Újabb támogatások Ukrajnának

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként. Eközben Horvátország is mintegy 30 millió euró értékben újabb katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának. A közlemény szerint a támogatással az Európai Unió arra törekszik, hogy stabil, kiszámítható pénzügyi segítséget adjon Ukrajnának azonnali finanszírozási szükségleteinek fedezésében. A mostani kifizetéssel együtt Ukrajna idén 12 milliárd eurót kapott az MFA+ keretében. A hitel formájában nyújtott támogatás célja, hogy segítsen Ukrajnának a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatásában, valamint az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak, iskolák és…

Read More

ET-biztos: a görög hatóságoknak hatékonyan kell kivizsgálniuk a migránsokat szállító hajó tragédiájának körülményeit

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Görögországnak kötelessége hatékony vizsgálatot folytatni a több száz embert szállító hajó tragédiájának ügyében, és adott esetben megbüntetnie a felelősöket – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnökhöz intézett levelében. Június közepén egy Líbiából érkező, rossz állapotú és túlterhelt halászhajó süllyedt el Görögország partjainál. A hajón körülbelül 750 ember tartózkodott, akik közül több százan eltűntek. A tengerből mindössze 82 holttestet sikerült kiemelni. A biztos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a görög parti őrség szerepe a tragédiában „elbagatellizálódott”, mivel a tanúvallomások összegyűjtése során szabálytalanságosok merültek fel,…

Read More

Az európai ombudsman vizsgálja a Frontex fellépését a görögországi hajótragédia ügyében

Emily O'Reilly

Emily O’Reilly európai ombudsman vizsgálatot indított, amelynek célja, hogy tisztázza az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) fellépését a Földközi-tengeren végrehajtott keresési és mentési műveletekben, miután június 14-én elsüllyedt egy hajó a görög partoknál és több száz ember fulladt a tengerbe – közölte az uniós testület. O’Reilly a tengeren bajba jutottak mentésével kapcsolatos feladatokra vonatkozó dokumentumok, a hajótragédiáról szóló hivatalos jelentés, valamint a Földközi-tengeren a közelmúltban történt, jelentős emberáldozatokkal járó más eseményekről szóló beszámolók vizsgálatát rendelte el. Arról is kért tájékoztatást, hogy a Frontex és a tagállami hatóságok hogyan osztják…

Read More

Az EU közel ötszáz tűzoltóval segíti a görög és tunéziai erdőtüzek oltását

tűzoltás

Az Európai Unió több mint 490 tűzoltóval és 9 tűzoltó repülőgéppel segíti Görögországot és Tunéziát az erdőtüzek oltásában – tájékoztatott az Európai Bizottság. A brüsszeli közlemény szerint a két mediterrán ország aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, melynek keretében tíz ország – Bulgária, Horvátország, Ciprus, Franciaország, Olaszország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szerbia – azonnal hozzájárulását jelentette be az erdőtüzek oltásához. A felsorolt országok összesen több mint 490 tűzoltót és hét repülőgépet vezényeltek Görögország különböző területeire. Az EU emellett támogatja a műveletek koordinálását az országban, Copernicus műholdas programjának térképei alapján…

Read More

Az EU légi és szárazföldi segítséget nyújt Görögországnak az erdőtüzek megfékezéséhez

tűzoltó helikopter

Az Európai Unió (EU) négy Canadair tűzoltó repülőgépet küld Franciaországból és Olaszországból, valamint három tűzoltócsapatot Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából a görögországi erdőtüzek megfékezése érdekében – jelentette be az Európai Bizottság. Görögország kedd reggel aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, amelyen keresztül az EU koordinálja a katasztrófákra és vészhelyzetekre adott válaszintézkedéseket. Az EU Copernicus szolgálata a görög polgári védelem kérésére az érintett területek műholdas vészhelyzeti megfigyelését is biztosítja, és kárfelmérést végez az attikai régió több területén. A bizottság továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn a görög hatóságokkal a Vészhelyzeti Reagálási Koordinációs…

Read More

Az Európai Unió ratifikálta az isztambuli egyezményt

Európa Tanács

Az Európai Unió Strasbourgban letétbe helyezte a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezmény ratifikálásáról szóló hivatalos dokumentumot – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács. A közlemény szerint az okiratot Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa helyezte letétbe az Európa Tanács székházában Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkárának jelenlétében. Az Európa Tanács a közleményben kiemelte: az Európai Unió csatlakozása megerősíti az egyezmény központi szerepét és fontosságát. Csatlakozásával az EU fontos eszközzé válik a nők elleni erőszak és a családon…

Read More

Ukrajna kapja vissza a Hollandiában rekedt krími aranykincseket

Krimi aranykincs

A holland legfelsőbb bíróság helybenhagyta azt a 2021-es határozatot, mely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat, köztük nagyértékű aranykincseket, amelyeket bő kilenc évvel ezelőtt egy holland múzeum kölcsönzött ki a Krím félsziget múzeumaiból, de a félsziget orosz elcsatolása miatt tulajdonjoguk vitatottá vált. Az NL Times című angol nyelvű holland hírportál szerint a műkincseket öt ukrán – közöttük négy krími – múzeumtól 2014 elején kölcsönözte ki az amszterdami Allard Pierson Múzeum A Krím: a Fekete-tenger aranya és titkai című kiállításhoz. Oroszország 2014 tavaszán viszont bekebelezte a félszigetet, így a…

Read More

Putyin: július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése

Putyin

Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Putyin a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén. „Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil” – mondta Putyin. Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később „szemtől szemben” fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával. „Egészében véve a helyzet stabil, sőt,…

Read More

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az EU csatlakozását az isztambuli egyezményhez

Európai Unió Külügyi Tanácsa

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – tájékoztatott az uniós tanács. A közlemény szerint az egyezményhez való csatlakozás jogi keretet teremt a nők erőszakkal szembeni védelmére. Intézkedések széles körét öleli fel, az adatgyűjtéstől és a figyelemfelkeltéstől kezdve a nők elleni erőszak különböző formáinak bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló jogszabályok meghozataláig. Intézkedéseket tartalmaz az áldozatok védelmére és támogató szolgáltatások nyújtására, valamint foglalkozik a nemi alapú erőszak dimenziójával a menekültügy és a migráció területén. Az Európai…

Read More