Kijevbe látogat kedden az Európai Bizottság elnöke

Ursula von der Leyen

Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a látogatás az Ukrajnával fenntartott kapcsolatok összes területére összpontosít, és célja, hogy megerősítse az EU „megingathatatlan” támogatását. Üdvözölte továbbá az ukrán elnök hétfői bejelentését, amelynek értelmében Ukrajnában, a nyugati országokhoz hasonlóan, május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni. Von der Leyen az orosz invázió óta ötödik alkalommal látogat Ukrajnába. Az ukrán kormány tavaly nyújtotta be…

Read More

Orosz agresszió: Az ukrán ellentámadás előkészületei a végső szakaszban vannak

Olekszij Reznyikov, Ukrajna védelmi minisztere

Az utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján. „Befejezzük a kiképzést, hiszen a kapott fegyverek és a katonai felszerelések kezelését a katonáinknak el kell sajátítania. Nagyon modern rendszereket kaptunk” – mondta a vezető. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajna már kapott nyugati országoktól Leopard-2 és Challenger típusú harckocsikat, továbbá vár még Leopard-1 és Abrams típusú tankokat. „Úgy gondolom, hogy Abrams harckocsik még nem vesznek majd részt ebben az ellentámadásban, de katonáik már kiutaztak a gyakorlatokra” – jegyezte meg…

Read More

Zelenszkij telefonon beszélt a kínai elnökkel

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonál

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. „Hosszú és tartalmas telefonbeszélgetést folytattam Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Úgy gondolom, hogy ez a telefonhívás, valamint Ukrajna kínai nagykövetének kinevezése erőteljes lökést ad kétoldalú kapcsolataink fejlődéséhez” — jelentette ki Zelenszkij. Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára a Facebookon hozzáfűzte, hogy Zelenszkij csaknem egyórás telefonbeszélgetést folytatott Kína elnökével. „A megbeszélés során a kétoldalú kapcsolatok minden aktuális kérdését megvitattuk. Különös figyelmet fordítottunk a kölcsönös együttműködés lehetőségeinek módjaira annak érdekében, hogy Ukrajna igazságos és tartós békéjét megteremtsük. Senki sem akarja a békét jobban,…

Read More

Orosz agresszió: Putyin a felperzselt föld taktikáját alkalmazza Bahmutban

Bahmut

A Donyeck megyei Bahmutban az orosz erők a felperzselt föld taktikáját kezdték alkalmazni, a városban a helyzet súlyos, de az ukrán csapatok ellenőrzésük alatt tartják – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka. A katonai vezető megjegyezte, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazták az orosz csapatok Szíriában is. Kifejtette, hogy légicsapásokkal és tüzérségi tűzzel rombolják le az épületeket és katonai állásokat a városban. Kiemelte, hogy az ukrán katonák támadó műveleteikkel kimerítették a Wagner orosz zsoldoscsoport tartalékait, ezért az orosz hadsereg most kénytelen különleges erőket és légideszant egységeket bevonni a…

Read More

Szalay-Bobrovniczky szövetséget ajánl a fiataloknak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

 Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz amely a bátrak hadereje – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon közzétett videóban. A miniszter hangsúlyozta: a magyar haderő eszközrendszerében is megújul: új szárazföldi eszközök, új légvédelmi és légierős eszközök érkeznek. „Arra kértem a magyar fiatalokat, abba a szövetségbe hívtam őket, hogy csatlakozzanak egy olyan közösséghez, amely adja az összetartozás örömét, a kiképzettség önbizalmát, az életen át tartó barátokat, társítva egy nagyon komoly és versenyképes juttatási rendszerrel. Várunk mindenkit a magyar hadseregbe, mert mi készen…

Read More

Orosz agresszió: 160 civil halt meg Kijevben a háború egy éve alatt

Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester

Az ukrán fővárosban Oroszország agressziója következtében egy év alatt 160 helyi lakos vesztette életét, köztük öt gyermek – közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere. A Putyin által Ukrajna ellen indított háború kezdetének első évfordulója alkalmából készített összesítésében a városvezető kiemelte még, hogy Kijevben egy év alatt 680 légiriadó volt, és az orosz erők támadásai következtében több mint 700 épület rongálódott meg. Hozzátette, hogy Kijevben több mint 229 ezer belső menekültet tartanak nyilván, köztük 40 ezer gyermeket. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon köszönetet mondott mindenkinek, aki védi Ukrajnát,…

Read More

Orosz agresszió: Tovább nőtt a halálos áldozatok száma Dnyipróban

Tu-22M3

Vasárnap délutánra 23-ra emelkedett a szombati orosz légicsapás halálos áldozatainak száma az Ukrajna keleti részében lévő Dnyipróban – közölte a városi tanács a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva. Szombaton Oroszország újabb nagyszabású légitámadást mért ukrán városokra, Dnyipróban egy kilencemeletes házat ért találat. A legfrissebb adatok szerint a halálos áldozatokon kívül hetvenketten sebesültek meg, köztük 13 gyermek, 39 embert mentettek ki. Még mindig keresnek 43 személyt. A mentők még három tűzfészket oltanak a házban, közben tovább kutatnak a romok alatt túlélők után. Dnyipróban a városi tanács közlése szerint háromnapos gyászt rendeltek el. Kirilo…

Read More

Orosz agresszió: Az ukrán főparancsnok tájékoztatta az amerikai vezérkari főnököt az ukrajnai harci helyzetről.

Mark Milley

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka telefonbeszélgetést folytatott Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, akit tájékoztatott a fronton kialakult helyzetről. Zaluzsnij a megbeszélésről a Facebookon számolt be. Szavai szerint súlyos csaták zajlanak az ország keleti részén, a Szvatove-Kreminna vonalon, valamint Liszicsanszk irányában. A legnehezebb helyzet továbbra is a Szoledar-Bahmut-Majorszk szakaszon van, ahol az orosz erők „tulajdonképpen saját katonáik tetemei felett” próbálnak előrehaladni, de az ukrán csapatok komoly erőfeszítések árán visszatartják az ellenséges offenzívát. Hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek sikerült megtartania a pozícióit Donyeck megyében Avgyijivka…

Read More

Orosz agresszió: több száz katonát veszítettek az oroszok Ukrajna déli részén

 Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy orosz élőerő- és haditechnikai összpontosulásra az ország déli részén, aminek következtében mintegy ötszáz orosz katona meghalt, illetve megsebesült – közölte az ukrán vezérkar. A Facebookon közzétett jelentés szerint a támadást az ukrán erők a Herszon megyei Csulakivka településen hajtották végre még december 31-én. A vezérkar arról is beszámolt, hogy január 1-jén az ukrán erők a Herszon megyei Fedorivka település környékén nyitottak tüzet egy orosz egységre. „Az ellenség veszteségeit még pontosítják” – tette hozzá a vezérkar. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy…

Read More