A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. „További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek” – fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az Európai Unió (EU) és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk,…
Read MoreCímke: forgalom
Érthetetlen: Felfüggesztettel megúszta a rendőrt halálra gázoló olasz
Tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett fogházbüntetést kapott az az olasz autós, aki 2021-ben halálra gázolt egy rendőrt és súlyos sérüléseket okozott egy albán férfinak az M70-es autópályán – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék. A jelenleg 82 éves olasz férfi 2021. május 5-én hajnalban az M70-es autópályán Szlovéniából érkezve Letenye felé haladt személyautójával, amelyben a felesége ült mellette. Az akkor érvényes járványügyi veszélyhelyzet kapcsán elrendelt határellenőrzés miatt a sztrádán haladó valamennyi járművet sebességkorlátozó és terelőtáblákkal a csörnyeföldi pihenőhelyre irányították, legfeljebb 40 kilométeres sebességet engedélyezve. Az addig nagyjából 110 kilométeres tempóval haladó autót a…
Read MoreEgyre gyakoribbak az online csalások
Egyre gyakoribbak az online térben elkövetett csalások, és az elkövetők módszerei is folyamatosan változnak – hívták fel a figyelmet szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője emlékeztetett: az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben az ORFK, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet oktatási-kommunikációs programot indított Kiberpajzs elnevezéssel. A kampány segít felismerni a kiberbiztonsági kockázatokat és az azok elleni fellépés…
Read MoreHegyi-Karabah: A Nemzetközi Bíróság elrendelte, hogy Azerbajdzsán biztosítsa a szabad áthaladást a Lacini-folyosón
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) szerdán hozott ítéletében elrendelte, hogy Azerbajdzsán biztosítsa a szabad áthaladást a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő Lacini-folyosón. Ezt az egyetlen szárazföldi útvonalat, amelyen Örményország közvetlenül elérheti az örmény többségű, Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt Hegyi-Karabahot, december 12-én magukat környezetvédőnek beállító azeri aktivisták foglalták el, megakadályozva az áthaladást. Örményország korábban azt közölte a Nemzetközi Bírósággal, hogy Azerbajdzsán azzal a céllal zárta le a folyosót, hogy ott „etnikai tisztogatást” hajtson végre. Azerbajdzsán tagadja, hogy blokád alá vonta volna a folyosót, és azt állítja, hogy az aktivisták a térségbeli törvénytelen bányászati…
Read MoreFoci VB: Fokozzák a hétvégén a biztonsági készültséget Franciaországban
Több mint tízezer rendőrt és csendőrt vezényelnek Franciaországban az utcákra és közterekre a hétvégén a katari labdarúgó-világbajnokság helyosztóit követő ünneplések biztosítására: a szombati Horvátország-Marokkó bronzmérkőzés után 12 800, míg a vasárnapi Franciaország-Argentína döntő után 14 ezer rendfenntartó fog ügyelni a rendre. A rendőrség által pénteken bejelentett biztonsági intézkedések jelentősebbek, mint a szerdai Franciaország-Marokkó elődöntő napján érvényesek, amikor is 10 ezer rendőr és csendőr volt az utcákon. Szombaton a párizsi Champs-Elysées sugárutat nem zárják le a forgalom elöl, a másnapi döntő napján azonban kizárólag gyalogosok közlekedhetnek a két kilométer hosszú és…
Read MoreElindult az idei téli szezonális ellenőrzés az élelmiszerláncban
Idén december 5. és december 18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára – közölte a tárca. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén – írták. A szezonálisan népszerű termékkörökből, mint például gyümölcsök, cukrászati kényelmi termékek, fűszerek, és alkoholos italok, több terméktípust is kiemelten vizsgál majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az országos ellenőrzéseket a Nébih koordinálásával a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek és a hivatal szakemberei végzik. A kéthetes periódusban a…
Read MoreHorvátország: január 1-jétől 73 határátkelőhelyen szűnik meg az ellenőrzés
Január 1-jétől 73 átkelőhelyen szűnik meg az ellenőrzés a horvát-magyar és a horvát-szlovén határon – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter. Az európai uniós tagállamok belügyminiszterei múlt csütörtökön hagyták jóvá, hogy Horvátország január elsejétől csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A tárcavezető hétfőn a parlamentben ismertette a külföldiekről és a határátkelésről szóló törvény módosítását, amely megteremti a schengeni könnyítések horvátországi alkalmazásának előfeltételeit. „Ez annyit jelent, hogy a horvát állampolgároknak nem kell többé felmutatniuk a dokumentumaikat a határátlépésnél” – mondta, hozzátéve, hogy a horvát-magyar határon 15, a horvát-szlovén határon 58 átkelőhelyen…
Read MoreHosszabb temetői nyitvatartás, fokozott rendőri jelenlét a halottak napján
Mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig a szokásosnál tovább, reggel héttől este nyolc óráig tartanak nyitva a fővárosi temetők. A hosszú hétvégén rendkívüli járatokkal segítik a sírkertek megközelítését, és fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a közutakon, főként a temetők környékén. Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést Budapesten: hétfőn a rákoskeresztúri Új köztemető szóróparcellájában, kedden pedig a Farkasréti temetőben. A Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítják meg. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít…
Read MoreHalottak napja: megkülönböztetett figyelemmel készül a rendőrség a mindenszentek ünnepének és a halottak napjának időszakára
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a mindenszentek ünnepének és a halottak napjának időszakában a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség tapasztalatai szerint ugyanis ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások a temetők környezetében, illetve többször történik, hogy a sírokról ellopják a virágot, koszorút vagy kegytárgyat, esetleg az őrizetlenül hagyott táskát – tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a zsúfoltabb tömegközlekedési eszközökön különösen figyelni kell értékeink megóvására. Felhívják a figyelmet arra, hogy a temetőben senki se hagyja egyetlen pillanatra se őrizetlenül a táskáját…
Read More