Intézkedő rendőrökre támadó borsodi család hat tagját tartóztatták le

rendőrök

A Debreceni Járásbíróság letartóztatta egy család hat tagját, akik csendháborítás miatt intézkedő rendőrökre támadtak június 21-én egy borsodi településen. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a rendőröket egy túlságosan hangos családi rendezvény miatt hívták ki. Megjelenésüket többen ellenségesen fogadták, ezért újabb bejelentésre már megerősített rendőri erőket küldtek a helyszínre. Egy nő – többek bátorítása mellett – megragadta az egyik rendőr ruháját, rángatni kezdte és azt kiabálta, hogy „ide nem jöttök be”, miközben a férje a kaput belülről rugdosva fenyegette a rendőröket. Amikor a ház tulajdonosát akarták a rendőrök a szolgálati…

Read More

Németországban fogták el a rendőrökre vascsővel támadó férfit

német rendőr

Németországban fogták el a rendőrök, majd a bíróság letartóztatta azt a nyírségi férfit, aki tavaly ittas állapotban vascsővel támadt rendőrökre, majd külföldre menekült – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A tájékoztatás szerint az ügyészség indítványára a hétvégén tartóztatta le a bíróság a férfit, akit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. Azt írták, a 30 éves férfi 2022. június 15-én este anyagi sérelem miatt kért rendőri intézkedést. A kiérkező rendőrök meghallgatták őt, majd további intézkedés céljából távoztak, de rövid idő elteltével visszatértek és közölték a férfival, hogy sérelmét bírósági…

Read More

A korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészek letartóztatást kezdeményezte az ügyészség

Ártánd határátkelőhely VÁM

Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően…

Read More

Megölte főbérlőjét, vádat emeltek ellene

bíróság bilincs

Emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2021 decemberében megölte volt főbérlőjét egy óbudai vendégházban. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az 58 éves férfi a lakásában szóváltásba keveredett az ingatlan üzemeltetőjével, és egy vadászkéssel többször megszúrta. A sértett a helyszínen meghalt. A vádlott 2020 májusától lakott a sértett által üzemeltetett, III. kerületi vendégház egyik lakásában, de már a beköltözéstől kezdve vita volt a két férfi között a lakáshasználati díj miatt. A bérlő 2021 júniusától egyáltalán nem fizette a havi használati díjat. A…

Read More

Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsít az ügyészség egy Pest megyei polgármestert

Központi Nyomozó Főügyészség

Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsít a Budapesti Regionális Ügyészség egy Pest megyei polgármestert – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság sem a településvezetőt, sem a települést nem nevezte meg. Közleményükben azt írták, kedden hallgatták meg a polgármestert és két társát előnyért hivatali kötelességet megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt. A gyanú szerint 2017-ben egy ingatlan-nyilvántartási szakügyintézőként dolgozó kormánytisztviselőt azzal kereste meg ismerőse, hogy felesége – egy Pest megyei település polgármestere – ingatlanának szomszédságában olyan telkek vannak, amelyek tulajdonosai a második világháború után kitelepített sváb származású személyek,…

Read More

MOKK-elnök: 168 ezer hagyatéki eljárást folytattak le a közjegyzők 2021-ben

végrendelet

Magyarországon évente átlagosan 120 ezer hagyatéki ügyben járnak el a közjegyzők, a tavalyi év rendkívülinek tekinthető, ugyanis 168 ezer eljárást folytattak le – mondta el a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke. Tóth Ádám a tavalyi megnövekedett ügyszámot a koronavírus-járvánnyal és jogszabályváltoztatásokkal indokolta. Az évi átlagos 120 ezer eljárásból körülbelül 6-8 ezer kerül bíróságra, tehát mintegy 112 ezer esetben nincs szükség a bíróságok terhelésére – mondta. A fizetési meghagyásos eljárásokról szólva közölte, egyre több a végrehajtás iránti kérelem, mert most kevés az önkéntes teljesítés, ugyanakkor ezen ügyek csak kicsi hányada kerül…

Read More

Öt évre ítéltek egy férfit emberkereskedelem miatt

börtön

Öt évre ítéltek emberkereskedelem, kényszermunka, csalás és közokirat-hamisítás miatt egy férfit, aki több kiszolgáltatott helyzetű embert zsákmányolt ki – közölte a Fővárosi Törvényszék. A férfi öt embert szállásolt el különböző – esetenként közművesítés nélküli – ingatlanjaiban és a sértettek szociális helyzetét, némelyikük alkoholfüggőségét vagy mentális állapotát kihasználva kizsákmányolta őket. A sértettek feladata volt az ingatlanok körüli munkák elvégzése, valamint állatgondozás, akár napi 10-12 órában. Munkájukért cserébe a vádlott általában némi pénzt és kevés ételt adott – ismertették. Egyiküket rábírta arra is, hogy közműtartozással terhelt ingatlanát írassa a vádlott lányára, ezzel…

Read More

Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak egy kálozi férfit

bilincs letartóztatás

Elfogtak egy kálozi férfit, akit nők szexuális kizsákmányolásával, valamint egy férfi fizikai kihasználásával gyanúsítanak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A gyanú szerint a Fejér megyei férfi illegális tevékenységből tartja el magát: nőket szervez ki prostitúciós munkára külföldre már tíz éve. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nők főként Svájcban és az Egyesült Királyságban dolgoztak prostituáltként. A szexuális tevékenységük során megkeresett pénzüket teljes egészében haza kellett neki küldeniük vagy hozniuk. A közlemény szerint a férfi a nőket fenyegette, egyiküket fel is pofozta. A férfi áldozatai között egy 37…

Read More

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a Ladik utcai gyilkost

börtön

Jogerősen életfogytiglant kapott a Ladik utcai gyilkos, leghamarabb 30 év múlva szabadulhat – tudatta a Fővárosi Ítélőtábla. Az eljárás adatai szerint a férfi egyik középiskolás partnerét 2017-ben sorozatosan bántalmazta, egy másik, szintén középiskolás élettársát pedig 2019-ben agyonverte. Az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék február 25-én Sz. T. T. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak miatt mondta ki bűnösnek, és életfogytiglanra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban 30 év elteltével bocsátható. A februári nem jogerős…

Read More