A belga bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a 32 halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadások nyolc elkövetőjére pénteken – közölte a belga hírügynökség. Hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben. A vádlottak között volt Salah Abdeslam is, a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A bíróság az ő ügyében úgy határozott, hogy korábban…
Read MoreCímke: ESET
Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron
Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…
Read MoreKétnapos nemzetközi légiparádé lesz Szegeden
Péntektől szombatig légi produkciók, különleges repülőgépek, helikopterek, hidroplánok, extrém mutatványok és pirotechnikai bemutatók is várják a látogatókat a Szeged International Airshow-n – közölték a szervezők a honlapjukon. A szegedi repülőtéren nyolcadik alkalommal rendezik meg a légiparádét, amely az ország egyik legrangosabb repülős eseménye. A légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány. A program péntek délután kezdődik ejtőernyős, műrepülős, helikopteres és hidroplános bemutatóval. Az eseményen mások mellett bemutatkozik Besenyei Péter műrepülő világbajnok is egy Corvus Racer géppel. Majd olyan gépkülönlegességek is felszállnak, mint például a Boeing Stearman duplafedeles…
Read MoreKöszönjük EU! 37 új, fecskendős tűzoltóautó áll szolgálatba
Harminchét új, fecskendős tűzoltóautó állít szolgálatba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a beszerzést az EU támogatta. Az OKF, Dóka Imre szóvivőhelyettes által jegyzett közleményében azt írta: a beszerzés a Széchenyi 2020 programban valósul meg. A projekt 2023 novemberében zárul, az Európai Unió 10 milliárd 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából, állami társfinanszírozással., A 320 lóerős MAN alvázra épülő tűzoltógépjárművek összeszerelését a BM Heros Zrt. Budapesti telephelyén végzik el. Az új járműveknek 4000 literes beépített víztartálya és 250 literes beépített habképzőanyag-tartálya van, és menet közben szivattyúüzemre kapcsolva is folyamatosan képesek oltani.…
Read MoreA hősök közöttünk járnak
Idén eddig 57 rendőr részesült vezetői elismerésben emberélet megmentése során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége miatt. 2023-ban már több mint ezer robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 260 eset igényelt azonnali intézkedést. Varga Balázs rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa elmondta, hogy a Kopaszi-gátnál lévő vízirendészeti rendőrőrsnél tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendőrök – esküjükhöz híven – akár az életük feláldozásával is mentenek életet. „A kiképzés során nagyon sok komoly feladatra kiképzik a rendőröket, de a bátorságot és önfeláldozást nem lehet tanítani” – fogalmazott, és külön köszönetet mondott az…
Read MoreVád alatt a diák, aki késsel támadt iskolatársára
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett „ölési szándékkal”, legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára. A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak – írta a főügyészség. Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű…
Read MoreFüstölő, foszfortöltetű második világháborús gránáthoz riasztották a tűzszerészeket hétfőn
Egy füstölő, foszfortöltetű, második világháborús eredetű 122 milliméteres szovjet ködgránáthoz riasztották a tűzszerészeket hétfőn a Baranya vármegyei Liptódra – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Azt írták, hogy egy családi ház padlásának rendezésekor bukkantak feltételezett robbanóeszközre az ott lakók, akik az épület hátsó kertjébe vitték a tárgyat, majd bejelentést tettek a rendőrségre. Időközben azonban észlelték, hogy az eszköz füstölni kezdett, ezért azt homokkal lefedték, így a füst szivárgása abbamaradt. A fővárosból érkező tűzszerész járőr megállapította, hogy a gránát gyújtószerkezet nélkül, instabil állapotban volt. A sérült robbanóeszközt a…
Read MoreET-biztos: a görög hatóságoknak hatékonyan kell kivizsgálniuk a migránsokat szállító hajó tragédiájának körülményeit
Görögországnak kötelessége hatékony vizsgálatot folytatni a több száz embert szállító hajó tragédiájának ügyében, és adott esetben megbüntetnie a felelősöket – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnökhöz intézett levelében. Június közepén egy Líbiából érkező, rossz állapotú és túlterhelt halászhajó süllyedt el Görögország partjainál. A hajón körülbelül 750 ember tartózkodott, akik közül több százan eltűntek. A tengerből mindössze 82 holttestet sikerült kiemelni. A biztos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a görög parti őrség szerepe a tragédiában „elbagatellizálódott”, mivel a tanúvallomások összegyűjtése során szabálytalanságosok merültek fel,…
Read MoreBelgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében
Egy belga bíróság hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben, őket és további két férfit terroristacsoporthoz való tartozásban talált bűnösnek a 32 ember halálát és 340 ember sérülését okozó 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások elkövetőinek perében. Az elítéltek között van Salah Abdeslam is, a 2015-ös párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A 132 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára, közölve, hogy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott…
Read More