A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen 392 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és hat hónapra eltiltotta vízi jármű vezetésétől az egyik vízirendészeti rendőrörs parancsnokát vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A közlemény szerint a katonai büntetőeljárásban a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2022 decemberében emelt vádat. A rendőrtiszt vádlott 2021. április 22-én napközben járőrszolgálatot látott el a Tisza folyón egy alárendeltjével; a szolgálati kisgéphajót az örsparancsnok vezette. Amikor a Tiszaadony és Aranyosapáti közötti kompátkelőhöz értek, az örsparancsnok gépkezelési és irányítási hibát vétett, és a vízi úton…
Read MoreCímke: jármű
Három embert elfogtak, egyet köröznek a szlovákiai magyar vállalkozó meggyilkolásáért
Három embert elfogtak, egyet köröznek a meggyilkolt szlovákiai magyar vállalkozó ügyében – jelentették be a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Az elfogott három férfi szlovák állampolgár, közülük kettőt Szlovákiában, egyet Magyarországon vettek őrizetbe. A körözött személy – Sárközi Gergely – magyar, szerepel a rendőrség honlapján, a police.hu-n a körözési toplistán. A negyvennégy éves Sárközi veszélyes, fegyvere van — mondta a sajtótájékoztatón Jeney Áron ezredes, a KR NNI igazgatója. Ezért azt tanácsolta, senki ne próbálja meg feltartóztatni, valamint azt üzente a menekülő…
Read MoreOrosz agresszió: London hosszú hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának
Nagy-Britannia hosszú hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket – közölte Ben Wallace brit védelmi miniszter. Wallace a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: Rishi Sunak miniszterelnökkel egyetértésben a brit védelmi tárca úgy döntött, hogy Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer. A brit védelmi miniszter ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a Himars és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket. Ben…
Read MoreHáborúpárti orosz írót robbantottak fel az autójában, a sofőrje nem élte túl
Pokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, sofőrje meghalt – közölték a helyi rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Megerősítette a bejelentést az orosz belügyminisztérium is. A közlések szerint a háborúpárti, putyinista, önmagát hazafiasként pozicionáló írók csoportjához tartozó Prilepin ellen Nyizsnyij Novgorodban, Moszkvától négyszáz kilométerre keletre követtek el merényletet. A mentőszolgálat beszámolója szerint a robbanószerkezetet Prilepin autójának aljára erősítették. A jármű a robbanáskor a levegőbe repült. A 47 éves író súlyosan megsebesült, de eszméleténél maradt. Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának támogatása miatt Prilepin 2022 februárja óta szerepel az…
Read MoreCseh elnök: Ukrajna rászolgált az EU- és NATO-tagságra
Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna teljes mértékben rászolgált az EU- és NATO-tagságra – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő azon a kijevi sajtótájékoztatón, amelyet Zuzana Caputová szlovák és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a megbeszélésüket követően tartottak. A cseh vezető hozzáfűzte, hogy aktív segítséget akar nyújtani Ukrajnának ebben az ügyben. „Az Önök oldalán állunk, mert egyértelmű, hogy Ukrajna teljes mértékben megérdemelte a NATO- és az EU-tagságot kitartásával, bátorságával, ellenállásával és szabadságharcával, ami mindannyiunk számára példaértékű. Nincs kétségem afelől, hogy Ukrajna az EU és a NATO tagja lesz. A kérdés már csak…
Read MoreElfogtak egy a szerb-magyar határon rendőröket megdobáló pakisztáni férfit
Elfogtak egy magát pakisztáninak való férfit, aki megdobálta az őt feltartóztatni próbáló rendőrök járművét, az ügyészség a letartóztatását indítványozta — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A magát fiatalkorúnak való férfit hivatalos személy elleni csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak, rongálás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított pénteken este két társával a határt védő kerítésen egy alumíniumlétrával átmászva próbált Szerbiából Magyarország területére jutni. Próbálkozásukat a Határrendészeti Távfelügyeleti Központban észrevették, ezért járőröket küldtek a helyszínre. Az odaérkező Csongrád-Csanád megyei rendőrök járművét azonban a határ szerb oldala…
Read MoreÉvértékelő: Tavaly több mint nyolcszáz körözött bűnözőt fogtak el
Rendkívül sikeres évet zárt tavaly a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) célkörözési osztálya, több mint nyolcszáz körözött embert sikerült elfogni, akik ellen ezernél is több elfogatóparancs volt érvényben – közölte a BRFK Bűnügyi Főosztályának vezetője. Sulyok Viktor elmondta, a célkörözési osztály titkos információk gyűjtésével és közterületi akciók szervezésével igyekszik a több éve bujkáló, akár több körözéssel keresett bűnözőket felkutatni, akik a körözésük ideje alatt sokszor további törvénysértéseket követnek el. Tavaly 807 embert – 675 férfi, 132 nőt – fogtak el, ellenük mintegy 1060 körözés volt kiadva. Volt olyan ember, aki ellen 16…
Read MoreNagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött a román haditengerészet szervezésében
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a Duna torkolatvidékén és a Fekete-tengeren Románia szervezésében tíz NATO-tagállam, valamint Moldova és Georgia részvételével. A román haditengerészet közleménye szerint a Sea Shield 23 fedőnevű, április 2-ig tartó közös műveletben 3400 katona, Románia 30, Bulgária 2 hadihajója, Franciaország, Románia, az Egyesült Államok és Törökország 14 repülőgépe és helikoptere, a román nemzetvédelmi intézmények 15 gyorsnaszádja, továbbá 57 szárazföldi katonai jármű, és tüzérségi eszköz vesz részt. A gyakorlatra katonai búvárokat, valamint nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erőket is mozgósítottak. A román, lengyel és moldovai tengerészgyalogosok és a román…
Read MoreTömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlatot tartottak
A helyi, területi és országos szintű határozott, gyors és összehangolt mentést szolgálja az országos tömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlat – közölte az országos polgári védelmi főfelügyelő. Tóth Ferenc a gyakorlatról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: céljuk ellenőrizni a tömeges sérülések mentésére való felkészültséget, azt a készséget, hogy az országos szervek miként tudnak reagálni egy ilyen jelentős káreseményre. Hozzátette: a katasztrófák elleni védekezés rendszerében átfogó intézkedési tervekkel rendelkeznek, a tűzoltók éves szinten tízezres nagyságrendben hajtanak végre gyakorlatokat, de ilyen jelentőseket évente csak néhányszor tartanak. A szerdai gyakorlati helyzet szerint a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon két…
Read More