Ha Volodimir Zelenszkij elnök és az ukránok abbahagyják a harcot, akkor országuk „megszűnik létezni”, ha viszont Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán hallgatnak el a fegyverek, béke lesz – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy lapinterjúban. A háborúnak úgy lehet a legegyszerűbben véget vetni, hogy Putyin kivonja csapatait Ukrajnából – emelte ki Stoltenberg a Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt interjúban. Mint mondta, senki sem tudja, hogy meddig tart Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az viszont biztos, hogy „a legtöbb háború tovább tart, mint amire a kitörésekor számítottak”, ezért fel kell készülni arra,…
Read MoreCímke: európa
Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti
Csehország biztonságát leginkább az orosz birodalmi politika veszélyezteti, de ébernek kell lenni Kínával szemben is, amely saját hatalmi ambíciói érdekében nagy figyelemmel kíséri az ukrajnai háborús konfliktust – jelentette ki Petr Fiala kormányfő. Csehországnak – fejtette ki – folytatnia kell a civil és a katonai segítségnyújtást Ukrajnának, támogatnia kell Ukrajna integrációját az Európai Unióba és a NATO-ba, ugyanakkor fel kell készülnie az orosz katonai támadás okozta károk háború utáni felszámolására, Ukrajna újjáépítésére is. „Az ukrajnai konfliktus gyors lezárására kevés az esély, egyre kevesebb. Az orosz agresszió következményei sokrétűek, s bizonyos…
Read MoreAz Európai Unió több orosz személyt és szervezetet vett fel szankciós listájára információmanipuláció miatt
Az Európa Tanács korlátozó intézkedések bevezetéséről döntött hét orosz személlyel és öt szervezettel szemben, akiket felelősség terhel az RRN (Recent Reliable News) elnevezésű, az információk eltorzítását és háborús propaganda terjesztését szolgáló digitális információmanipulációs kampány folytatásáért. A kampány kormányszervek, illetve az orosz államhoz kapcsolódó szervek részvételével folyó kampány nemzeti médiaorgánumok és kormányzati honlapok identitásával visszaélő, hamis honlapokra, valamint hamis közösségimédia-fiókokra épül. A koordinált és célzott információmanipulációt Oroszország az Európai Unió és a tagállamok ellen irányuló, szélesebb körű hibrid hadjárat részeként használja – olvasható a brüsszeli sajtóközleményben. Az EU szankciós jegyzékbe vette…
Read MoreMegtagadták az orosz utasítás végrehajtását a zaporizzsjai atomerőmű ukrán dolgozói
Az orosz megszállás alatt lévő zaporizzsjai atomerőmű ukrán alkalmazottai közül senki nem volt hajlandó teljesíteni azt az orosz utasítást, hogy az egyik reaktort helyezzék „forró leállási” üzemmódba, mert az ellentétes a nukleáris és sugárbiztonsági szabályokkal – közölte Oleh Korikov. Az ukrán Állami Nukleáris Szabályozó Ügynökség elnöke pénteki kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy kivétel nélkül mindannyian megtagadták a megszálló adminisztráció törvénytelen parancsának végrehajtását, ezt egy másik személyzet végezte el, amelyet a Roszatom valamilyen módon bejutatott a zaporizzsjai atomerőműbe. Leszögezte: az ukrán szakembereknek semmi közük ahhoz, hogy a négyes reaktort „forró leállás” állapotba…
Read MoreET-biztos: a görög hatóságoknak hatékonyan kell kivizsgálniuk a migránsokat szállító hajó tragédiájának körülményeit
Görögországnak kötelessége hatékony vizsgálatot folytatni a több száz embert szállító hajó tragédiájának ügyében, és adott esetben megbüntetnie a felelősöket – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnökhöz intézett levelében. Június közepén egy Líbiából érkező, rossz állapotú és túlterhelt halászhajó süllyedt el Görögország partjainál. A hajón körülbelül 750 ember tartózkodott, akik közül több százan eltűntek. A tengerből mindössze 82 holttestet sikerült kiemelni. A biztos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a görög parti őrség szerepe a tragédiában „elbagatellizálódott”, mivel a tanúvallomások összegyűjtése során szabálytalanságosok merültek fel,…
Read MoreA szejm jóváhagyta az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvény módosításait
Véglegesen jóváhagyta pénteken a lengyel parlament alsóháza azt az Andrzej Duda elnök által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében az eredetileg tervezettnél enyhébb következményei lesznek az orosz befolyást vizsgáló jövőbeni bizottság megállapításainak. Az államfő június elején terjesztette elő a jogszabályhoz javasolt módosításait. Az eredeti törvény röviddel ezelőtt, május végén lépett hatályba, de az államfő utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kért róla. Az államfői módosításokat a szejm már június közepén megszavazta, az ellenzéki többségű szenátus azonban később elutasította. A szejm pénteken erről a szenátusi határozatról szavazott: a 460 fős házban 235 képviselő voksolt ellene, 214-en…
Read MoreAz Európa Tanács elsőrendű fontosságú az emberkereskedelem elleni küzdelem
Az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni fellépéssel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) szerint a többszörös válságok és a konfliktusok kiemelt prioritássá teszik az emberkereskedelem elleni küzdelmet. A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló ET szakértőinek napokban közzétett közleménye szerint a jelenlegi válságok, konfliktusok és az éghajlati vészhelyzet növeli az embercsempészettel szembeni sebezhetőséget és megsokszorozza annak kockázatát, ezért a kormányoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk és erőforrásokat biztosítaniuk a leküzdésére. Az emberkereskedelem elleni küzdelem július 30-i világnapja alkalmából közzétett közlemény szerint az emberkereskedelem erősödésének kockázatára figyelmeztet az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT)…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky Kristóf: korszakváltás történik a magyar haderőben
Korszakváltás történik a magyar haderőnél, minden képességét megreformálják, megújítják – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon, a Magyar Honvédség újonnan rendszeresítendő H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadásán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén tartott eseményen elmondta: megreformálják a haderőt, hogy a ciklus végére valóban megújult magyar haderő őrizze a magyar emberek épségét, biztonságát, vagyonát. Szavai szerint soha nem állt rendelkezésre ebben a kérdésben ekkora társadalmi, politikai támogatottság. A jövő évi költségvetés garantálja ugyanazt a 2023-ban már elért 2 százalékos GDP-arányos szintet a védelmi kiadásoknál, amely a NATO által…
Read MoreEurópa Tanács: emléknap létrehozásával kell megemlékezni a srebrenicai népirtás áldozatairól
A srebrenicai népirtás áldozatainak emlékére hivatalos nemzetközi emléknappá kell nyilvánítani július 11-ét – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa. Közleményében Dunja Mijatovic kiemelte, „sötét fejezet Európa történelmében”, amikor 1995-ben, a délszláv háború során 8372 bosnyákot, főként férfiakat és fiatal fiúkat öltek meg Srebenicában. „Srebrenicában népirtást követtek el, ami nem vélemény kérdése, hanem nemzetközi bíróságok által jogilag megalapozott történelmi tény” – fogalmazott. Véleménye szerint az, hogy sokan tagadják a népirtás tényét, sérti az áldozatok emlékét, és komoly veszélyt jelent az igazságosságra és…
Read More