A feleség bántalmazta a férjét, aki ezt követően távozott zalalövői otthonukból, néhány órával később azonban meghalt – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK). A nyomozás adatai szerint szombat este, szerelemféltés miatt alakult ki szóváltás a házaspár két tagja között. A vita során a feleség bántalmazta a férjét, többször kézzel megütötte, egy üveggel fejbe dobta, illetve hanyatt lökte. A férfi ezt követően autóval elment otthonról, néhány órával később azonban belehalt sérüléseibe. A ZVRFK nyomozói halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 38 éves feleséget, aki az eljárás során szabadlábon…
Read MoreCímke: erőszak
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az EU csatlakozását az isztambuli egyezményhez
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – tájékoztatott az uniós tanács. A közlemény szerint az egyezményhez való csatlakozás jogi keretet teremt a nők erőszakkal szembeni védelmére. Intézkedések széles körét öleli fel, az adatgyűjtéstől és a figyelemfelkeltéstől kezdve a nők elleni erőszak különböző formáinak bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló jogszabályok meghozataláig. Intézkedéseket tartalmaz az áldozatok védelmére és támogató szolgáltatások nyújtására, valamint foglalkozik a nemi alapú erőszak dimenziójával a menekültügy és a migráció területén. Az Európai…
Read MoreTíz év után fogtak el szexuális erőszak miatt egy férfit
Elfogtak egy férfit, aki tíz évvel ezelőtt a gyanú szerint megerőszakolt egy 17 éves lányt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azt írták, hogy a férfi 2013. július 29-én éjjel 1 óra körül támadt rá a hazafelé tartó áldozatára Budapest II. kerületének egy erdős részén. Az elkövetőt akkor nem tudták azonosítani. A helyszínen rögzített anyagmaradványokat végül a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ segítségével sikerült egy más bűncselekmények miatt azóta bűnügyi nyilvántartásba vett férfihez kapcsolni. A most 36 éves férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett…
Read MoreElfogtak egy a szerb-magyar határon rendőröket megdobáló pakisztáni férfit
Elfogtak egy magát pakisztáninak való férfit, aki megdobálta az őt feltartóztatni próbáló rendőrök járművét, az ügyészség a letartóztatását indítványozta — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A magát fiatalkorúnak való férfit hivatalos személy elleni csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak, rongálás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított pénteken este két társával a határt védő kerítésen egy alumíniumlétrával átmászva próbált Szerbiából Magyarország területére jutni. Próbálkozásukat a Határrendészeti Távfelügyeleti Központban észrevették, ezért járőröket küldtek a helyszínre. Az odaérkező Csongrád-Csanád megyei rendőrök járművét azonban a határ szerb oldala…
Read MoreSzabadlábra kerülhet a Madeleine McCann-ügy egyetlen gyanúsítottja
Hamarosan szabadlábra kerülhet a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyének egyetlen gyanúsítottja, egy német férfi – jelentette a német t-online hírportálja a braunschweigi tartományi bíróság végzését ismertetve. A bíróság illetékesség hiányára hivatkozva elutasította, hogy a branunschweigi ügyészség pert indítson Christian B. ellen ugyancsak Portugáliában történt, de a Madeleine McCann-ügytől független szexuális bűncselekmények miatt. A férfi – akinek teljes nevét a személyiségi jogok védelméről rendelkező jogszabályok miatt nem használják a német sajtóban – így rövidesen szabadlábra kerülhet, mert kábítószer-kereskedelem és nemi erőszak miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésének kétharmadát már letöltötte,…
Read MoreJogerősen tizenhárom év börtönre ítélték azt a nőt, aki megölte az élettársát Bécsben
Jogerősen 13 év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a nőt, aki 2019-ben több késszúrással megölte az élettársát Bécsben, majd a holttestet feldarabolta, a maradványokat bőröndökben Magyarországra hozta és elrejtette. A táblabíróság döntésével enyhítette a vádlottra első fokon kiszabott 17 év fegyházbüntetést. Az ítélőtábla emberölés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a 31 éves vádlottat. A bíróság a nővel szemben 580 eurónak megfelelő összegre vagyonelkobzást is elrendelt. A nő 2018 őszén ismerte meg Bécsben a harminc éves, tunéziai származású férfit, aki azután kisegítette nehéz helyzetéből: szállást, anyagi támogatást és…
Read MoreZendülő rabokat ítéltek börtönbüntetésre
Zárkaellenőrzéskor ellenszegülő rabokat ítélt börtönbüntetésre a Fővárosi Törvényszék. A bíróság a közleményében azt írta, hogy múlt pénteken hirdettek ítéletet öt férfi ügyében, akiket fogolyzendülés, illetve „fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával részvétel” bűntettével vádolt az ügyészség. Az ítélet szerint a többszörös visszaeső férfiak 2017. július 27-én egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben töltötték szabadságvesztésüket. A biztonsági ellenőrzés során az őrök tiltott tárgyakat és kábítószert találtak a zárkájukban, ezért hármukat másik cellába akarták költöztetni. Az öt fogvatartott azonban nem tett eleget a holmija összekészítésére vonatkozó utasításnak, helyette az őröket fenyegette, amit felszólítás dacára sem hagyott abba.…
Read MoreUniós szóvivő: az EU ellenzi a tajvani status quo megváltoztatására irányuló erőszak alkalmazását
Az Európai Unió továbbra is határozottan ellenzi az erőszak alkalmazását, és mindenfajta egyoldalú kísérletet a Tajvani-szoros status quójának megváltoztatására – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője. Az Európai Unió továbbra is békére és stabilitásra szólít fel a Tajvani-szorosban – húzta alá Mamer. Az Európai Unió korábban aggodalmának adott hangot a Tajvan körül végzett kínai hadgyakorlat miatt. A sziget státuszát nem szabad erőszakkal megváltoztatni, bármi fajta eszkalációnak, balesetnek vagy erőszak alkalmazásának globális következményei lehetnek – tették hozzá. Peking szombattól hétfőig hadgyakorlatot tartott a Tajvani-szorosban. Tajvan védelmi minisztériuma azonban kedden közölte:…
Read MoreNémetországban fogták el a rendőrökre vascsővel támadó férfit
Németországban fogták el a rendőrök, majd a bíróság letartóztatta azt a nyírségi férfit, aki tavaly ittas állapotban vascsővel támadt rendőrökre, majd külföldre menekült – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A tájékoztatás szerint az ügyészség indítványára a hétvégén tartóztatta le a bíróság a férfit, akit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. Azt írták, a 30 éves férfi 2022. június 15-én este anyagi sérelem miatt kért rendőri intézkedést. A kiérkező rendőrök meghallgatták őt, majd további intézkedés céljából távoztak, de rövid idő elteltével visszatértek és közölték a férfival, hogy sérelmét bírósági…
Read More