Fővárosi Törvényszék: elrendelték az Árpád hídon történt baleset okozójának letartóztatását

Árpád hidi gázolás

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnapi ülésén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt elrendelte az Árpád hídon július elsején történt baleset okozójának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék. Azt írták, a terhelt 00 óra 44 perckor személygépkocsiját vezette Budapesten a Róbert Károly körúton – a Váci út irányából a Flórián tér irányába – a belső forgalmi sávban, majd az Árpád híd Népfürdő utcai felhajtójához érve a balra ívelő útkanyarulatban az autóval megcsúszott, és elveszítette uralmát a jármű felett. Jobbra próbált ellenkormányozni, amelyet követően a személygépkocsi jobbra, az úttestről lesodródva…

Read More

Egy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója

Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi…

Read More

Már-már szakmányban lődözik le amerikai légteret megsértő légi eszközöket

Patrick Ryder dandártábornok

Azonosítatlan repülő tárgyat semmisített meg az amerikai légierő az Egyesült Államok légterében pénteken Alaszka felett – közölte a védelmi minisztérium, hat nappal azt követően, hogy egy kínai hírszerző léggömböt lőttek le az ország keleti partjai közelében. Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője azt mondta, egyelőre nem tudják, honnan érkezett az újabb eszköz. Joe Biden amerikai elnök azt követően döntött a gyors megsemmisítésről, hogy a tárgy a polgári légi közlekedést is veszélyeztette. Az illetékes beszámolt arról, hogy a légi eszköz 40 ezer láb (mintegy 12 ezer méter) magasságban haladt Alaszka északi partvidéke közelében…

Read More

Genovai hídomlás: a maffia keresett egy lezuhant droggal tömött kamiont, amelynek roncsai végül el is tűnt…

genovai hídomlás

A Genovában 2018-ban összeomlott Morandi-hídon egy kilencszáz kilogramm hasist szállító kamion is lezuhant, amelyet a dél-olaszországi szervezett bűnözés bandái azóta is keresnek – hozta nyilvánosságra Reggio Calabria ügyészsége december közepén. Harmincöt gépjármű haladt a Morandi-hídon, amikor egy része 2018. augusztus 14-én délelőtt leomlott. Az autók a híd roncsaival együtt a híd alatti Pontedera-völgybe zuhantak. A helyszíni vizsgálatot követően az összezúzott autókat egy genovai hatósági roncstelepre szállították. A járművek egy része a mai napig ott áll. A lezuhant járművek között egy kisebb, sárga színű hűtőkamion is volt, amely a híd összeomlását…

Read More

Rajtaütés: az izraeli hadsereg megölt több palesztin fegyverest

Izraeli katonák

Az izraeli hadsereg katonái egy ciszjordániai rajtaütés során megölték keddre virradóra az Oroszlánok Barlangja nevű palesztin terrorszervezet négy fegyveresét és egy további palesztint – jelentette a katonai rádió. A hadsereg terrorellenes kommandója a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal együttműködésben razziát tartott az éjszaka Ciszjordánia északi részén, Náblusz óvárosában az Oroszlánok Barlangja felszámolására. A különítmény célpontja egy rejtekhely volt, amelyet a palesztin szervezet a merényleteihez szükséges pokolgépek előállítására használt. A katonák felrobbantották a titkos bombagyártó műhelyt, majd heves tűzpárbajba bocsátkoztak a palesztin fegyveresekkel Náblusz zsúfolt óvárosi sikátoraiban. Az összecsapásban agyonlőtték a szervezet egyik…

Read More

Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani

katonai gépjárműoszlop

Gyakorlat miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani hétfőig az ország több részén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és az MH 25. Klapka György Lövészdandár a Brave Warrior 2022 elnevezésű gyakorlaton történő részvétel miatt átcsoportosításokat hajt végre. Ezért szombattól hétfőig katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani, amelyek óránkénti 40 kilométeres sebességgel közlekednek a Hajdúhadház – 4-es főút – M35 elkerülő út – M35 autópálya – M3 autópálya – M31 autópálya- M0 autóút – M7 autópálya – 8-as főút – Veszprém északi körút –…

Read More

Orosz agresszió: Washington újabb három milliárd dollárt ad Ukrajnának fegyverek beszerzésére, védelmi képességeinek javítására

Joe Biden amerikai elnök

Az Egyesült Államok csaknem három milliárd dollárt ad ismét Ukrajnának fegyverek és védelmi felszerelések vásárlására – jelentette be Joe Biden, az ukrán függetlenség napjára kiadott közleményében. A Fehér Házban keltezett dokumentum szerint Ukrajna 2,98 milliárd dollárt fordíthat ilyen célokra az ukrajnai pénzalap (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében, amely az eddigi legnagyobb összeg. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára légvédelmi és tüzérségi rendszerek, lőszerek, és pilóta nélküli légi rendszerek, valamint radarok beszerzését, hogy hosszú távon is képes legyen folytatni az önvédelmet – derül ki a dokumentumból. Az elnök egyben gratulált az ukránoknak…

Read More

Katonai konvojok közlekednek a napokban az ország keleti részén

katonai konvoj

Katonai menetoszlopok közlekednek az ország keleti részén kedden és szerdán – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM). Azt írták: az említett két napon a reggeli, délelőtti órákban a Magyar Honvédség (MH) átcsoportosításokat hajt végre, ezért Hódmezővásárhely – Fehérgyarmat térségében katonai járművek közlekednek. „A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.” A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű,…

Read More

Autózz biztonságban: kisokos a nyári hosszabb utakra

M1 autópálya

Nyáron megnő az autómentést, vagy helyszíni javítást igénylő riasztások száma – az esetek közel nyolcvan százalékában műszaki meghibásodás miatt hívják a szakembereket. A magyarok közel hetven százaléka soha nem vesz igénybe asszisztencia szolgáltatást az autójára, az arány pedig a 11 évnél idősebb autók esetén a legnagyobb- mutat rá a Cristo autós alkalmazás, magyar gépjárművezetők körében végzett kutatása. Egy nem megfelelően karbantartott gépjármű, vagy egy idősebb alkatrész egyaránt növeli a műszaki meghibásodások kockázatát, erre pedig érdemes tudatosan készülni egy hosszabb út előtt– figyelmezteti a hosszú hétvégén és nyáron útnak indulókat a…

Read More