Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…
Read MoreCímke: ítélet
Öt év börtönt kapott egy baranyai férfi, mert késsel támadt apjára
Emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy fiatal baranyai férfit, aki 2021 novemberében késsel mellkason szúrta édesapját. A táblabíróság a közleményében azt írta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor húszéves vádlott férfi szüleivel és testvéreivel élt közös háztartásban, rendszeresen fogyasztott alkoholt, emiatt pedig szüleivel többször szóváltásba került, és előfordult, hogy apjával dulakodott is. A fiatalember 2021 novemberében ittas állapotban további alkohol vásárlása céljából kért pénzt édesanyjától, aki ezt elutasította. A férfi emiatt szidalmazni kezdte a nőt, majd dulakodni kezdett a felesége védelmére kelő apjával. A fiú egy 19…
Read MoreSzlovák újságíró-gyilkosság: Ismét felmentették a gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozót
Ismét felmentette a bazini székhelyű szlovák különleges bíróság Marián Kocner nagyvállalkozót az alól a vád alól, hogy 2018-ban megrendelte Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolását, a megrendelésben közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát viszont a bíróság az első eljárástól eltérően 25 év szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. A szlovák nagyvállalkozó és Zsuzsová ügyében már 2020 szeptemberében született egy mindkettőjüket felmentő ítélet, ám ezt az ügyész fellebbezése alapján a legfelsőbb bíróság 2021 júniusában érvénytelenítette, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a bazini különleges bíróságra. A most megszületett újabb ítéletben a bíróság Kocner esetében…
Read MoreJó szomszédi iszony: Légpuskával lőtte tarkón a szomszédját
Súlyos testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Pécsen egy férfit, aki kétszer is tarkón lőtte légpuskájával a szomszédját tavaly májusban, mert zavarta a permetezés – közölte a Pécsi Törvényszék. A Pécsi Járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről azt írták: a vádlott 2022. május 14-én délután a vármegyeszékhely közelében található zártkerti ingatlanjában volt, amikor szomszédja a saját kertjében motoros gépével permetezni kezdte szőlőjét. A vádlott erre a házából előhozta légpuskáját, azt egy 4,5 milliméter kaliberjelű lőszerrel megtöltötte, majd a teraszáról célzott lövést adott le a szomszédja tarkójára. Bár a munkát…
Read MoreRágyújtotta a házat egy idős nőre, életfogytiglanra ítélték
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki 2021 szeptemberében bántalmazott egy idős nőt, majd rágyújtotta a házat Miskolcon – közölte a bíróság. Az asszony füst- és szén-monoxid-mérgezés következtében meghalt. Azt írták, a férfi ismerte az asszonyt, korábban többször segített neki a bevásárlásban. Olyankor beszélgetett vele és a házába is bejutott, így tisztában volt az egészségi állapotával és a körülményeivel. A vádlott 2021. szeptember 24-én hajnalban egy ablakon át bemászott a sértett ingatlanjába, ahol öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Mikor az asszony felébredt a zajra, a férfi egy franciakulccsal fejbe…
Read MoreJogerősen húsz év fegyházra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót. A táblabíróság a honlapján azt írta, megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusi elsőfokú ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett húsz év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet szerint a férfi 2017 őszén, miután megtudta, hogy a nő a megtakarított pénzét a lakásában tartja, elhatározta, hogy akár erőszakos úton is megszerzi tőle. A nővel találkozót beszélt meg, ezt megelőzően mobiltelefonján a…
Read MorePénzmosásért ítéltek el egy nőt Szekszárdon
Két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénzmosásért kedden jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy naki nőt, aki egy állítólagos ghánai kórház építésére kért adományok eljuttatásában működött közre. A törvényszék közleményében azt írta, a hatvanas éveinek végén járó, mozgáskorlátozott nőt folytatólagosan, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt a szabadságvesztés mellett hárommillió forint pénzbüntetéssel és – gazdagodása mértékéig – vagyonelkobzással is sújtották. Az ítélet előkészítő ülésen született. A bíróság által idézett tényállás szerint a nő 2018-ban egy közösségi oldalon ismerkedett meg egy magát orvosnak valló férfival, aki azt állította, hogy…
Read MoreSzerbia: Elfogták a nyolc embert lelövő tömeggyilkost
Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken, majd azt is közölte, hogy a férfi nyaralójában egy egész fegyverarzenált találtak. A húsz éves Uros Blazic-ot a tett helyszínétől mintegy hatvan kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolcórányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint hatszáz tagja vett részt. Aleksandar Vucic szerb elnök terrorcselekménynek minősítette az esetet, és a fegyvertartásra vonatkozó törvények drákói szigorítását jelentette be. A rendőrség…
Read MoreAz EJEB kártérítésre kötelezte Oroszországot a Georgia elleni 2008-as konfliktussal összefüggésben
Elmarasztalta Oroszországot a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), Moszkvának 130 millió euró kártérítést kell fizetnie Georgiának az ország 2008-as megtámadásáért és dél-oszétiai konfliktus során elkövetett kizsákmányolásokért. A pénteki, a Georgiát és Oroszországot érintő államközi ügyben hozott ítélet szerint a 46 tagot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság bizonyítottnak ítélte, hogy Oroszország a konfliktus során „eltűrt” számos, az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétes cselekményt, köztük civilek meggyilkolását, városok kifosztását, a dél-oszét erők által önkényesen letartóztatott és fogva tartott georgiai civilekkel szembeni embertelen és megalázó bánásmódot, és…
Read More