Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői csütörtöki moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak segítésében, hogy az európai kontinens egészére visszatérjen a béke – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján. Megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. Mint mondta, a Bulboaca településen tartott találkozón személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. Az EPK találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője…
Read MoreCímke: csúcstalálkozó
Stoltenberg: Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden, amíg a háború dúl
Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden mindaddig, amíg a háború dúl, a kérdés az, mi történik majd, ha véget ér – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára. A főtitkár egy brüsszeli fórumon ismertette a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előkészületeit, ahol a témáról tanácskoznak majd a szövetséges országok. Elismerte, hogy a szövetség tagjai megosztottak Ukrajna esetleges felvételével kapcsolatban. „Ebben a kérdésben a szövetségen belül eltérőek a nézetek” – mondta Stoltenberg, emlékeztetve arra, hogy „a döntéshozatal a NATO-ban konszenzussal történik. Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban telefonon fog tárgyalni a szövetségesekkel arról, „miként lehet válaszolni…
Read MoreBiden: sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke
Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke – hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök Varsóban, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján. Az egyébként zárt ajtók mögött folytatott megbeszélések elején, a média jelenlétében elhangzott felszólalások keretében Biden felidézte: a B9 egy évvel a Krím félsziget orosz megszállása után, 2015-ben alakult meg. „Most az orosz agresszió újabb évfordulójához közeledünk” – utalt az elnök az Ukrajna ellen tavaly február 24-én megindított orosz támadásra, majd aláhúzta: a NATO egyre szolidárisabb és egységesebb. „Az itt összegyűlt országok idén erősebbé tették a szövetséget,…
Read MoreUkrajna a Kreml fenyegetései ellenére is EU-tag lesz
Az Európai Unió a Kreml fenyegetései ellenére sem hagyja abba Ukrajna támogatását, Ukrajna az EU tagja lesz – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. „A Kreml nem félemlített meg bennünket, mert az EU és Ukrajna egy család” – idézte az uniós vezetőt a Jevropejszka Pravda hírportál. „Az ukránok egyértelműen a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság mellett döntöttek. Az Önök jövője velünk van a mi közös Európai Uniónkban. Az Önök sorsa a mi sorsunk” – hangoztatta Michel. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző nap fejtette ki véleményét, miszerint Ukrajna…
Read MoreOrosz agresszió: Berlin Washingtonnal egyeztetve dönt a lengyelországi Leopard tankok Ukrajnába szállításáról
A német szövetségi kormány a kellő sürgősséggel napirendre veszi a lengyel kormány kérését német gyártmányú Leopard 2 harckocsik Ukrajnába szállításáról, és a washingtoni vezetéssel egyeztetve hoz döntést – mondta Olaf Scholz kancellár. A kormányfő a Die Welt című lap Gazdasági csúcstalálkozó című fórumán a lap hírportálján közölt beszámoló szerint rámutatott, hogy a hadiipari exportot szabályozó előírások határozzák meg azt az eljárást, amellyel dönteni kell a külföldön értékesített német termékek továbbadásáról harmadik országnak. Ezt az eljárást le is folytatják, és a lengyel kérést az ügy által megkövetelt sürgősséggel kezelik – tette…
Read MoreAz illegális bevándorlásról és a közös gazdasági érdekekről is tárgyaltak a mexikói-amerikai-kanadai csúcstalálkozón
Észak-Amerika gazdasági és energetikai függetlenségének növelése, valamint az illegális migráció és kábítószercsempészet állt az észak-amerikai vezetők csúcstalálkozójának középpontjában Mexikóvárosban kedden, az amerikai elnök külön-külön is tárgyalt a mexikói elnökkel és a kanadai miniszterelnökkel. Joe Biden amerikai elnök a három vezető közös tájékoztatóján úgy fogalmazott: példátlan migrációt tapasztal a teljes északi félteke, aminek kezelésén közösen kell dolgozniuk, és ennek humánus módjára léteznek politikai dokumentumok. Az elnök egyben köszönetet mondott, hogy Mexikó visszafogadja az Egyesült Államok határára illegálisan érkezők egy részét. Azt is hangsúlyozta, hogy tavaly hétezer embercsempészt, és több ezer kilogramm kábítószert…
Read MoreOrosz agresszió: az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében. Michel, a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő prágai csúcs meghívólevelében hangsúlyozta: az ukrajnai háború folytatódik. A Kreml felelőtlen lépései, köztük a mozgósítás, Ukrajna újabb területeinek jogellenes annektálására tett kísérlet, a színlelt és kényszer alatt tartott népszavazások az elcsatolt területeken a helyzet további elmérgesedéséhez vezetett – hangsúlyozza a belga politikus. „E fejlemények fényében…
Read MoreStoltenberg: a madridi döntések biztosítják, hogy a szövetség tovább őrizze a békét
A madridi NATO-csúcstalálkozón meghozott döntések biztosítják, hogy az észak-atlanti szövetség tovább őrizze a békét területén, és elkerülje a konfliktusokat – hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Madridban, a spanyol fővárosban rendezett kétnapos állam- és kormányfői találkozó eredményeit ismertetve. „Megállapodtunk a védelmi politikánk alapvető változtatásában. Megállapodtunk abban, hogy Finnország és Svédország csatlakozik a szövetségünkhöz. Megállapodtunk abban, hogy tovább támogatjuk Ukrajnát, és megállapodtunk abban is, hogy elmélyítjük kapcsolatunkat a csendes-óceáni térségbeli partnereinkkel” – összegezte Stoltenberg. Záró sajtótájékoztatóján a főtitkár ismét sürgette, hogy Oroszország vessen véget a háborúnak, és vonja ki csapatait Ukrajnából. Mint mondta,…
Read MoreNATO-csúcs: Az amerikai katonai jelenlét európai növelését jelentette be Biden
Az Egyesült Államok jelentősen megnöveli katonai jelenlétét Európában – jelentette be Joe Biden amerikai elnök szerdán, a NATO madridi csúcstalálkozójának első hivatalos munkanapján. „Szövetségeseinkkel együtt biztosítani fogjuk, hogy a NATO készen álljon mindenféle földi, tengeri vagy légi fenyegetés kezelésére” – jelentette ki. Azt mondta, hogy válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, az amerikai erők Spanyolországban, Lengyelországban, Romániában, a balti államokban, az Egyesült Királyságban, Németország és Olaszországban is növelik jelenlétüket. A dél-spanyolországi Rota katonai bázisán állomásozó hadihajók számát négyről hatra növelik, további két újgenerációs F-35-ös vadászbombázót küldenek a brit Lakenheath-be, és állandó katonai bázist…
Read More