Az ukrán légvédelem hatékonyan lő le orosz robotrepülőgépeket, de nincs eszköze a ballisztikus pályán repülő ellenséges rakéták és számos más rakéta ellen – jelentette ki Jurij Ihnat, a légierő szóvivője. A tisztségviselő felsorolása szerint az ukrán légvédelem képes megsemmisíteni a Kalibr típusú, a H-101-es, H-555-ös, H-55-ös légi indítású, valamint a H-59-es levegő-föld és a H-35-ös, hajók elleni rakétákat. „Nem tudunk azonban lelőni olyan ballisztikus rakétákat, mint az Iszkander-M 9M723, amelyeket az ellenség sokat használt a háború elején. Valójában az oroszok az egész Iszkander-M stratégiai készletüket kilőtték Ukrajnára a háború elején,…
Read MoreCímke: iszkander-m
Orosz agresszió: több mint háromszáz iráni drónt lőttek le eddig
Az Oroszország által Ukrajna ellen bevetett, Irántól vásárolt Sahíd-136 típusú önmegsemmisítő drónok közül az ukrán erők eddig már több mint háromszázat lőttek le, ebből csupán a múlt éjszaka hatot – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján. A szóvivő szavai szerint az éjjel megsemmisített hat drón közül hármat az ukrán légierő a dnyipropetrovszki régióban, hármat pedig Poltava megyében lőtt le. Hozzátette, hogy néhány viszont becsapódott. Az ukrán fél szerint az oroszok már több mint négyszáz ilyen típusú drónt használtak fel, amelyből több mint háromszázat semmisítettek meg az ukrán…
Read MoreSojgu: a legszörnyűbb fenyegetés a társadalom felbomlása
Oroszország számára a legszörnyűbb fenyegetést társadalmának felbomlása jelenti – mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy ifjúsági oktatási fórumon a Moszkva megyei Szolnyecsnogorszkban. Sojgu szerint az orosz katonai tárca tisztában van vele, hogy milyen fegyverekkel fenyegetik Oroszországot kívülről, és hogyan kell velük szembeszállni. „De van ennél szörnyűbb dolog, amely az elmúlt időben, pontosabban az elmúlt évtizedekben legfontosabb veszéllyé vált minden ország számára. Ez a belső fenyegetés. Mindez azzal áll összefüggésben, hogy fokozatosan felbomlik a társadalom” – hangoztatta a miniszter. Szavainak alátámasztására Jugoszláviát, Líbiát, Irakot, Szíriát és Egyiptomot hozta fel példaként. „Van aki…
Read MorePutyin az európai rakétatelepítésről való lemondást és kölcsönös ellenőrzést javasol a NATO-nak
Vlagyimir Putyin azt javasolja a NATO-nak, hogy mondjon le a közepes és rövid hatótávolságú rakéták európai telepítéséről, valamint hogy kölcsönösen ellenőrizhessék a másik fél azon objektumait, amelyek gyanújuk szerint ebbe a kategóriába sorolhatók. Putyin a Kreml honlapján megjelent közlemény szerint kölcsönösségi alapon, a jószándék jeleként felajánlotta, hogy Oroszország európai területére a továbbiakban nem telepít az Iszkander rendszer részét képező 9M729 (a NATO-kód szerint SSC-8) típusú manőverező robotrepülőgépet, amelyről Washington azt állította, hogy megsérti az INF-szerződést. Ez a megállapodás rendelkezik arról, hogy fel kell számolni az „öreg kontinensen” a szárazföldi állomásoztatású…
Read MoreINF-szerződés: Moszkva moratórium bevezetését javasolta Washingtonnak
Moszkva azt javasolta Washingtonnak és a NATO-nak, hogy Oroszországhoz hasonlóan hirdessenek moratóriumot a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták szárazföldi telepítésére – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. Rjabkov abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok kilépési szándéknyilatkozata értelmében augusztus 2-án érvényét veszti a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai (INF-)szerződés. Az orosz külügyminisztérium pénteken közölte, hogy a nap folyamán lejár az INF-szerződés hatálya. Az orosz diplomáciai tárca hangsúlyozta, hogy ez Washington kezdeményezésére történik. Rjabkov szerint a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközökről szóló megállapodáshoz való visszatérést „Senki sem…
Read MoreEgy be nem jelentett hadgyakorlat krónikája
Oroszország a Nyugat által valószínűleg nem észlelt többnapos hadgyakorlatot tartott a múlt héten a Lengyelország északi határánál fekvő, Oroszországhoz tartozó, de attól földrajzilag elkülönült Kalinyingrádi területen, ahol újból felbukkantak a nukleáris robbanófejjel is felszerelhető Iszkander-M típusú rövid hatótávolságú harcászati rakéták – adta hírül kedden a Rzeczpospolita című lengyel napilap. A lengyel újság – orosz sajtóértesülésekre hivatkozva – azt írta, hogy a december 5. és 10. között rendezett manővereken 9 ezer katonát és több mint 600 harci eszközt, köztük 250 harckocsit és 55 hadihajót mozgósítottak, s részt vett a gyakorlatokon a…
Read MoreÚj orosz taktikai rakétarendszerekkel erősít Moszkva
Az orosz védelmi minisztérium idén 120 Iszkander-M rövid hatótávolságú taktikai rakétarendszer vásárlását tervezi – közölte Dmitrij Bulgakov védelmi miniszterhelyettes.
Read More