Az eddigi jelentősről súlyosra emelte kedden a brit elhárítás (MI5) az észak-írországi terrorveszély elleni készültség szintjét. Az intézkedést Chris Heaton-Harris, az észak-írországi ügyek minisztere jelentette be Londonban. A terrorkészültségi szint módosításairól az MI5 saját hatáskörében, a kormánytól függetlenül dönt. A súlyos fenyegetettségi szint a hivatalos meghatározás alapján azt jelzi, hogy a brit elhárítás megítélése szerint nagy a valószínűsége terrortámadás elkövetésének vagy megkísérlésének Észak-Írországban. Ennél egy magasabb készültségi szint van, a kritikus, amelyet akkor léptetnek érvénybe, ha a szakszolgálatoknak küszöbönálló terrortámadás veszélyéről van konkrét értesülése. Heaton-Harris tájékoztatása szerint a készültségi szint…
Read MoreCímke: elhárítás
Manchesteri robbantás: Elnézést kért a brit elhárítás vezetője
Elnézést kért a brit elhárítás (MI5) vezetője azokért a hibákért, amelyeket a szolgálat egy friss jelentés szerint a hat évvel ezelőtti manchesteri robbantásos merénylet előtt elkövetett. Az öngyilkos merényletet 2017. május 22-én, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje után követte el az észak-angliai nagyváros 21 ezer fős rendezvénycsarnokában, a Manchester Arenában a 22 éves Salman Abedi, aki nagy erejű pokolgépet robbantott fel az előadásról távozó tömeg közepén. A merényletben 22-en meghaltak, köztük hét gyermek. A legfiatalabb áldozat egy nyolcéves kislány volt. A sérültek számáról azóta sincs pontos adat, de a Scotland Yard…
Read MoreNagy-Britanniában jelentősen enyhítik a repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozását
A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter csütörtöki bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására. A kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség. Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat. A közlekedési minisztérium csütörtöki ismertetése szerint a…
Read MoreA cseh elhárítás szerint kevés személynél volt kimutatható az iszlám radikalizáció Csehországban
Csak néhány személynél volt 2021-ben kimutatható az iszlám radikalizálódás Csehországban – mutatott rá a cseh elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) az éves jelentésében. Többnyire külföldön élő, kockázatosnak minősített személyekkel való kapcsolattartásról van szó, s csak egy-két esetben volt szó a terrorcselekmények jóváhagyásáról, illetve a dzsihadista propaganda terjesztéséről – mutatott rá a BIS. Az elhárítás nem tud olyan cseh állampolgárról, aki miután részt vett a dzsihadisták harcaiban, visszatért volna Csehországba. „Az Iszlám Állam 2019 márciusi vereségét megelőző időszakkal összehasonlítva Csehországban csökkent a radikális megnyilvánulások száma. Ez jól mutatja, hogy az…
Read MoreA brit hírszerzés egyre inkább a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít
A brit hírszerzés (MI6) az elmúlt években átszervezte műveleteit, és egyre inkább a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít – jelentette ki az MI6 főigazgatója az Egyesült Államokban, a Colorado állambeli Aspenben rendezett biztonságpolitikai konferencián, amelyről a The Washington Times című napilap számolt be. A jobboldali-konzervatív amerikai újság online írása szerint Richard Moore főigazgató azt mondta: „Az MI6-nek sosem voltak illúziói a kommunista Kínával kapcsolatban”. Kifejtette: a nyugati kormányok és a nyugati közvélemény tagjai között egyre egyértelműbb a felismerés a kínaiak által az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára és szövetségeseikre jelentett veszéllyel kapcsolatban. Ezen…
Read MoreMindenki mindenkit kiutasít 2. epizód
Mióta kitört Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem jó diplomatának lenni. Egyre több ország dönt orosz diplomaták kiutasításáról, válaszul Oroszország is rengeteg diplomatát utasít ki. Horvátország 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasít ki Horvátország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva tizennyolc orosz diplomatát és az adminisztratív-technikai személyzet hat tagját, összesen 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasított ki az országból – közölte a horvát külügyminisztérium. Andrej Neszterenko zágrábi orosz nagykövetetnek elmondták: Horvátország úgy döntött, a zágrábi orosz nagykövetség létszámát hozzáigazítja saját moszkvai nagykövetségének létszámához. A közlemény szerint Zágráb ismételten felszólította az orosz felet…
Read MoreEnyhítették a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában
Csökkentették a brit hatóságok szerdán a terrorkészültség szintjét. Priti Patel brit belügyminiszter a parlamenthez intézett hivatalos átiratában közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt második legmagasabb, „súlyos” szintről a középső, „jelentős” fokozatra enyhült a nagy-britanniai terrorellenes készenlét. Az eddigi „súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok „nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A szerdától érvényes „jelentős” készültségi szint „valószínűként” határozza meg ennek a kockázatát. A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint…
Read MoreFelmentő ítélet a nádasdladányi emberölés ügyében
Jogos védelemre hivatkozva felmentette az emberölés bűntett vádja alól a Székesfehérvári Törvényszék pénteken első fokon, nem jogerősen azt a férfit, aki 2019-ben halálra késelt egy másik férfit a Fejér megyei Nádasdladányban. A törvényszék azt közölte: a bíróság a jogos védelem körében kialakult joggyakorlatra hivatkozva mondta ki ítéletét, miszerint a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a támadónak kell viselnie, illetve a jogtalan támadással szemben nem vitatható az elhárítás szükségessége. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész fellebbezett a döntés ellen. A másodfokú eljárást a Győri Ítélőtábla folytatja le. A…
Read MoreMagas rangú brit diplomaták tárgyaltak Kabulban a tálib vezetéssel
Magas rangú brit diplomaták tárgyaltak az afganisztáni fővárosban a tálib vezetéssel – közölte kedden a londoni külügyminisztérium. A tájékoztatás szerint Sir Simon Gass, Boris Johnson brit miniszterelnök afganisztáni különmegbízottja és Martin Longden, az Afganisztánban akkreditált, de Dohában működő brit diplomáciai képviselet ügyvivője utazott Kabulba, ahol Amir Hán Muttakival, a tálib vezetés külügyminiszterével, illetve Abdul Szalam Hanafi és Abdul Gáni Baradar miniszterelnök-helyettesekkel találkoztak. A kabuli brit nagykövetség személyzete a tálib hatalomátvétel után Katarba települt át; azóta ez volt az ez első közvetlen hivatalos kapcsolatfelvétel Kabulban a két ország között. Dominc Raab akkori…
Read More