Az elmúlt években a börtönökben dolgozók és a fogvatartottak számában is érzékelhető emelkedés volt – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Veszprémben, a büntetés-végrehajtás országos toborzó- és nyílt napján. Rétvári Bence kiemelte: a fogvatartottak száma 14-15 ezerről 19 ezerre nőtt, míg az őket őrzők száma 7400-ról 9400-ra emelkedett. Ez azért fontos, mert a kormánynak elsődleges a magyar emberek biztonsága, főleg, mivel a szomszédunkban háború zajlik – közölte. Hangsúlyozta: a közbiztonság javítása kiemelt prioritása a kormánynak 2010 óta. Ehhez szigorú büntetőszabályokra, hatékonyan fellépő rendőrségre, illetve olyan büntetés-végrehajtásra – börtönökre, fegyházakra, fogházakra…
Read MoreCímke: embercsempész
A polgárőrség történetének legsikeresebb évét zárta tavaly
A polgárőrség 31 éves történetének legjobb, legsikeresebb évét zárta tavaly – közölte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ). A polgárőrök 2022-ben tízmillió szolgálati órát áldoztak szabadidejükből más emberek biztonságára – jelentette ki a szövetség közleménye szerint Túrós András, az OPSZ elnöke a szervezet szombaton, Budapesten tartott küldöttgyűlésén. A rendezvényen, amelyen megjelent az országos rendőrfőkapitány és a katasztrófavédelem műveleti főigazgató-helyettese is, a küldöttek elfogadták az OPSZ idei költségvetését, a 2022-es évről szóló beszámolókat, valamint módosították az alapszabály egyes részeit. A tavalyi sikeres programok közül az OPSZ elnöke kiemelte a megerősített határvédelmi szolgálatot; ezt…
Read MoreBrit belügyminiszter: biztonságosan áttelepíthetők Ruandába az illegális bevándorlók
Suella Braverman brit belügyminiszter szerint biztonságban lesznek azok az illegális bevándorlók, akiket a brit kormány Ruandába tervez áttelepíteni. A Boris Johnson volt miniszterelnök vezette, kettővel ezelőtti brit kormány tavaly áprilisban jelentette be, hogy új migrációs egyezményt kötött Ruanda kormányával. E megállapodás – amely tartalmaz egy 120 millió fontos brit gazdaságfinanszírozási csomagot is Ruanda számára – lehetővé teszi, hogy mindazokat, akik illegálisan lépnek brit területre és ezután menedékjogért folyamodnak, a brit hatóságok áttelepíthessék a közép-afrikai országba. Az egyezménynek nincs felső számbeli korlátja. London szerint Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer…
Read MoreAz EU két évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót ellenőrző földközi-tengeri misszióját
Az Európai Unió Tanácsa 2025. március 31-ig meghosszabbította az ENSZ líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére létrehozott, Euronavfor Med Irini nevű földközi-tengeri misszióját – közölte a tanács. A döntést a tanács politikai és biztonsági bizottsága hozta meg, amely az EU közös kül- és biztonságpolitikájának alakításáért felelős. A bizottság egyúttal frissítette szabályozását a művelet során lefoglalt muníció ártalmatlanítására és azt írta: még inkább meg kell könnyíteni a művelet során lefoglalt fegyverek és a hadi felszerelések megsemmisítését. A küldetés 2020. március 31-én indult 23 EU-tagállam együttműködésével. A művelet a főként az embercsempész hálózatok felszámolása érdekében…
Read MoreAz olasz kormány a haditengerészet bevetésére készül a tengeri határok ellenőrzésére
A Róma hatáskörébe tartozó tengeri övezetben kialakult migrációs helyzet miatt az olasz kormány a haditengerészetre akarja bízni a területi vizek ellenőrzését, ami az embercsempészek elleni fellépést is jelenti – idézte a miniszterelnöki hivatalt az olasz sajtó. Giorgia Meloni miniszterelnök vezetésével újabb egyeztetés zajlott a hetek óta erősödő migrációs nyomásról a belügyminiszter, Matteo Piantedosi, a kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési miniszter, Matteo Salvini, valamint Guido Crosetto védelmi miniszter részvételével. Jelen voltak a nemzetbiztonsági hivatalok vezetői is. Az interneten kapcsolódott be Antonio Tajani külügyminiszter, aki Jeruzsálemből jelentkezett be, ahol diplomáciai látogatáson tartózkodik.…
Read MoreA magyar-szerb szakaszon tavaly 310 százalékkal nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak
A magyar rendőrség egyik legnagyobb kihívása volt tavaly is az egyre növekvő és egyre erőszakosabbá váló embercsempészet elleni küzdelem. A statisztikák szerint 2022-ben 167 százalékkal nőtt az embercsempész bűncselekmények száma, 1697 ügyben indítottak nyomozást. Az illegális bevándorlók száma 120 százalékkal nőtt, tavaly összesen 269 254-en lépték át az ország határait – hangzott el egy tévéműsorban. Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt közölte, korábban inkább a kerítést próbálták átvágni, vagy alagutakat fúrtak az embercsempészek és a menekültek, de tavaly már más módon is próbálkoztak. A módszer az, hogy kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek…
Read MoreA határvadászok átvették a katonák feladatait a déli határon
A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon, feladataikat a határvadász ezred tagjai vették át csütörtökön. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadás-átvétel alkalmából a hercegszántói határvédelmi bázison tartott eseményen azt mondta: azon a határszakaszon idén több mint 263 ezer illegális határátlépési-kísérlet történt. Az illegális határátlépési kísérletek száma két évvel ezelőtt 46 ezer, tavaly 122 ezer volt. Az illegális bevándorlók egyre agresszívebbek, idén 15 rendőr és 29 honvéd sérült meg támadásaik következtében – mondta Rétvári. A magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben minden kilencedik büntetését töltő, vagy ügye elbírálását…
Read MoreSzándékosan hajtott rendőrautónak egy georgiai embercsempész
Autós üldözés után egy georgiai embercsempész szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak a fővárosban, az elfogás során két rendőr is megsérült – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Kedden 21 óra körül Biatorbágy közelében, az M1-es autópályán a járőrök ellenőrizni akarták egy lengyel forgalmi rendszámú kisteherautó vezetőjét, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, és a főváros irányába elhajtott. A kisteherautót vezető georgiai állampolgárságú embercsempész menekülés közben Budaörsön három, Budapesten a Budakeszi úton, az Attila úton és a Szilágyi Erzsébet fasorban további hét autónak ütközött neki, valamint egy rendőrautóra is ráhúzta a…
Read MoreEgyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak
Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy műsorban, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében. Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges. A kisbusz előtt egyébként egy „felvezető” autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és – Rétvári megfogalmazása szerint – egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót…
Read More