Öt év csökkenés után tavaly ismét emelkedett a bűncselekmények száma Németországban

Nancy Faeser

Ötévi folyamatos csökkenés után tavaly ismét emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. A szövetségi belügyminisztérium bűnügyi statisztikája szerint Németországban 2022-ben 5 628 584 bűncselekményt regisztráltak, 11,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 5 047 860-nál. A koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló szabályok miatt az adatok összehasonlíthatósága korlátozott. Azonban az esetek száma a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest is nőtt, 3,5 százalékkal. Ugyanakkor Németország továbbra is „erős jogállam és biztonságos ország” – emelte ki Nancy Faeser belügyminiszter. Mint mondta, nem akarja „szépíteni” az adatokat, de a fejlemények értékeléséhez azt is…

Read More

Morawiecki: orosz agresszió fenyegeti az egész világot

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő

Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén tartott előadásában. A politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett. A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – mondta. Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek. Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja. A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai…

Read More

Polt videóüzenetben köszöntötte kollégáit

Polt Péter legfőbb ügyész

Videóüzenetben köszöntötte munkatársait Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség napja alkalmából – tudatta a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint hagyománnyá vált, hogy a szervezet életében fontos események alkalmával videóüzenetet tesz közzé a legfőbb ügyész. Június 10-e az ügyészség napja, amellyel az 1871-ben e napon kihirdetett első ügyészi törvényre emlékezünk – fűzték hozzá. Polt Péter köszönetét fejezte ki kollégáinak azért, hogy az elmúlt két évben érvényes egészségügyi veszélyhelyzet ellenére is biztosították a magyar jogállam egyik legfontosabb intézményének, az állam büntetőigényét érvényesítő ügyészségnek a folyamatos működését. Sok szempontból sikerült előnyt kovácsolnunk a válságból…

Read More

Harminc éve gyilkolták meg a maffiaellenes szicíliai ügyészeket

Giovanni Falcone merénylet

A szervezett bűnözés által alkalmazott erőszakkal a demokrácia és az igazságszolgáltatás erejét állította szembe hétfőn Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök, aki a szicíliai autósztrádán 1992. május 23-án felrobbantott Giovanni Falcone bíró és kísérete tiszteletére tartott megemlékezésén vett részt.Új hozzáadása Az államfő hangsúlyozta, hogy a harminc évvel ezelőtt a maffia által elkövetett merénylet napján „a fájdalom és a félelem megbénította” az olasz köztársaság életét. Ezzel egy időben viszont az események „lehetőséget adtak arra, hogy a maffia erőszakos támadására a demokratikus intézményrendszer és a jogállam eszközeinek erejével válaszoljunk”. A jogász Sergio Mattarella,…

Read More

A geopolitika mindig is szempont lesz az Északi Áramlat-2-vel kapcsolatban

Robert Habeck, a német gazdasági és klímavédelmi miniszter

Az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték értékelésében, üzemeltetésének engedélyezésében mindig figyelembe fogják venni a geopolitikai szempontokat – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter. A Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettessel, kincstárügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtókonferencián, az orosz-ukrán feszültségre is utaló újságírói kérdésre válaszolva Habeck leszögezte: a geopolitika „mindig is szempont lesz” az Északi Áramlat-2 értékelésében, abban, hogy engedélyezik-e ennek működését. A jelenlegi, pengeélen mozgó geopolitikai helyzet „abszolúte nem lehet jelentéktelen tényező” – tette hozzá. Jacek Sasin aláhúzta: „nagy megelégedéssel” fogadta az alkancellár álláspontját, mely szerint a beruházást…

Read More

Húszéves csúcsra emelkedett a politikai bűncselekmények száma Németországban

BfV

Húszéves csúcsra emelkedett a politikai indíttatású bűncselekmények száma tavaly Németországban, ez a biztonsági szervek szerint összefügg a koronavírus-járvány kezelése elleni tiltakozással. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kedden ismertetett összesítése szerint 47 303 eset tartozik a politikai indíttatású bűncselekmények közé. Ez csaknem 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 41 177-hez képest, és a legtöbb a rendszeres adatgyűjtés 2001-es kezdete óta. A növekedés a bűncselekmények azon típusának tulajdonítható, amelyek nem köthetők a szélsőbalhoz vagy a szélsőjobbhoz, vagy bármely más politikai vagy egyéb ideológiához, hanem a biztonsági szervek szerint összefügg a koronavírus-járványban…

Read More

A Legfőbb Ügyészség teljesíti törvényi kötelezettségeit

Polt Péter legfőbb ügyész

A legfőbb ügyész és az ügyészség minden körülmények között teljesíti az Alaptörvényben és más jogszabályokban rárótt kötelezettségeit – reagált a Legfőbb Ügyészség az Alkotmánybíróság elnökének keddi nyílt levelére. Sulyok Tamás az államfő, a miniszterelnök és a házelnök közreműködését kérte abban, hogy az Alkotmánybíróság zavartalan működéséért felelős hatalmi ágak megfelelő és hatékony intézkedésekkel, garanciákkal hosszú távon biztosítsák a demokratikus jogállam alappillérének, az Ab-nak az alkotmányos rend szerinti működőképességét. A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: Polt Péter legfőbb ügyész és az ügyészség „megvédi az alkotmányos rendet, a polgárok jogait és biztonságát”.…

Read More

Úzvölgyi katonatemető: az ügyészség továbbra sem lát bűncselekményt az erőszakos temetőfoglalásban

Úzvölgyi temető

A Moinesti városi ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát. Az ügyészséget a Moinesti városi bíróság kötelezte tavaly decemberben arra, hogy folytassa a temetőfoglalás kivizsgálását, miután megsemmisítette az ügyet lezáró ügyészségi rendeletet. Akkor élénk sajtóvisszhangot, és emberi jogi szervezetek tiltakozását váltotta ki, hogy a történteket kivizsgáló ügyész kizárólag román tanúkat hallgatott meg, és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „kifele…

Read More

Varga: a magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük!

Varga Judit

A magyar jogállamiságról és Európa jövőjéről tárgyalt Varga Judit igazságügyi miniszter. A miniszter Facebook-oldalán azt írta: Hans Dahlgren svéd Európa-ügyi miniszternek a magyar jogállamiságról elmondta, hogy a Magyarországról szóló nemzetközi híreket érdemes fenntartással kezelni, hiszen „azok gyakran egyoldalú véleményeket közölnek, és ez igaz az Európai Bizottság «független és objektív» jelentéseire is”. Kiemelte, hogy a jogállamisági eljárások „jogi köntösbe bujtatott politikai boszorkányüldözések, amelyek legújabb ékes példája az a támadássorozat, amelyet a gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt indítottak hazánkkal szemben.” A bejegyzés szerint a miniszter Stockholmban is határozottan képviselte a magyar álláspontot, miszerint a…

Read More