Vád alatt a diák, aki késsel támadt iskolatársára

BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (kép: telex.hu)

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett „ölési szándékkal”, legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára. A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak – írta a főügyészség. Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű…

Read More

Magyarországon is terjednek a veszélyes online kihívások

mosókapszulás kihívás

A nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is terjednek a veszélyes online kihívások: a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig részt is vett ilyenben – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Azt írták, Magyarországon is egyre gyakrabban találkozni olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt eset is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet” kihívás teljesítése egy 15 éves tinédzser életét követelte. A veszélyes…

Read More

Meglőtt egy tanárt egy általános iskolai diák Boszniában

Bosznia, rendőrség

Súlyosan megsebesített egy általános iskolai tanárt egy diák szerdán az északkelet-boszniai Tuzla melletti Lukavacon – közölte a Dnevni Avaz című boszniai hírportál. A lövöldözés tényét megerősítette a település polgármestere is, aki közölte, egyetlen diák sem sebesült meg a támadásban. Edin Delic hozzátette: több sebesült is van, de egyikük sem gyerek. A polgármester arra kérte a szülőket, hogy nyugodjanak meg, és ne keltsenek pánikot, nehéz nap ez az iskola és a település számára. A tájékoztatás szerint a tanárokra egy fiatalkorú fiú, az iskola korábbi diákja lőtt rá, akit rossz magaviselete miatt…

Read More

Hétfő óta több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek Szerbiában

Aleksandar Vucic szerb államfő

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök. A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt. A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során bárki,…

Read More

Szerbia: Elfogták a nyolc embert lelövő tömeggyilkost

Uros Blazic

Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken, majd azt is közölte, hogy a férfi nyaralójában egy egész fegyverarzenált találtak. A húsz éves Uros Blazic-ot a tett helyszínétől mintegy hatvan kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolcórányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint hatszáz tagja vett részt. Aleksandar Vucic szerb elnök terrorcselekménynek minősítette az esetet, és a fegyvertartásra vonatkozó törvények drákói szigorítását jelentette be. A rendőrség…

Read More

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

Szerbia iskolai lövöldözés

Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített. Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút…

Read More

HM: hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba

honvédelmi tábor

Hétfőtől lehet jelentkezni a honvédelmi táborokba a honvedelmitabor.hu weboldalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Azt írták, idén júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban táborozhatnak a 12 és 18 év közötti fiatalok. Idén 17 féle különböző honvédelmi témájú tematikából lehet választani az ország mintegy 59 különböző helyszínén. A HM közleménye szerint idén is változatos programokkal várja a táborokba jelentkezőket a Magyar Honvédség, a tematikus nyári programsorozat több ezer diák számára jelent izgalmakkal és élményekkel teli, aktív nyári elfoglaltságot. Idén a hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Honvédség a nyári…

Read More

Tovább keresik a zalaegerszegi iskolák fenyegetőjét

bombafenyegetés

Tovább nyomoznak a rendőrök a zalaegerszegi iskolák ellen hetek óta ismétlődő bombafenyegetések miatt; a korábban a tettét elismerő gyanúsított diák visszavonta a vallomását, a zalai főügyészségre az esettel kapcsolatban kényszervallatás miatt érkezett feljelentés. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság március 14-én adott hírt arról, hogy a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves fiatalt, miután a korábbi hetekben háromszor is bombarobbantással fenyegető elektronikus levelet kapott számos zalaegerszegi oktatási intézmény. Az egyik érintett iskola diákja a kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt, ami esetenként mintegy hatezer embert érintett. A gyanúsított elfogását…

Read More

A rendőrség szerint szándékosan lőtt tanárára a hatéves diák Virginiában

Virginia pedagógus meglövése

Szándékosan lőtt tanárára a hatéves diák múlt pénteken egy tanórán Virginiában – közölt részleteket a Virginia állambeli Newport News rendőrfőnöke az esetről. Steve Drew elmondta, nem véletlen balesetről van szó, hanem az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára. A tanárnőt, Abby Zwernert kórházban ápolják, állapota stabil, a gyerekek közül senki nem sérült meg. A rendőrségi tájékoztatás szerint a fegyvert legálisan vásárolta a kisdiák édesanyja és tartotta otthonukban, ahonnan a gyerek bevitte az iskolába. Az is elhangzott, hogy a gyereket fizikai erővel…

Read More