Az európai parlamenti képviselők keddi strasbourgi plenáris ülésükön megszavazták az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló uniós jogszabálytervezetet. A szabályozás segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy „önkéntes és együttműködésen alapuló módon” fedezzék a legsürgősebb és legfontosabb védelmi szükségleteiket, amelyeket a hadászati termékek Ukrajnának történő átadása növelt meg – áll az uniós képviselőtestület sajtóközleményében. A beszerzéseket szolgáló eszköz finanszírozására 300 millió eurós költségvetés áll rendelkezésre, és a közös beszerzésekben legalább három tagállamnak kell részt vennie. A jogszabály szerint a beszerzésekhez kötődő vállalkozóknak és alvállalkozóknak az EU-ban vagy valamely…
Read MoreCímke: ipar
Az EP jóváhagyta, hogy az EU több lőszert adjon Ukrajnának
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére. Az 505 szavazattal, 56 ellenében és 21 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet szerint a lőszergyártást támogató törvény (ASAP) célja, hogy felgyorsítsa a lőszerek és rakéták Ukrajnába történő szállítását, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. A jogszabály célzott intézkedéseket is tartalmaz, többek között 500 millió euró összegű finanszírozást irányoz elő, hogy növelje az EU termelési kapacitását a védelmi termékek,…
Read MoreBiztonsági garanciákról szóló deklarációt készít elő a G7
A londoni miniszterelnöki hivatal szerdai tájékoztatása szerint hosszú távú biztonsági garanciákról szóló deklarációt készít elő Ukrajna számára a hét vezető ipari hatalom alkotta csoport (G7). A Downing Street bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia további hadfelszerelést ad át Ukrajnának. Az ismertetés szerint a G7-országok közös nyilatkozata – amelyet várhatóan a jelenleg zajló vilniusi NATO-csúcstalálkozó egyik kapcsolódó eseményeként írnak alá – körvonalazza, hogy a szövetségesek milyen támogatást nyújtanak Ukrajnának bármilyen jövőbeni támadás elrettentéséhez, valamint visszaveréséhez. A Downing Street hangsúlyozza: most először nyújt ennyi ország együtt ilyen jellegű átfogó, hosszú távra szóló biztonsági garanciákat…
Read MorePorkoláb: a haderőfejlesztés a védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres
A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén. Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá. Mint mondta, az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei. Felidézte:…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak
Magyarország elkötelezett tagja a NATO szövetségi rendszerének – jelentette ki a honvédelmi miniszter a katonai és légügyi attasék éves katonadiplomáciai értekezletén. Ugyanakkor a legtöbb NATO-tagállammal szemben, amelyek az orosz-ukrán konfliktus katonai megoldását szorgalmazzák, Magyarország a tűzszünet és a béketárgyalások, vagyis a béke pártján áll — közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Magyarország annak ellenére a saját szuverén útján jár ebben a kérdésben, hogy nagy nyomás nehezedik rá, hogy a katonai megoldás mellé álljon. Elmondta, alig ért véget a pandémia, elkezdődött az orosz-ukrán háború és kiújultak a feszültségek a Balkánon is. Eközben a nagyhatalmi…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: francia gyártmányú légvédelmi rakétákat vesz Magyarország
A modern haderő fejlesztése és Magyarország biztonságának garantálása csak a legfejlettebb eszközökkel érhető el. A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben. A Honvédelmi Minisztérium a közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki hangsúlyozta: Magyarországnak lépést kell tartania a technológiai újításokkal. Hozzátette: a magyar kormány folyamatosan keresi az új megoldásokat és a legjobb haditechnikai eszközöket Magyarország és a magyar emberek biztonságáért. A honvédelmi miniszter Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter meghívására vett részt az 54. alkalommal megrendezett a Le Bourget-i nemzetközi légibemutatón és kiállításon. A tárcavezető elmondta: Magyarországnak…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája
Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek brüsszeli találkozóját követően. A magyar tárcavezető elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt. Egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is. Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Magyarország a tűzszünetben látja a háború végéhez vezető utat
Magyarország a tűzszünetben és nem a fegyverszállításban látja a háború végéhez vezető utat – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a nyilatkozatában közölte, a fegyverszállítás és az Európai Békekeret forrásainak megnövelésével kapcsolatban a védelmi miniszterek tanácsában világossá tette, hogy Magyarország álláspontja a háborút és támogatását illetően továbbra is szilárd: nem támogat semmilyen lépést, amely további eszkalációhoz vezetne. „A fegyverszállítások folytatása egyértelműen a helyzet elmérgesedéséhez vezet” – fogalmazott. A honvédelmi miniszter kijelentette: a háborúnak, az erőszaknak nem a fegyverek vetnek véget, hanem az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. Magyarország a…
Read MoreÚjabb rekordévre számít a Rheinmetall
Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint. Armin Papperger, a Magyarországon is tevékenykedő cég vezetője egy pénteken ismertetett interjúban elmondta, hogy 20 és 30 százalék közötti árbevétel-növekedésre számítanak, ami azt jelenti, hogy „2023 újabb rekordév lesz” a több mint 130 éves vállalat történetében. Egyedül a német szövetségi kormány védelmi beruházási programja révén nagyjából 10 milliárd euró bevételre tehetnek szert. A német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló projektek nemcsak Puma páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártásáról szólnak, egy sor egyéb megállapodást is aláírtak…
Read More