Az EP megszavazta a közös uniós védelmi beszerzéseket lehetővé tevő jogszabályt

Európai Parlament

Az európai parlamenti képviselők keddi strasbourgi plenáris ülésükön megszavazták az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló uniós jogszabálytervezetet. A szabályozás segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy „önkéntes és együttműködésen alapuló módon” fedezzék a legsürgősebb és legfontosabb védelmi szükségleteiket, amelyeket a hadászati termékek Ukrajnának történő átadása növelt meg – áll az uniós képviselőtestület sajtóközleményében. A beszerzéseket szolgáló eszköz finanszírozására 300 millió eurós költségvetés áll rendelkezésre, és a közös beszerzésekben legalább három tagállamnak kell részt vennie. A jogszabály szerint a beszerzésekhez kötődő vállalkozóknak és alvállalkozóknak az EU-ban vagy valamely…

Read More

A szejm jóváhagyta az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvény módosításait

Andrzej Duda lengyel elnök

Véglegesen jóváhagyta pénteken a lengyel parlament alsóháza azt az Andrzej Duda elnök által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében az eredetileg tervezettnél enyhébb következményei lesznek az orosz befolyást vizsgáló jövőbeni bizottság megállapításainak. Az államfő június elején terjesztette elő a jogszabályhoz javasolt módosításait. Az eredeti törvény röviddel ezelőtt, május végén lépett hatályba, de az államfő utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kért róla. Az államfői módosításokat a szejm már június közepén megszavazta, az ellenzéki többségű szenátus azonban később elutasította. A szejm pénteken erről a szenátusi határozatról szavazott: a 460 fős házban 235 képviselő voksolt ellene, 214-en…

Read More

Az USA kormánya beperelte Texas államot az illegális határátlépések ellen emelt fizikai akadály miatt

Vanita Gupta igazságügyi miniszterhelyettes

A Mexikóval közös határszakaszon az illegális határátlépések ellen kialakított folyami akadály miatt beperelte Texas államot az amerikai igazságügyi minisztérium. A minisztérium a hétfőn beadott bírósági keresetben azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa meg az állam hatóságai számára további úszó határakadályok telepítését a Rio Grande folyón, és rendelje el az eddig létesített akadály eltávolítását. A kormány szerint Texas megsértette a folyókra és kikötőkre vonatkozó szövetségi jogszabályt, amikor szövetségi engedély nélkül létesített vízi infrastruktúrát. Vanita Gupta igazságügyi miniszterhelyettes közleménye szerint a texasi intézkedés nehezíti a hajózást, és az úszó kerítés humanitárius aggályokat…

Read More

Az EP jóváhagyta, hogy az EU több lőszert adjon Ukrajnának

Európai Parlament

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére. Az 505 szavazattal, 56 ellenében és 21 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet szerint a lőszergyártást támogató törvény (ASAP) célja, hogy felgyorsítsa a lőszerek és rakéták Ukrajnába történő szállítását, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. A jogszabály célzott intézkedéseket is tartalmaz, többek között 500 millió euró összegű finanszírozást irányoz elő, hogy növelje az EU termelési kapacitását a védelmi termékek,…

Read More

Orosz agresszió: maradnak a brit szankciók, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt

Downing Street 10

A brit kormány által hétfőn beterjesztett törvénytervezet szerint Nagy-Britannia mindaddig érvényben tarthatja Oroszország ellen elrendelt szankcióit, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának a háborús károkért. A tervezett jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy a Nagy-Britanniában zárolt orosz vagyoneszközök tulajdonosai felajánlhassák erre a célra befagyasztott vagyonukat. A minisztérium hangsúlyozza: a London által zárolt orosz vagyonok tulajdonosait nem kényszerítik arra, hogy vagyonukat felajánlják az Ukrajnának fizetendő kártérítésre, ugyanakkor nem számíthatnak az ellenük hozott brit szankciók enyhítésére sem, ha ezt megteszik. Önkéntesen vállalható adományozásról van szó, amelynek alapján a szankcionált egyének kérhetik zárolt vagyonuk…

Read More

Zelenszkij svájci gyártású fegyvereket kér Ukrajnának

Zelenszkij beszél a svájci parlamentben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóbeszédet intézett csütörtökön a svájci parlamenthez, amelyben arra szólította fel a törvényhozást, hogy engedélyezze más országoknak a svájci gyártású fegyverek továbbadását Ukrajnának – hozta nyilvánosságra az RBK-Ukrajina hírportál. Zelenszkij kiemelte, hogy ez létfontosságú lépés lenne Ukrajna számára. „Tudom, hogy Svájcban vita zajlik az Ukrajna védelmét szolgáló katonai felszerelések exportjának kérdéséről. Ez létfontosságú lenne. Fegyverekre van szükségünk, hogy helyreállíthassuk a békét Ukrajnában” – hangsúlyozta az államfő beszédében. Az elnök felhívta a svájci képviselők figyelmét Oroszország Ukrajna ellen indított agressziójának következményeire, kitérve a „több száz ukrán család” szenvedéseire…

Read More

Az OBT megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét

Az Országos Bírói Tanács (OBT) Matusik Tamás bírót választotta elnökévé, míg a testület elnökhelyettese Csontos Katalin bíró lett – tudatta az OBT. A testület a június 7-i ülésén 13 igen és egy nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül választotta meg a két jelöltet. Az OBT honlapja szerint Matusik 2015-től a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának vezetője, továbbá tagja a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának. Csontos 2011 óta a Salgótarjáni Járásbíróság polgári ügyszakos bírája, továbbá a Balassagyarmati Törvényszék Bírói Tanácsának tagja. A honlapon megjelent közleményben azt írták hogy „a 2018. január 30-án…

Read More

Az adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben

security - biztonsági őr

Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…

Read More

Indokolatlanul széles körben végzett külföldi hírszerzési megfigyelést az FBI

FBI

A Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) számos alkalommal megsértette a külföldi hírszerzési információk megszerzésére vonatkozó szabályokat – derül ki egy bírósági határozatból. Az amerikai hírszerző szervek felett felügyeletet gyakorló Külföldi Hírszerzést Megfigyelő Bíróság  megállapításai még 2022. áprilisában születtek, de azt, bizonyos elemek kitakarásával, most tette elérhetővé az amerikai hírszerzés igazgatója. A bíróság szerint az FBI 2020 és 2021 között több mint 278 ezer alkalommal megfelelő indok nélkül élt a bírósági végzés nélküli adatgyűjtési jogával. Ezt a jogot a külföldi hírszerzési tevékenység megfigyelését szabályozó törvény (Foreign Intelligence…

Read More