Továbbra is rekordszintű, az előző év azonos időszakához képest közel megkétszereződött az illegális bevándorlók száma a Földközi-tenger középső medencéjében január és augusztus között – közölte az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex). A varsói központú uniós ügynökség jelentése szerint az év első nyolc hónapjában a főként Olaszországot érintő, a Földközi-tengeren kialakult migrációs útvonal volt a legaktívabb. A tagállami hatóságok itt csaknem 114 300 illegális határátlépési kísérletet jegyeztek fel ebben az időszakban, ami a legmagasabb 2016 óta ezen az útvonalon. Ugyanitt augusztusban 25 152-en próbáltak meg az Európai Unió területére…
Read MoreCímke: illegális
Az USA kormánya beperelte Texas államot az illegális határátlépések ellen emelt fizikai akadály miatt
A Mexikóval közös határszakaszon az illegális határátlépések ellen kialakított folyami akadály miatt beperelte Texas államot az amerikai igazságügyi minisztérium. A minisztérium a hétfőn beadott bírósági keresetben azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa meg az állam hatóságai számára további úszó határakadályok telepítését a Rio Grande folyón, és rendelje el az eddig létesített akadály eltávolítását. A kormány szerint Texas megsértette a folyókra és kikötőkre vonatkozó szövetségi jogszabályt, amikor szövetségi engedély nélkül létesített vízi infrastruktúrát. Vanita Gupta igazságügyi miniszterhelyettes közleménye szerint a texasi intézkedés nehezíti a hajózást, és az úszó kerítés humanitárius aggályokat…
Read MoreEuropol: több kontinensre kiterjedő embercsempész hálózatot számoltak fel a hatóságok
Öt ország bűnüldöző hatóságai több kontinensre kiterjedő embercsempész hálózatot számoltak fel, amely több mint ötezer illegális migránst csempészett Kubából Szerbián keresztül az Európai Unióba. Az Európai Unió Bűnüldözési Együttműködési Ügynöksége (Europol) és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet (Interpol) által koordinált nyomozás keretében 62 embert tartóztattak le. A hálózat tagjai kilencezer euró ellenében szervezték meg kubai menekültek utazását, hamis okmányokat biztosítottak nekik, majd a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket Szerbiába utaztatták, kihasználva a vízummentességet. A kubaiakat ezután Görögországba majd Spanyolországba csempészték. A hatóságok szerint a bűnszövetkezet mintegy ötezer kubai állampolgárt csempészett be…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky Kristóf: korszakváltás történik a magyar haderőben
Korszakváltás történik a magyar haderőnél, minden képességét megreformálják, megújítják – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon, a Magyar Honvédség újonnan rendszeresítendő H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadásán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén tartott eseményen elmondta: megreformálják a haderőt, hogy a ciklus végére valóban megújult magyar haderő őrizze a magyar emberek épségét, biztonságát, vagyonát. Szavai szerint soha nem állt rendelkezésre ebben a kérdésben ekkora társadalmi, politikai támogatottság. A jövő évi költségvetés garantálja ugyanazt a 2023-ban már elért 2 százalékos GDP-arányos szintet a védelmi kiadásoknál, amely a NATO által…
Read MoreA szankciós politika egyeztetéséről kezdett párbeszédet az amerikai és a brit kormány
A szankciós politika összehangolásáról indult amerikai-brit kormányközi párbeszédsorozat Washingtonban – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a brit kormány magas szintű delegációjával ültek tárgyalóasztalhoz a külügyminisztérium vezető tisztségviselői szerdán, az első Egyesült Államok-Egyesült Királyság stratégiai szankciós párbeszéd fórum keretében. A párbeszéd a két ország között idén megszületett Atlanti nyilatkozat alapján indult meg, aminek célja az együttműködés erősítése a szankciós stratégiákat illetően, valamint az intézkedések kiszabását, célzottságát, végrehajtását, kikényszerítését és a hozzájuk való alkalmazkodást tekintve. A két delegáció tárgyalt a célzott büntetőintézkedések alkalmazásáról a rosszindulatú tevékenységek megelőzésére, és…
Read MoreBrexit: Meghosszabbítják az EU-állampolgárok végleges letelepedett engedélyének megszerzési idejét
Meghosszabbítja brit kormány az előzetes letelepedett státus alapján Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a végleges letelepedési jogosultság megszerzésére rendelkezésre álló időt, és az átminősítés is várhatóan automatikussá válik. A bevándorlási törvény erről szóló módosítási javaslatát hétfőn terjesztette a brit belügyminisztérium a londoni alsóház elé. Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért –…
Read MoreLengyelország több forgatókönyvre készül a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte kapcsán
Lengyelország különböző forgatókönyvekre készül a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte kapcsán – közölte a varsói nemzetvédelmi minisztérium, aláhúzva, hogy az ország keleti határa biztonságos. A tárca abból az alkalomból nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy csütörtöki – a minszki védelmi minisztérium által megerősített – sajtóértesülések szerint a Wagner-csoport a fehérorosz hadsereggel együtt a lengyel határ szomszédságában fekvő Breszt városa melletti terepen gyakorlatozik. A határ biztonságos, Lengyelország folyamatosan figyeli a keleti határszakaszon fennálló helyzetet – húzta alá a tárca. „Különféle forgatókönyvek megvalósítására készülünk, a helyzet alakulásától függően” – tették hozzá. Felidézték: Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes,…
Read MoreVádat emeltek Viktor Janukovics volt ukrán elnök ellen jogellenes hatalomátvétel miatt
Bíróság elé került a vádemelés Viktor Janukovics régebben menesztett ukrán elnök és Volodimir Bogatir volt igazságügyi miniszterhelyettes ellen jogellenes hatalomátvétel miatt – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR). A DBR munkatársai tavaly júliusban fejezték be az előzetes nyomozást ennek a büntetőeljárásban. A védelem az előzetes vizsgálat anyagaiba betekintést kapott. A vizsgálat során megállapították, hogy 2010 szeptember-októberében Janukovics és Ukrajna igazságügyi miniszterhelyettese alkotmányellenesen visszaállította Ukrajna egy korábbi, 1996-os alkotmányát, ami az államfő hatalmának jogosulatlan megnövekedéséhez vezetett. Az eredeti alkotmány 1996. június 28-án lépett életbe, öt évvel az ország…
Read MoreRöntgenképelemző központtal bővült a NAV
Átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új Röntgenképelemző központját kedden; a röntgensugaras csomag- és rakományátvilágító berendezések segítik az adóhivatalt a határt átlépő szállítmányok, csomagok ellenőrzésében. A NAV Röntgenképelemző és Felügyeleti központja a Continental Dohányipari Zrt. 50 millió forint értékű adományával jött létre. Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke a központ átadásán Budapesten elmondta: az adóhivatal feladata a magyar és az európai uniós költségvetés védelme, valamint az egyenlő feltételek biztosítása a gazdaság szereplőinek. Ezt sértik meg azok a bűnözők, akik el akarják kerülni a jövedéki adó és az áfa megfizetését –…
Read More