Az Európai Bizottság 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként. Eközben Horvátország is mintegy 30 millió euró értékben újabb katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának. A közlemény szerint a támogatással az Európai Unió arra törekszik, hogy stabil, kiszámítható pénzügyi segítséget adjon Ukrajnának azonnali finanszírozási szükségleteinek fedezésében. A mostani kifizetéssel együtt Ukrajna idén 12 milliárd eurót kapott az MFA+ keretében. A hitel formájában nyújtott támogatás célja, hogy segítsen Ukrajnának a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatásában, valamint az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak, iskolák és…
Read MoreCímke: euró
Barbárok: Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt svájci farkas ügyében
Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra. Április elején azonban „a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott” – tették hozzá. A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park…
Read MoreA bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte a volt rendőrt
Bűnösnek találta a Sykora-bandával való együttműködés és kenőpénz elfogadásának vádjában Jozef Reháka volt rendőrt, a rendőrségi lehallgatások egykori vezetőjét a Besztercebányai Speciális Büntetőbíróság (STS) egyesbírója. A bíróság 11 év börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra és a közhivatalnoki hivatás gyakorlásától való ötéves eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős. A Dodo néven ismert Rehákát bűnszervezet létrehozásának, szervezésének és támogatásának bűntette miatt ítélte el. A vád szerint információkat szállított a Sykora-bandának arról, hogy mit tud a rendőrségnek a bűnözői csoportról. Másik két esetben 16 ezer és 17 ezer euró kenőpénz elfogadásáról is szó volt. A…
Read MoreEuropol: több kontinensre kiterjedő embercsempész hálózatot számoltak fel a hatóságok
Öt ország bűnüldöző hatóságai több kontinensre kiterjedő embercsempész hálózatot számoltak fel, amely több mint ötezer illegális migránst csempészett Kubából Szerbián keresztül az Európai Unióba. Az Európai Unió Bűnüldözési Együttműködési Ügynöksége (Europol) és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet (Interpol) által koordinált nyomozás keretében 62 embert tartóztattak le. A hálózat tagjai kilencezer euró ellenében szervezték meg kubai menekültek utazását, hamis okmányokat biztosítottak nekik, majd a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket Szerbiába utaztatták, kihasználva a vízummentességet. A kubaiakat ezután Görögországba majd Spanyolországba csempészték. A hatóságok szerint a bűnszövetkezet mintegy ötezer kubai állampolgárt csempészett be…
Read MoreEuropol: az EncroChat titkosított kommunikációs rendszer felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz vezetett
A szervezett bűnözői csoportok által széles körben használt titkosított kommunikációs hálózat, az EncroChat felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz és közel 900 millió eurónyi, bűnelkövetésből származó pénz lefoglalásához vagy zárolásához vezetett világszerte – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol. Az uniós szervezet közleménye szerint az EncroChat nevű titkosított telefonhálózat felszámolása egyebek mellett erőszakos támadások, gyilkosságok és gyilkossági kísérletek, korrupciós tevékenység és nagyszabású kábítószerszállítások megelőzését, valamint a szervezett bűnözői csoportok nagymennyiségű információinak megszerzését eredményezte. A kriptoszolgáltatás felszámolása óta a nyomozóknak már több mint 115 millió bűnügyi beszélgetést sikerült…
Read MoreAz EP jóváhagyta, hogy az EU több lőszert adjon Ukrajnának
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére. Az 505 szavazattal, 56 ellenében és 21 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet szerint a lőszergyártást támogató törvény (ASAP) célja, hogy felgyorsítsa a lőszerek és rakéták Ukrajnába történő szállítását, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. A jogszabály célzott intézkedéseket is tartalmaz, többek között 500 millió euró összegű finanszírozást irányoz elő, hogy növelje az EU termelési kapacitását a védelmi termékek,…
Read MorePorkoláb: az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a hadiipar fejlesztését
Az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a magyar hadiipar további fejlesztését – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa. Porkoláb Imre dandártábornok az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján a több mint egy éve kezdődött ukrajnai háborúról azt mondta: „nincs mivel biztatnunk magunkat, a világ az eszkaláció útját járja”, ilyen időkben pedig a béke megőrzéséhez erőre van szükség. A kormány ezért adott ambiciózus választ a megváltozott kihívásokra és kezdett a hadsereg intenzív modernizációjába, hogy Magyarország a térség meghatározó, korszerű haderejével rendelkezzen – tette hozzá. Hangsúlyozta: ennek a…
Read MoreErőteljesen nőtt a magyar vagyon- és egészségbiztosítás állománya tavaly
Az életbiztosítási szegmens stagnált, de a vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási ágazatokban erőteljes volt a növekedés Magyarországon tavaly – derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből. A közlemény szerint a magyar biztosítási piac 2022-ben 0,2 milliárd euróval, 7,4 százalékkal nőtt, a teljes díjbevétel elérte a 3,6 milliárd euró értéket. Az életbiztosítási ágazatban a díjbevétel 0,7 százalékkal, 1,5 milliárd euróra emelkedett. A vagyon- és felelősségbiztosítási ágazatban ugyanakkor a biztosítási díjak 12,6 százalékos növekedéssel elérték a kétmilliárd euró értéket, a még mindig szerény értékű, 58 millió eurós egészségbiztosítási piac pedig csaknem…
Read MoreUkrán titkosszolgálat: egy lehallgatott beszélgetésben orosz katonák elismerték a kahovkai vízerőmű felrobbantását
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta orosz katonák telefonbeszélgetését, amelyben az egyik elmondja a másiknak, hogy a Herszon megyei kahovkai vízerőművet nem ukránok, hanem egy orosz szabotázscsoport robbantotta fel. Az SZBU közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését. „Az oroszok a gát felrobbantásával akarták megzsarolni Ukrajnát, és ember okozta katasztrófát okoztak államunk déli részén” – jegyezte meg az SZBU sajtószolgálata. „Nem ők (az ukránok) robbantották fel. A mi szabotázscsoportunk volt. Ezzel a gáttal akarták megijeszteni őket. Nem a tervek szerint ment, nagyobb robbanás lett, mint amilyet…
Read More