Kuvaszkölyköket adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ) az Agrárminisztérium Dunakeszin. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága pedig arról számolt be, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány stratégiai partnerségi megállapodást kötött az OPSZ-szel. Az Agrárminisztérium a közleményében idézte V. Németh Zsolt (Ejtsd Vé Német) magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztost, aki a három kuvaszkölyök szerdai átadásakor azt mondta: fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni ezt a kutyafajtát, mert azt szeretnék, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának házi kedvencként. Hozzátette: az…
Read MoreCímke: életmód
Európai Bizottság: négymillió ukrajnai menekült kapott átmeneti védelemet
Az ukrajnai háború kezdete óta ez idáig mintegy 4 millió ukrajnai menekült kért és kapott átmeneti védelmi jogállást az Európai Unió tagállamaiban – közölte az Európai Bizottság. Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az átmeneti védelemről szóló irányelv bevezetésének egyéves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy minden nyilvántartásba vett ukrajnai menekült jogosulttá vált a munkaerőpiachoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a szálláshoz való hozzáféréshez. „Az átmeneti védelemről szóló irányelv alapvető eszköznek bizonyult az EU-n belüli azonnali védelem biztosításához, és a jövőben sem hiányozhat az Európai Unió…
Read MoreUniós biztos: Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot
Az Európai Bizottság úgy véli, Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot, a testületnek komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció terén – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos. A lengyel jogállamiság „romlásáról” szóló plenáris vita keretében a biztos hangsúlyozta: a bizottság „lépéseket” tett a jogállamiság betartásának biztosítása érdekében Lengyelországban, egyebek között a lengyel bíróságok függetlenségének védelmét célzó eljárásokat indított. Kötelezettségszegési eljárás folyik amiatt is, hogy az országban „LMBTI-mentes övezeteket” vezettek be egyes helyi önkormányzatok. Szkínász szerint az…
Read MoreIgazságtalanok az Európai Bizottságot ért kritikák a fehérorosz határhelyzettel kapcsolatban
Margarítísz Szkínász, az Európai Bizottság európai életmód előmozdításáért felelős tagja szerdán, az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén „igazságtalannak és ellentmondásosnak” nevezte az EP-képviselők kritikáit a bizottság azon intézkedései miatt, amelyeket a fehérorosz határon kialakult migrációs válság kezelésére javasolt. Mint mondta, a javasolt intézkedéseket a Litvánia, Lettország és Lengyelország határaira nehezedő migrációs nyomás enyhítése érdekében alakította ki a bizottság, válaszként a fehérorosz rezsim hibrid jellegű támadására. Hangsúlyozta: Brüsszel december 1-jén tett javaslatot a migráció sürgősségi kezelésére vonatkozó eljárásra, amellyel az Európai Unió meghosszabbítja a menedékkérelmek benyújtásának határidejét, valamint egyszerűsíti és felgyorsítja…
Read MoreEurópai életmódért felelős uniós biztos: minél előbb át kell alakítani az EU menekültügyi rendszerét
Az afganisztáni válság és a fehérorosz vezetés fellépései is azt mutatják, hogy minél előbb át kell alakítani az Európai Unió migrációs rendszerét – írta vasárnapi Twitter üzenetében Margarítisz Szkínász az európai életmódért felelős uniós biztos. „Az idő lejárt, nem várhatunk tovább az új menekültügyi csomag elfogadásával” – húzta alá Szkínász. Az olasz La Stampa című lapnak adott nyilatkozatában a biztos kifejtette: az új menekültügyi paktum elfogadása azért várat magára, mert több uniós ország szerint, a migránstömegek kezelése „nem az ő feladatuk, miközben éppen egy együttes fellépésre, csapatmunkára van szükség e…
Read MoreHatnak az Oroszország elleni szankciók: Putyin visszavett az orosz nemzeti célkitűzésekből
Hat évvel, 2030-ig átütemezte és visszafogta az orosz nemzeti célkitűzéseket a napokban kiadott rendeletében Vlagyimir Putyin. Az újraválasztását követően, 2018 májusában kiadott fejlesztési célkitűzéseket 2024-ig kellett volna megvalósítani, ha nem jön közbe a Covid-19 világjárvány és az annak következtében kialakult gazdasági visszaesés. A mostani rendelet a két évvel ezelőtt kiadott stratégiai dokumentum helyébe lép. „Függetlenül a folyó nehézségektől, hosszútávú iránypontjaink változatlanok maradnak” – hangoztatta Putyin egy, a fejlesztés stratégiájáról július 13-án megtartott tanácskozáson, elismerve, hogy figyelembe kell venni a világjárvánnyal és a gazdasági válsággal kapcsolatos tényezőket. Putyin rendelete öt alapvető célt…
Read MoreOroszországban betiltották a nyílt láng használatát az erkélyeken
Tilos lesz a nyílt láng használata, így a dohányzás is Oroszországban a lakóépületek erkélyén október 1-től. Az online hivatalos közlönyben csütörtökön ismertetett, Dmitrij Medvegyev miniszterelnök által jóváhagyott tűzrendészeti szabálymódosítás értelmében a lakások, valamint szállodai és kollégiumi szobák erkélyén a jövő hónap elejétől nem lesz szabad nyílt lángon sütni-főzni, gyertyát gyújtani és dohányozni. A szabálymódosítás értelmében a filmszínházak az előadások előtt kötelesek lesznek tájékoztatni a nézőket arról, hogy mi a teendőjük tűz esetén. A kórházakban a gyerekek és a súlyos betegek kórtermeit a földszinten kell elhelyezni. A rendelet kitér a templomi lámpások…
Read MoreParadoxon: „jót tesznek az egészségnek az orosz börtönök”
Egyharmada a börtönbüntetésüket töltő orosz férfiak halálozási rátája azokénak, akik szabadon élnek, amiben kulcsszerepe van annak, hogy az őrizetesek nem isznak alkoholt – derült ki egy, az orosz parlament felsőházának szociális bizottsága számára elkészített felmérésből. A törvényhozás számára összegyűjtött adatok szerint a munkaképes korú lakosság körében a halálozások 38 százaléka összefüggésben áll az alkohollal. A nők életét 17, a férfiakét húsz évvel rövidíti meg az italfogyasztás, az „erősebb nem” képviselőinek 44 százaléka nem éri meg a nyugdíjast kort. Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter február 7-én közölte, hogy a munkaképes korú férfiak…
Read MoreKonfuciuszi tanokkal nevelik a rabokat Kelet-Kínában
A konfuciuszi tanokkal okítják a rabokat a kelet-kínai Santung tartomány egy börtönében, s szakértők máris a kezdeményezés országos elterjesztését javasolják. A program, amelynek keretében létrehozták az első fegyintézeti Konfuciusz Tantermet, a hagyományos kínai kultúra, az erkölcsösség terjesztésének szolgálatába kívánja állítani a nagy kínai filozófus, tanító klasszikus munkáit. A Konfuciusz-intézetek alintézményeként világszerte működnek hasonló „tantermek”, amelyeknek célja csaknem azonos az intézetekével, csupán méreteik, környezetük eltérő, szervezeti felépítésük más. A Lucsung börtön falai között az erkölcstan és klasszikus szöveg elemzése mellett kalligráfiát is tanulnak az elítéltek. A tantervben szerepel a kínai népművészet,…
Read More