Csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hat embert vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen. A rendőrség tájékoztatása szerint még április 30-án a „szombathelyi emlékmű-dombon” tartott rendezvényen fajult verekedéssé egy korábbról elhúzódó viszály két társaság között. A rendőrök hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásukra – írták a közleményben. Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy két család között sorozatos nézeteltérések állnak a háttérben, melyek nyomán az elmúlt másfél hónap során előbb a Markusovszky Kórház területén, majd egy szombathelyi parkolóban is összecsaptak a szemben…
Read MoreCímke: garázdaság
Verekedő, lövöldöző vagyonőrök ellen emelt vádat az ügyészség
Két verekedő, lövöldöző vagyonőr ellen emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – tudatta a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a vádlottak egy harmadik társukkal együtt – aki azóta elhunyt – egy VII. kerületi szórakozóhelyen vagyonőrként dolgoztak. 2021. október 31-én hajnalban a vádlottak harmadik társa szóváltásba keveredett egy férfival, akit ököllel megütött. Egyik társa elővett egy valódinak látszó fegyvert, és azt a bántalmazott férfi feje felett egyszer elsütötte, majd fenyegetően ráfogta. Ekkor a megtámadott férfi segítségére kelt a sértett, aki a vádlottak harmadik társát lefogta, hogy a további…
Read MoreTerrorelhárítók fogtak el Zalaegerszegen egy lövöldözőt
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vitték ki társasházi lakásából hétfőn azt a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK). A rendőrségre nem sokkal fél 12 előtt érkezett bejelentés, hogy egy zalaegerszegi társasházban egy férfi több lövést is leadott. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy valós a bejelentés, ezért a feltételezhetően fegyverrel rendelkező elkövető biztonságos elfogása érdekében a TEK munkatársainak segítségét kérték. A rendőrök felszólításának eleget téve a férfi önként nyitott ajtót. A lakás átvizsgálásakor két – valószínűsíthetően – gáz-riasztó fegyvert…
Read MoreEgyre gyakoribb a rendőreink elleni erőszak
Letartóztattak egy román férfit, aki január 9-én késsel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A napokban intézkedő rendőrökre támadókat is elítéltek. A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség indítványára a többszörösen büntetett gyanúsítottat letartóztatta; a férfi a bűncselekményt két felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el. A közlemény szerint január 9-én hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy budapesti ház egyik lakásában az ott tartózkodók hangosan mulatnak és agresszíven viselkednek a magatartásukat kifogásoló lakókkal. A rendőröknek egy ittas román férfi nyitott ajtót, és azonnal…
Read MoreRendőrgyilkosság: Letartóztatták az intézkedő rendőrökre késsel támadó férfit
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. A közlemény szerint az ügyészség „szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki”. A bíróság…
Read MoreVillamosvezetőre és utasokra támadt egy társaság, vádat emeltek ellenük
Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség három ember ellen, akik októberben egy nagykörúti villamoson rátámadtak két utasra, az egyikük bántalmazta a villamosvezetőt is – közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a fiatal férfi és a két nő október 31-én délután a II. kerületi Széll Kálmán téren szállt fel ittasan a villamosra. A járművön hangoskodtak és kiabáltak egymással. Ezt szóvá tette egy 76 éves férfi, akire emiatt a két nő rátámadt, rángatni kezdték a ruháját és „két kézzel karmolászták az arcát”. A bántalmazásba a fiatal férfi is…
Read MoreVádat emeltek a bírókat és ügyészt fenyegető nő ellen
Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint a 43 éves Csongrád-Csanád megyei nő ellen különböző büntetőügyek indultak – zaklatás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt -, amelyekben a bíróság többek között végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őt. A nő 2021 áprilisától, az ügydöntő határozatok kihirdetését követően, internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül fenyegető és zaklató jellegű üzeneteket küldött az ügyében eljáró bíróknak az általuk…
Read MoreFegyházbüntetésre ítélték az autóbuszvezetővel verekedő taxist, a buszsofőr pénzbüntetést kapott
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt két év fegyházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a taxist, aki közlekedési konfliktusba keveredett egy buszvezetővel még 2019 decemberében. A buszsofőrt, a másodrendű vádlottat garázdaság miatt marasztalta el a bíróság és 375 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint Budapest belvárosában egy körforgalmat elhagyva a taxis a záróvonalat átlépve besorolt az autóbusz elé, és ezzel fékezésre kényszerítette a buszsofőrt. A taxis továbbhaladt a menetirány szerinti belső sávban Amikor megállt a piros lámpánál, a buszsofőr áthajtott a szembejövő sávba, mellé állt,…
Read MoreHét évre ítélték az újbudai villamosmegállóban késelő férfit
Hét év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki tavaly januárban késsel mellkason szúrt egy férfit egy újbudai villamosmegállóban — tájékoztatta a bíróság. A közleményben azt írták, hogy a vádlottat emberölés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt marasztalták el. Ismertetésük szerint az italozó életmódot folytató, korábban pszichiátriai kezelés alatt is álló terhelt 2021 januárjában több hajléktalannal italozott, majd kötözködött velük, az egyik férfi nyakához pedig kést szorított. Úgy folytatták: később a vádlott villamosra szállt, majd egy újbudai megállóban szóváltásba keveredett egy férfival, akivel lökdösték és szidalmazták egymást,…
Read More