Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon ölt meg brutálisan két hajléktalant 2021 elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. A táblabíróság a közleményében azt írta: a korábban többször büntetett férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítélőtábla döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha…
Read MoreCímke: korlátozás
Orosz agresszió: Az EB elnöke nem zárta ki harmadik országok elleni szankciók bevezetését
A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. „További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek” – fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az Európai Unió (EU) és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk,…
Read MoreCseh elnök: Ukrajna rászolgált az EU- és NATO-tagságra
Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna teljes mértékben rászolgált az EU- és NATO-tagságra – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő azon a kijevi sajtótájékoztatón, amelyet Zuzana Caputová szlovák és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a megbeszélésüket követően tartottak. A cseh vezető hozzáfűzte, hogy aktív segítséget akar nyújtani Ukrajnának ebben az ügyben. „Az Önök oldalán állunk, mert egyértelmű, hogy Ukrajna teljes mértékben megérdemelte a NATO- és az EU-tagságot kitartásával, bátorságával, ellenállásával és szabadságharcával, ami mindannyiunk számára példaértékű. Nincs kétségem afelől, hogy Ukrajna az EU és a NATO tagja lesz. A kérdés már csak…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajnának további támogatásra, fegyverekre és még több harckocsira van szüksége
Ukrajnának további támogatásra, fegyverekre és még több harckocsikra, sugárhajtású repülőgépekre és nagy hatótávolságú védelmi rendszerekre van szüksége, ez segíthet „a méltóságteljes, szabad, igazságos béke eléréséhez – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke. A testület elnöke emlékeztetett arra, hogy az Ukrajnáért folytatott harc, „nem csupán a területért folyik, hanem a közös európai értékek védelméért is”. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának az Európai Unión belül van a helye és az ország már figyelemre méltó előrelépést tett a csatlakozáshoz szükséges reformok tekintetében, továbbá reményét fejezte ki, hogy nemsokára megkezdődhetnek a Kijevvel folytatandó csatlakozási…
Read MoreNagy-Britanniában jelentősen enyhítik a repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozását
A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter csütörtöki bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására. A kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség. Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat. A közlekedési minisztérium csütörtöki ismertetése szerint a…
Read MoreKennedy-gyilkosság: Újabb 13 ezer iratot tett elérhetővé az amerikai nemzeti levéltár
John Fitzgerald Kennedy gyilkosának szovjet diplomatákkal való kapcsolatairól is olvashatók CIA-jelentések a Kennedy-gyilkosság nyilvánosságra hozott dokumentumai között. Az Egyesült Államok nemzeti levéltára (National Archives) több mint 13 ezer iratot tett hozzáférhetővé. A dokumentumok között olvasható Lee Harvey Oswald, Kennedy merénylőjének személyes aktája, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) birtokában lévő valamennyi iratot tartalmazza, a többi között megfigyelési és lehallgatási jegyzőkönyveket is. Olvasható például a CIA-nak az 1963. októberi mexikói megfigyelési műveletéről készült jelentés, amelyben szerepel a Lee Harvey Oswald és a mexikóvárosi szovjet nagykövetség között folytatott és a CIA által…
Read MoreOrosz agresszió: a kijevi városvezetés felkészült hárommillió lakos evakuálására
Kijev vezetése felkészült az ukrán főváros kiürítésére, azaz a teljes lakosságnak, mintegy hárommillió embernek az evakuálására abban az esetben, ha teljesen megszakadna az áramellátás – közölte Roman Tkacsuk, a városi közigazgatás biztonsági osztályvezetője. A tisztségviselő kijelentette: a főváros vezetése tisztában van azzal, hogy ha Oroszország folytatja Ukrajnában a polgári infrastruktúra elleni támadásokat, Kijev elveszítheti a teljes áramellátó rendszert. „Ha nincs áram, nem lesz víz sem és a szennyvízcsatornák sem működnek” – tette hozzá. Tkacsuk ugyanakkor úgy vélte, egyelőre nincs ok arra, hogy az emberek elhagyják Kijevet, a helyzet ellenőrzés alatt…
Read MoreMegszűnik a tűzgyújtási tilalom az egész országban
Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A közlemény szerint a hűvösebb és csapadékosabb időjárás miatt lecsökkent az erdőtűz kockázata, így az utolsó két megyében is feloldják a tűzgyújtási tilalmat. Egyben bejelentették, hogy a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével Magyarország teljes területén megszűnik a fokozottan tűzveszélyes időszak. A tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról általánosságban a www.erdotuz.hu vagy a www.katasztrofavedelem.hu honlapon tájékozódhatnak.
Read MoreOrosz agresszió: London más G7-országokkal együtt megtiltja az orosz arany importját
Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom (G7) több más tagjával együtt megtiltja az orosz arany importját – közölte a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének tájékoztatása szerint az intézkedéshez az Egyesült Államok, Japán és Kanada is csatlakozik. A németországi G7-csúcstalálkozó vasárnapi kezdete előtt bejelentett újabb szankció indoklása szerint az arany Oroszország legjövedelmezőbb exportcikke az energiahordozók után. A Downing Street tájékoztatása szerint Oroszország tavaly 12,6 milliárd font (5900 milliárd forint) értékben exportált aranyat. London a világ egyik legnagyobb aranyforgalmazó piaca, így az orosz aranyexportra kirótt brit tilalom hatalmas hatással lesz Oroszország exportbevételeire…
Read More