Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…
Read MoreCímke: elhunyt
Fehér Ház: Washingtonnak intenzív orosz-észak-koreai fegyverkereskedelmi tárgyalásokról van tudomása
Amerikai információk szerint Oroszország és Észak-Korea között egyre intenzívebbek a fegyverkereskedelmi tárgyalások – hangzott el a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának sajtóbeszélgetésén. John Kirby, a testület kommunikációs koordinátora felidézte, hogy a közelmúltban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter tüzérségi eszközök vásárlásáról tárgyalt az észak-koreai fővárosban, azt követően pedig magas rangú orosz küldöttség egyeztetett a részletekről, amelyek kidolgozása a következő hónapokban folytatódik. Hírszerzési információk szerint ha létrejön az üzlet, akkor annak keretében Oroszország változatos és nagy mennyiségű hadianyaghoz jut, amelyet Ukrajnában tervez felhasználni. Ezenfelül a hadiipar számára kritikusan fontos nyersanyagok szállítása is az…
Read MoreHúsz éves gyilkosság ügyében emeltek vádat két biztonsági őr ellen
Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd. A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték,…
Read MoreHonvédségi helikopter-baleset: Katonai tiszteletadással fogadták az áldozatokat
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden Szolnokon. Az áldozatok magyar zászlóval takart, nemzetiszín szalaggal átkötött koporsóit Mi-17-es helikopter szállította az MH 86. Kiss József Helikopterdandár területére. A Légierő Zenekar Szolnok közreműködésével, a díszegység sorfala előtt Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság parancsnoka felvezetésével szállították a koporsókat a hangárba. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a ceremónia után azt mondta: „ma a gyász napja van”, három hős bajtárs, magyar katona földi maradványait hozták haza Horvátországból. Radnai Ádám százados, Konrád Dávid főhadnagy és Lőrincz Tamás…
Read MoreMinősített emberöléssel vádol az ügyészség egy pécsi ápolót
Minősített emberöléssel vádolnak egy pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy koronavírusos betegbe – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, és a klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt. A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a…
Read MoreHM: lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban
Szolgálatteljesítés közben lezuhant a 86. Kiss József Helikopter Dandár Különleges Légi Műveleti Osztag Airbus H145-ös katonai helikoptere Horvátországban – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A Magyar Légierő Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített a horvát légtérben, amikor az egyik helikopter – három emberrel a fedélzetén – egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant. A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik. A honvédelmi miniszter nem tudta megerősíteni azt a sajtóértesülést, hogy a magyar helikopter egy kifeszített drótkötélbe repült bele,…
Read MoreBRFK: kábítószer okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát
Az igazságügyi orvosszakértő szerint kábítószer okozta a szombaton rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) . A közlemény szerint elkészült a toxikológiai vizsgálat június 10-én a XIV. kerületben, rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében. Az elhunyttól levett mintából az igazságügyi orvosszakértő „mérgező mennyiségű kokain”, valamint dizájnerdrog jelenlétét mutatta ki – közölte a BRFK. Mint hozzátették, a vizsgálat a halál okaként „a kokain toxikus hatása kapcsán kialakult légzési és keringési elégtelenséget” jelölte meg. „Azt már a soron kívül elvégzett hatósági boncolás kimondta, hogy a férfi…
Read MoreA Franco-diktatúra 128 áldozatának exhumálása kezdődött meg az egykori Elesettek Völgyében
A Franco-diktatúra 128 áldozatának exhumálása kezdődött meg a Madrid mellett található egykori Elesettek Völgyében hétfőn. A munkálatok első fázisában a szakértői csapat 18 olyan ember földi maradványait kutatja fel, akiket a feljegyzések szerint a bazilika Szent Sír kápolnájának kriptájában temettek el, és akiknek exhumálását kérvényezték a leszármazottak. Köztük van Manuel és Antonio Ramiro Lapena is. A testvérpárt 1936-an végezték ki a francóisták a Zaragoza közelében található Calatayudban, holttestüket 1959-ben szállították át, miután a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként megépült az Elesettek Völgye, több ezer fogoly rabszolgamunkájával. A Lapena testvérek hozzátartozói számára 2016-ban…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Georgia Magyarország stratégiai partnere
Georgia Magyarország stratégiai partnere, és tovább dolgozunk a kapcsolatunk elmélyítésén, kétoldalú és szövetségesi szinten egyaránt – jelentette ki a honvédelmi miniszter Tbilisziben, a georgiai védelmi miniszterrel folytatott tárgyalása után. A Honvédelmi Minisztérium a közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki szerint szükség van Georgia „mélyen gyökerező és gazdag történelmére és értékeire” a XXI. század „turbulens időszakában”. A miniszter szerint a két ország történelmében, kultúrájában és földrajzi adottságaiban is nagyon sok hasonlóság fedezhető fel, és ahogy például Magyarország és Georgia is „meg tudta őrizni egyedi nyelvét és kultúráját a történelem és a politika…
Read More