idős emberek vagyonát. A nyomozók kedden négy település tizenkét helyszínén csaptak le a…
Read MoreTöbb mint 400 millió forintot csaltak ki egy bűnszövetség tagjai
Vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki felesége, valamint testvére segítségével euróeladásra, külföldi megbízásra és vállalkozás beindítására két ismerősüktől összesen 403 millió forintot csalt ki – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. Négyessyné Bodó Marianna tájékoztatása szerint a kiskőrösi férfi két héttel azután, hogy csalás miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadult, feleségével 2018 márciusában felkereste egy régi ismerősét, hogy vállalkozásának beindításához kölcsönt kérjen. A csaló férfi a testvérét is bevonva, ígéreteik alátámasztására hamis banki letéti igazolást, illetve birtokukban lévő aranyat mutatott be, és végül az ismerőstől 13,5 millió forintot csalt…
Read More