Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron

tűzszerész

Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…

Read More

Az ukrán csapatok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes

Az ukrán csapatok áttörték az orosz erők első védelmi vonalát Zaporizzsjánál – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló ukrán csapatok parancsnoka a The Observer című brit lapnak adott interjújában. „Véleményem szerint az oroszok azt hitték, hogy az ukránok nem fogják áttörni ezt a védelmi vonalat. Az elmúlt több mint egy évben mindent megtettek azért, hogy ez a terület jól védett legyen” — jegyezte meg a parancsnok. Kifejtette, hogy az orosz erők idejük és erőforrásaik hatvan százalékát az első védelmi vonal kiépítésére fordították, és csak húsz százalékát a második…

Read More

A brüsszeli kormány a menedékkérő férfiak befogadásának felfüggesztésére irányuló terv visszavonását sürgeti

Nicole de Moor belga menekültügyi és migrációs államtitkár

A brüsszeli régió miniszterelnöke arra kérte Nicole de Moor belga menekültügyi és migrációs államtitkárt, hogy hagyjon fel az egyedülálló férfi menedékkérők befogadásának felfüggesztésére irányuló tervével, valamint a Brüsszelben regisztrált bevándorlók országos elosztását is sürgette. Nicole de Moor szerdán jelentette be, hogy Belgium a télen nem biztosít szállást menekültstátuszt kérő, egyedülálló férfiaknak, a befogadóközpontokban kialakított, még rendelkezésre álló szálláshelyeket gyerekes családoknak tartják fenn – idézte fel a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön. Az államtitkár indoklása szerint az intézkedéssel a belga kormány el akarja kerülni, hogy a menekültgyerekek…

Read More

Peszkov: a Kremlnek nincs köze Prigozsin gépének lezuhanásához

Prigozsin lezuhant repülőgépe

„Abszolút hazugságnak” nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt. Peszkov arra szólította fel pénteken az újságírókat, hogy a tényekre alapozzanak, amelyeket a nyomozás fog tisztázni, és hogy várják meg, amíg genetikai vizsgálat erősíti vagy cáfolja meg Prigozsin halálát. „Ha figyelmesen hallgatták az (orosz) elnök nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy most minden szükséges szakértői vizsgálatot, beleértve a genetikait is, el fognak végezni. Hivatalos eredmény még nincs. Amint…

Read More

Románia egyelőre lemond négy új hadihajó beszerzéséről

Nicolae Ciuca, Románia miniszterelnöke

Az illetékes román hatóságok megszüntették a négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére 2018-ban kiírt, eredménytelen közbeszerzési eljárást – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN). A tárca indoklásképpen arra hivatkozott, hogy a négy éve kihirdetett győztes – a francia Naval Group és a konstancai hajógyár által létrehozott társulás, amelynek az 1,2 milliárd eurós ajánlatát hirdették ki nyertesnek 2019-ben – azóta sem írta alá a keretszerződést a megbízóval, a második helyre sorolt ajánlattevőt – a galaci hajógyárat működtető holland Damen csoportot – pedig azért nem hirdették ki a közbeszerzés győztesének, mivel „nem sikerült…

Read More

Közel 700 szélsőségest tartanak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban

Belgium - Brüsszel: rendőr és katona járőr

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) jelentése szerint tavaly mintegy hétszáz szélsőségest és potenciális terroristát tartottak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban — közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap. Az OCAM éves jelentése szerint a jelenlegi adat némileg elmarad a megelőző év során kiemelt megfigyelés alatt tartottak számától. Gert Vercauteren, az OCAM igazgatója elmondta, tavaly mintegy nyolcvan új, szélsőséges irányzatokhoz és terrorizmushoz köthető személyt vettek megfigyelés alá, ugyanakkor kilencven embert töröltek a nyilvántartásból. Ez akkor lehetséges, ha a fejlődésük előremutató, és egyértelmű, hogy a társadalomba való visszailleszkedésük jó…

Read More

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében

Egy belga bíróság hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben, őket és további két férfit terroristacsoporthoz való tartozásban talált bűnösnek a 32 ember halálát és 340 ember sérülését okozó 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások elkövetőinek perében. Az elítéltek között van Salah Abdeslam is, a 2015-ös párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A 132 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára, közölve, hogy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott…

Read More

Megérkezett a honvédség első két Airbus H225M típusú helikoptere

Airbus H225M helikopter

Megérkezett a honvédség első két darab Airbus H225M típusú helikoptere a szolnoki bázisukra. A 70-es és 71-es oldalszámú közepes, szállító (Troop Transport Helicopter) konfigurációjú gépeket két vízsugárral köszöntötték az MH Kiss József 86. Helikopterdandár bázisán. A francia és magyar pilóták által vezetett gépeket mások mellett Koller József dandártábornok, a légierő megbízott parancsnoka, Simon Zsolt ezredes, a helikopterdandár parancsnokhelyettese fogadta. A két helikoptert júliusában adtak át az Airbus Helicopters franciaországi, marignane-i gyártó központjában. A honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként a honvédelmi tárca tizenhat gépet rendelt. A H225M helikopter magyar katonai típusalkalmassági vizsgálata…

Read More

Europol: az EncroChat titkosított kommunikációs rendszer felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz vezetett

EncroChat

A szervezett bűnözői csoportok által széles körben használt titkosított kommunikációs hálózat, az EncroChat felszámolása eddig 6558 letartóztatáshoz és közel 900 millió eurónyi, bűnelkövetésből származó pénz lefoglalásához vagy zárolásához vezetett világszerte – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol. Az uniós szervezet közleménye szerint az EncroChat nevű titkosított telefonhálózat felszámolása egyebek mellett erőszakos támadások, gyilkosságok és gyilkossági kísérletek, korrupciós tevékenység és nagyszabású kábítószerszállítások megelőzését, valamint a szervezett bűnözői csoportok nagymennyiségű információinak megszerzését eredményezte. A kriptoszolgáltatás felszámolása óta a nyomozóknak már több mint 115 millió bűnügyi beszélgetést sikerült…

Read More